Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Budapest lelke

146 rozottságát mintegy 40%-ban a zsidó lakossás: mondhatja magáénak, megengedhető-e, hogy a nem zsidó lakossás: a maga 77%-OS számarányára hivatkozva, a vagyona és műveltsége alapján akkora súllyal biró kisebbséget kizárjon a hivatalos hatalom gyakorlásából? Ez a kérdés, úgy érezzük, merőben gyakorlati kérdés, amelyet a közjogi mandátummal felruházott választóközönség hívatott eldönteni. Annyi bizonyos, hogy a város a májusi választáson 6 kérdésre határozottan nem-me\ felelt. A főváros közönségének döntése szerint nem szabad kizárni a város ügyeinek intézéséből azokat, akiket a város vezetői öt éven át mellőztek. Budapest közvéleménye a nem zsidó párt hegemóniája •ellen nyilatkozott. A beteg feltápászkodott, hogy jobb oldaláról bal oldalára feküdjék. A kooperációra, ami azt a szenvedélyes harcot elkerülhetővé" tehette volná, nem is történt komoíly kísérlet. Mind a két fél döntő győzelmet akart. A hat évvel ezelőtt megbukott régime a hegemóniának burkolt rendszerét fejlesztette ki s az exponált helyekre rendesen olyan személyeket állított, akik az irányzat jellegének palástolására alkalmasak voltak. A kooperáció, amely elvégre kompromisszumot is jelent, kevesebbet ígért volna, mint a régi állapot visszaállítása, vagyis a burkolt hegemónia. A hatalomra törő kisebbségnek mindég vigyáznia kell, hogy uralmát elfogadható tömeghit talapzatával legalizálja. Ha tehát a szövetkezett demokraták a „kurzus'' megdöntését tűzték ki a harc céljául, ezt azért tették, mert amidőn jól tudták, hogy még a faji ösztönök tekintetében legérzéketlenebb s nemzeti érzületétől is megfosztott munkásrétegek előtt is psychikai abszurdum volna a hegemónia programmját proklamálni, olyan jelszót kellett válasz tani ok, amelyik ugyanazt a tartalmat fejezi ki annak brutális őszintesége nélkül. Keresve sem találhattak volna pompásabb jelszót a „kurzus megbuktatásá"-nál. A kurzus-szó ruganyos és sokértelmű aszerint, hogy kik előtt használják a toll fürge agitátorai. Ezt a szót egy ötéves sajtópropaganda körmönfont dialecticája bűvös erővel látta el, a gyűlölet, a gúny, az elkeseredés vál- „ tozó színeibe öltöztette. Ha van szó, amely imint zene, lappangó érzelmeket csal elő, az indulatok erejét idézi, vagy az elfojtott vágyak és akaratok feszültségét robbantja bosszúra, bizonyára a kurzus szó az. A munkás rég megszokta már, hogy a jelen minden nyomorúságának a kurzus az oka. A munkanélküliség, a drágaság a népnyomor minden pokla. Az elvtelen magyar polgári elem lelkében is beidegződött, hogy a kurzus a felekezeti gyűlölködés rútsága, a tajtékzó de ostoba és minden alkotása képtelen antisemitizmus a tehetségnek fojtása, igazságtalan üldözés, egyszóval erkölcsi posvány. A zsidó a kurzus alatt akadályt ért, hogy Vázsonyi szavával éljünk: akadályversenyt, egy erőtől duzzadó, előretörő nép szabad érvényesülésének gyűlölt korlátait. Lehet-e jobb jelszó, mint amely győzelem esetén a munkásnak jólétet, a polgárnak erkölcsi nyugalmat, az üldözőit népnek pedig teljes és zavartalan érvényesülést ígér? In hoc signo. — És csakis e jelszóval, készíthették elő a harcot és vívhatták ki a győzelmet. A tömeglélek irányításához persze egyéb tényezők is járultak. Azt az ösztönszerű vágyat, hogy az öt éve bírt hegemónia megőriztessék, nemcsak céltudatos agitáció, hanem reális tények, tapasztalatok és elkerülhetetlen meggondolások is segítettek csírájában elfojtani. Budapest lakosságának nagy több-