Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Az EGYKE A SOMOGYI NÉP SZOKÁSAIBAN S LELKIVILÁGÁBAN

137 Némely leányt csak azért nem adnak férjhez a különben tetsző legénynek, mert elvinnék a háztól. A kevésbbé tehetőseknél is nagyot számít az,- hogy' ha ismét gyermek lesz, sokba fog kerülni a 'komabál, komavendégség vagy paszita tartása. Szokásban van ugyanis, hogy mikor a betegágyas asszony fölkel, a rokonok, a reformátusoknál a 6—8 keresztszülő s hozzátartozóik részvétele mellett nagy lakomát tartanak. Néha 100 vendég is megjelenik azon. A nagyobbakon marhát is vágnak s nem hiányzik a cigányzene sem. Ez nagy anyagi áldozatba kerül. Nem ok nélkül hallani tehát ilyen kijelentést: „Hogy lehessen gyerek? Szegén vájok, sokba kerül a komabál!" Komát is félve hív a második-harmadik gyermekszülés elé néző család; aggódik, hogy egyik-másik visszautasítja a megtiszteltetést. A reformátusoknál t. i. minden gyermeknél ugyanazokat szokás komákul hívni. Persze, i komaság anyagi kötelezettségekkel s áldozatokkal jár: a betegágyas aszszonynak 3—4-szer gazdagon kiállított ebédet kell vinni; később, ha a gyerek már nagyobb, az u. n. „korozsma" címén ruhát vesznek neki; ha akorozsmaadás előtt meghalna a gyerek: szemfedőről, koszorúról stb. kötelesek a komaasszonyok gondoskodni. Erre az áldozatra egy gyermeknél még — a bevett szokás kényszere alatt — csak hajlanak, de többnél már terhesnek tartják. De ami talán a legnagyobb hatással van újabban az asszonyokra, ez az, hogy divatai vált az egyke. Igen, divattá! Mert hisz sok egykés családnak már annyi az ingaflana, hogy nem is birja megmunkálni. Pénz is bőviben van, szinte dobálja ki rangos építkezésekre, ruhára, ékszerre, fölösleges bútorra. A több vagyon már szinte teherszámba megy s a fiatal menyecske egyébként sem szokott vagyoni szempontokból messzemenő számításokat tenni s a család is átlátja, hogy elég gazdagok; 2—3 gyerekkel még nem válnak utódaik szegényekké, tehát itt nem játszhatik oly nagy szerepet a vagyon. Itt már a divat veszi át a szerepet, ami falun, ahol egymásnak minden apró dolgáról, akarvanemakarva tudomást kell szerezniök, igazán nagy hatalom: ennek be kell hódolniok, mert különben nincs lelki nyugságuk. Ha egy asszons' „nincskés", azért csak sajnálják, de ha „többkés", az már nagy szégyen, csapás, melyért a legerősebb megszólásoknak, sőt csúíondároskodásoknak van kiféve. Az egész falu szájára veszi annyira, 'hogy gyereke megszületése után eleinte még az utcán sem igen mer mutatkozni. Bolondnak kiáltják ki, kinevetik: „Szegén ördög es se tuggya ám mics csinyál." „Elég szamár, nem tesz ellene, nem tud vigyáznyi!" „Bolond, mer mos csak az az okos, akinek vagyona van." „Nincs neki esze, azér van több gyereke !" A szegénynek még bántóbb megszólásokat kell eltűrnie: „Kódis, bolond, kéntelen vele?1' „Magának sincs mit ennyi, minek neki akkor a gyerek?" „Nem fél a sok gyerektű, majd eltartja a nagyvilág!" Akinek 3—4 gyereke van, arra ilyféle megjegyzéseket tesznek: „Annyi ott a gyerek, mind a cigányputriba.'1 De legsúlyosabbak azok a cinikus, az anyaságot kigúnyoló mcgszólások, amelyek néhány szóba tömörítve, valósággal (megvetés tárgyává} teszik az anyát az egész falu előtt. Elmondják „kölkes-verebcs"-nek, pelenkamosónak, „borgyas tehén"-nek, viselős korában „pocakos" disznónak, aki „jó malacos göbe"; csúfolják házinyúlnak, aki „minden hónapban kölkezik, mint a nyúl", „ollan, mind a fiasíik, annyi a gyereke."