Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám

3 amely az elfogulatlan tudomány szempontja, a leghelyesebben úgy határozhatnék meg é fogalmat, hogy radikálisoknak azon törekvéseket minősítjük, amelyek a társas-történeti valóság feltétjeinek hibás megítéléséből indulnak ki s ez alapon hibásan támasztanak követelményeket a társas-politikai életnek fenntartása vagy megváltoztatása tekintetében. Tehát radikális az az individualizmus, amely nem számol a lársas lét tényezőivel s így a legszélsőbb szabadelvííségnek. az anarchiának irányában tolódik el; de másrészről minden olyan szocializmus is radikális, amely nem vészi az egyéni erőket s ezeknek örök igényeit a kellő mértékig tekintetbe. Radikalizmusnak tartjuk majd azt a felfogást, amely az anyagot, a testet szeretné a szellem elébe-fölébe helyezni, ami végeredményben emberi idealizmusunk helytelen tagadásához vezet: de radikálisnak nevezhetnők azt az ntopizinust is. amely az anyagi feltételek ismerete, számbavétele nélkül keresi eszményeinek megvalósulását. Meghatározásunk értelmében a nemzeti elfogultságnak és a történelmi megkötöttségnek érzelmi iadikalizmnsáról is lehetne beszélni: de figyelmünk mindenek előtt azon ériélmi radikalizmus felé fordul majd. amely legfőbb hibájaként helyre, időre, népre, hagyományra tekintet nélkül törekszik .azon eszméit valókra váltani, melyeket ..progresszíveknek"' nevez ugyan; de amelyek nagyon gyakran a kulturális célok és igények demokratikus lefokozásánál nem jelentenek egyebet. Mert progresszióról esak az beszéljen, aki a haladás feltételeiről is gondoskodik: e feltételek meg a fejlődés törvényeihez vannak kötve. A történeti erőknek, a hagyománynak lekicsinylésével nem lehet progresszív politikát hirdetni: a társas élet és 'fejlődés organikus képe helyett a gyökértelen ideák kuszasága lebeg itt a szociológus szeme előtt. A történelmi, helyesebben a társadalmi realizmusnak tudományos fegyvereit fogjuk majd minden efajta radikális gondolattal és kísérletezéssel szembeszögezni. Majd részletesen megállapítjuk, hogy a közelmúltban mi szerepe volt a radikális irodalomnak az események történetében, s mindenképen azon leszünk, hogy a jövőben ne legyen szükségünk az ilyén irodalomtörténeti regisztrálásra. Üjból hangsúlyozom: haladni és nem maradni akarunk, már esak azon fejlődési paranesnak engedelmeskedve is, amely történetfilozófiánk szerint az emberi nemnek végzete, jószereneséje is egyúttal. Kultúrpolitika a legáltalánosabb célunk (ebben a gazdaság és a tudomány céljai egyaránt bennfoglaltatnak) s a kuttúr-