Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - Az EGYKE A SOMOGYI NÉP SZOKÁSAIBAN S LELKIVILÁGÁBAN

136 gyermeke lesz, a családnál nyugta, becsülete nem lehet, tehát megérlelődik: benne az az erős elhatározás, hogy magzatát eltüntesse. Mert a nép a magzatelhajtást nem tartja véteknek, ezért semmi lelkifurdalást nem érez. Csak a már megszületett gyermek megölését tekintik Isten elleni véteknek. E felfogás könnyíti meg nekik a magzat-eltávolításra való elhatározást. Megesik az is, hogy az erösebb lelkű s a családban bizonyára szilárd helyzetű menyecske szembeszáll az előítéletekkel, vágyik a több gyermek után, mert szereti a gyermeket, nem fél világra hozatalától s az őt figyelmeztetőknek vagy korholóknak bátran visszavágja: „Nekem nincs gyepű alá való» gyerekem." (Balatonendréd.)2) Darányban, e régóta egykés faluban megtörtént az a csudálatos eset, hogy a már négy élő gyermek után az ötödik is jelentkezett. A viselős anyát megkörnyékezték a rokonságbeli s más asszonyok, hogy ne engedje világra jönni magzatát. Hiábavaló volt erőlködésük, minden kísértésnek ellenállott azzal a határozott kijelentéssel, hogy neki gyermekeiben öröme van s megszülte az ötödik gyermeket is. Ilyen eset ritka. A 14—18 éves menyecskék lelkileg annyira éretlenek, hogy a házbeli öregebb asszonyok hajlíthatják őket amerre akarják s mikorra e tekintetben is önállóbban gondolkodókká fejlödnek, — már minden késő . . . Az egy gyermekhez ragaszkodó anyánál is felébred az anyai szeretet a véletlenül világra jött s egyáltalán nem kívánt második gyereknél. Egy balatonendrédi református asszony kijelentette papja előtt, hogy „nem is tudtam, hogy a második gyereknek is lehet örülni!'A somogyinegyei katholikusoknál még dívik az a közmondás a gyermekre nézve, hogy „Ha kettő van: egy van, ha egy van: egy sincs." A németeknél Ecseny községben: „Eins ist keins, zwei ist erst eins", a bekövetkezhető halálesetre gondolva ilyenkor. A katholikusoknál még a legtöbb helyen komolyan veszik azt a régi igen kedves közmondást a gyerekáldásra nézve, hogy: „Ha ád az Isten bárányt, ád hozzá mezőt is."3) A .legtöbb katholikus községben még megszólják azt, akinek csak egy gyermeke van, mert az a föltevésük, hogy a gyermekek születését bűnös úton gátolja meg, vagyis „elcsinyállo." Az egykés községekben azonban az asszonyok túlnyomó része is rabja az egykés felfogásnak, mert teher nekik a több gyermek, nagyobb gonddal, bajjal jár nevelésük s a vagyonmegosztás veszélyét nem is tekintve, lekötöttebb az életük. Nem ápolhatják annyira szépségüket; szűkebben kell élniök, nem hódolhatnak oly mértékben a könnyű életnek, a mulatozásoknak, amiknek nyomában többször a nő erkölcsi lezüllése is jár. Ha mér két gyermeke van, nem lehet oly jól kiházasítani őket. Két leánynál, az egyiket ki keli adni a házból s csak a másodikat lehet beházasíttatni, ami nekik jobban tetszik, mint a leánynak a háztól való elvitöle, mert munkáskézre van szükségük. 2) T. i. ha az Úristen megajándékozta gyerekkel, hát az maradjon is meg, azt nem fogja elhajtani, a gyepű, vagyis a kerítés alá ásni, mint a többi falubeli asszonyok. 3) Hogy a bárányt miért választották ki az állatok közül a közmondáshoz, arra magyarázatul szolgál az a régi, a somogyi katholikusoknál s reformátusoknál egyaránt elterjedt szokás, hogy a csecsemőt keresztelőről hazatérve, mielőtt bevinnék a gyermekágyas nő szobájába, a szobába besurrant bábaasszony a könnmaradottaktól háromszor megkérdezi, hogy „mit hoztak ?" E kérdésre a kivül álló keresztanyák egyike szintén háromszor azt feleli: „Meghoztuk az Isten bárányát." A 3-ik felelet után aztán utánna mondja a bába: „Ádja Isten, hogy Isten báránya legyen!"