Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - TIMON ÁKOS

FIGYELŐ. | TIMON ÁKOS 1(1850—1925.), a magyar jogtörténet és az egyházjog munkása, régebbi társadalomtudományi törevéseinek egyik harcosa az öröik pihenés és békesség hónába költözött. Bár irodalmi munkássága különböző jogi tudományszakok területét érin-i tette, élete íőmüvéül a jogtörténet s azon belül főképen az alkotmánytörténet művelését, a nemzetek sorsára oly döntő fontosságú alkotmányjogi koncepciók múltjának búvárlását választotta. Olyan munkakört vállalt ezzel, amelynek sikeres ellátását a konzervatív világszemlélet túl nem értékelheti, főleg egy olyan korban, amikor az újjáépítés be nem váltott jelszava alatt folytatott rombolás az unalomig emlegetett „történelmi fejlődés" fogalmát a múltnak nem is mindig tudatos megtagadásával a ma vagy legjobb esetben a tegnap történetére szeretné korlátolni. A nagy Savigny a lángelme meglátásával történelmi egoizmusnak bélyegzi azt a minden forradalmi periódusra jellegzetes törekvést, ha egy korszaik múltjának isimerete és méltatása nélkül kísérli meg a saját problémáinak megoldását. A nagyvonalú feladat méreteivel arányosak annak nehézségei. A jogtörténet müvelője munkásságának a forrásokból merített empirikus anyagához bizonyos ahisztorikus szisztematikával kénytelen közeledni -— a jog történetét csak úgy tárgyalhatja, ha már előzőleg a történeti konkrétumoktól független koncepciója van arról, hogy mi a jog (Stammler). — Innen érthető tehát, hogy milyen közelről fenyegeti épen a jogtörténet munkását az a veszedelem, hogy minden időre általános érvényű kategóriát lát abban, aminek jelentősége talán csak korunk adottságaira korlátozott, hogy ősi és a megértés számára ma már pehezen hozzáférhető intézményeket a modern jogtudomány Begriffshimmeljéböl megrajzolt hamis perspektíva alatt egészen más lételven nyugvó jelenkori intézményekkel azonosít: hogy a ma dogmatikus jogásza a jogi múlt emlékeit a történeti (vagyis épen az idők különbözőségeinek átélésére képesítő) érzék rovására „stilizálja". Ezeken a hatalmas tudományelméleti nehézségeken felül Timon Ákosnak a magyar jogtörténeti szintézis sajátosan magyar nehézségeivel: az előmunkálatok hiányosságával, a levéltári anyag feldolgozatlanságával is küzdenie kellett s a kétfelől tornyosuló akadályok súlyát annál inkább kellett éreznie, mert irodalmi munkásságában inkább a szisztematikus tárgyalást kedvelte a tudomány monografikus müvelésével szemben. A jogtörténetnek ezek a súlyos belső problémái szabtak korlátot Timon Ákos érdemes tudományos munkásságának eredményei elé, amelyek előtt