Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám

4 politika szükségképen haladást jelent; mert fordítva is állíthatjuk: csak az haladás, ami kultúrát jelent. Igyekezetünk korántsem merül majd ki a konzerváló tényezők tiszteletében, s ez nem fog vakokká tenni sem a hagyomány elégtelenségével, sem a hagyományos magyar politika hibáival szemben. Részt kérünk majd a tudomány és technika időközi vívmányaiból, a művészi- és erkölcsi érzék fejlődéséből, a közigazgatás tökéletesedéséből, a mind fejlettebb és igazságosabb gazdasági életből, mert az emelkedés e munkájában - kiki hajlama és tehetsége szerint — aktiv szerepet óhajtunk vállalni a magunk részéről is. Nem a kultúrarisztokratának gőgös kizárólagosságával műveljük majd a műveltséget, de mégis avval a meggyőződéssel, hogy minden népszerűsítésnek csak addig van értelme, értéke, amíg az emberi szellem legfőbb eredményeit a maguk teljes tisztaságukban engedi ragyogni. A tudomány és művészet terjesztése ne legyen a tudományos és művészeti célok lefokozásaval egyértelmű. Hogy nem . nyugatiaskodva", nem idegentől kért jelszavakkal törtetünk majd előre, annak kettős magyarázatát adhatjuk: hitünk szerint a ténylegesen végzett kultúrmuuka és nem valamely jelszónak elfogadása vagy el nem fogadása mond majd végső ítéletet az emberek és tetteik fölött; és azután:, nem idegen gondolatok és intézmények puszta utánzása által gazdagodik majd a magyar kultúra, mert az egyetemes értékek olyformán emelkednek a nemzetiek fölé, hogy ezekhez kötött kapcsolatukat soha és seholsem veszítik cl Gyakorlati feladatunk is kettős lesz tudományos ismereteink alkalmazásában: a legtágabb értelemben vett kultúrpolitikai irányításnak és a szociológiai felvilágosításnak feladata. Ne várjanak tőlem az urak minderre nézve kész tervezetet; ma születtünk meg s nekünk céljaink arányában kell fokozatosan növekednünk, ha csakugyan egészségesen jöttünk a világra. A tét nem csekély, amelyért a játék folyik; nem több, nem kevesebb, mint a kifeUjbefelé integra Hungária. Társadalmunk széles rétegeiben, mindenek előtt magyar ifjúságunkban az alapérzések tekintetéből kifogástalan és tnég kevéssé gyümölcsöztetett elemre fogunk találni; ők csak a társadalomtudományi dialektikával nem győzik. Tegyük beszédessé ezt az érzelmi masszívumot, hogy adott alkalmakkor ne csak furkósbotokkal, de érvekkel is helyt álljon a maga igaza mellett. Nem szabad megismétlődnie annak a szégyenteljes esetnek, hogy Magyarország sorsát — részben a társadalom tájékozatlansága folytán — olyan "'primitív gondolkozású ember kormá-