Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Az EGYKE A SOMOGYI NÉP SZOKÁSAIBAN S LELKIVILÁGÁBAN

138 Nem lehet csodálni, hogy a népnek ily felfogása v,iellett a legtöbb asszony irtózik még a gondolatától is, hogy több gyermeke legyen s hogy ennek következtében nyíltan hangoztatja, hogy „Inkább lepedőt mosok, mint pelenkát" (aminek az értelmét itt nem magyarázhatom), hogy „Inkább a Kapós folóba rohaggyak el, mind eszt a gyereket (mellyel teherben volt) a világra hozzam!'1 (Rinyáujlak.) Egy asszony, akinek már két gyermeke volt s a jelentkező harmadikat szerencsésen elhajtotta, megnyugvással hangoztatta: „Kisüt vóna a szemem, ha megint gyerekein lett vóna!" Egyébként a több gyermeket nemcsak az anya, hanem az apa s a család is röstelli. Erre egy igen jellemző esetet mondott el nekem egy érdemes református pap. Az ö szintén református pap atyjának hét életben levő gyermeke volt. Egyszer beállított hozzá egy református atyafi híve s egyenesen azt a kérdést intézte hozzá: — Tiszteletes úr, nem szégyelli-e maga a gyerökeit? — Életem minden öröme, hogy ennyit látok, hangzott a válasz. — Én is úgy vájok ám — felel vissza az atyafi — örül a szüv&.n, mikor a gyerököket (akik még kisebbek voltak) egymásután rakom a szekérre, de mindig rággyák az embört, minek az a sok gyerök. Ezek a megdöbbentő nyilatkozatok mély világot vetnek a népnek a gyermekáldásra vonatkozó gondolkozására. És az anyaságnak e felfogását általánossá vált szokás szentesíti. A gyermekeihajtás, a többgyermekes anyáknak gúnyolása, üldözése előttük egészen közönséges, ártatlan, mindennapos dolog; ezekről ép oly könnyed módon beszélnek, mint akár arról, hogy Lidi mit főz ma, vagy hogy Jóska gyerek hová hajtotta ki a csikókat. Míg az oly családok, amelyeknek több gyermeke közül egy meghal, beienyugosznak a változhatatlanba azzal a meggyőződéssel, hogy „Az Isten magának szerette", addig ott, ahol egy gyermek van s az meghűl, mélységes a bánat. Ha már nem születik utána, akkor vígasztalhatatlanok. Ilyenkor aztán, különösen ha több gyermek hal el egymásután, megvan a szemrehányás, hogy „Amit a jó Isten adott, azt világra kell hozni!'' A nagy bánat az egy gyermek elhunytával nemcsak azért van, mert egyetlen családi örömüktől fosztattak meg, hanem azért is, mert nem marad egyenes örökösük s így nem lesz. aki öregségükben a gazdaság vezetését átvegye. Van ilyenkor lótás-futás egvik orvostól a másikhoz, hogy „legyen gyerök", de sokszor hiába! De, hogy az elhalt után másik gyerek ne lenne, már a ritkább esetek közé tartozik, mert a magzatelhajtás — sajnos — már eléggé tökéletesedett. Sok helyen erre már nincs is szükség, mert megvan az óvszerük a teherbeesés ellen s annak titkába úgy „fül alatt" beavatják az ismerős asszonyokat. Az elhalt egyke után egy évre rendesen megszületik az utód, a másik, őszöd községben két egyke ifjú fúlt az elmúlt évek egyikében a Balatonba. Az egyfk 21, a másik 15 éves volt. A következő évben már mindegyik után szüleiéit egy-egy gyermek, akik, ha ez a szerencsétlenség nem történik, sohasem jöttek volna a világra.