Társadalomtudomány, 1925 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 3. szám - SPENGLER ÁLLAMSZEMLÉLETE ÉS AZ ÁLLAM FENOMENOLÓGIÁJA

126 mü fogalma. Minden emberi mű, minden emberi tett valóság: az állam is az. De egyetlen emberi mü sem pusztán létező valami: az állam sem az. Minden •emberi mű és minden emberi tett.a valóságból le nem vezethető, kauzálisán nem ábrázolható, a létezés fenomenológiai síkjába bele nem szorítható ideális momentumokat, értékmozzanatokat hord magán: az állam is. Amint a szobor szépsége létezésétől különböző, bár azzal összefüggő valami, úgy az állam rendje, az állam joga sem puszta valóság. Az állami jog normativitása és egy konkrét emberi cselekedet értékmomentuma vagy egy konkrét emberi mü' szépsége azok a létezés kategóriáiba bele nem férő momentumok, amelyek az állam, a cselekedet és a mű valóságával összeforrva, ezeknek lényegéhez epúgy hozzátartoznak, mint valóságuk. A normatív felfogással (Kelsen és az újosztrák iskola) szemben ezt a belátást abban az irányban érvényesíthetjük, hogy az állam valóságelemeitöl eltekimteni nem lehet. Henrich szerint naiv dolog az államot vagy az államterületét olyan dolognak tartani, amelyet kezünkbe vehetünk vagy egyébkén* érzékelhetünk. (54, 3. i. m.) A szociológus vagy politikus beszélhet a földterületnek az államok közötti felosztásáról. De nem beszélhet a jogász. (38. 1.) Olyan ez, mintha azt mondanánk: naiv dolog a szobor márványáról, a festmény színeiről beszélni, a fizikus beszélhet a márványról, a színekről, de nem beszélhet a művész. A zene hangjai eszerint a zenész számára nem léteznek, csak a fizikus számára: a hang a zenésznek épúgy normatív jelenté.;, mint a jogásznak az államterület. Ez a felfogás nyilván túlzott. Az emberi mü szépsége,- az emberi tett értéke hozzá van kötve valóságukhoz. A jog nem időtlenül lebeg a valóság felett, mint az erkölcs, hanem a jog, amellett, hogy érvényes, itt és most van, keletkezik és megszűnik, időbelileg és térbelileg változik. A jognak van története, de az erkölcsi normának nincsen, hanem csak az emberek erkölcseinek. A jog az okozatosság szálaival van összekötve a területtel, a korral, a fajjal, a gazdasági viszonyokkal, az uralkodó felfogással, a hatalommal. Ha elhal a faj, a nép, a hatalom, a kulturmilieu, ha megváltozik a terület, amelyből a jog kisarjadzott, akkor elhal, megváltozik a jog is. A justinianusi római jog ugyanolyan normatív jelentésösszefüggés, mint például az élő angol jogrendszer, de a római jog ma nem jog, az angol ellenben az. Ugyanígy Justinianus korában a mai angol jog még nem volt, a ma már holt római jog ellenben élve élt és századoknak kellett elmúlniok, míg ez elhalt, az pedig kifejlőáött. Elég bizonyíték ez arra, hogy a jogot már logikai eredetében a valóság is determinálja. Az a jog, amelynek nincs valósága, pozitivitása, az épúgy nem jog, az az állam, amelynek nincs területe, népe, hatalma, épúgy nem állam, hanem csak a jognak, államnak valóságnélküli puszta jelentése, logikai caput mortuuma, mint ahogyan nem szépség többé a porrázúzott szobor szépsége és nincs erkölcsi értéke annak a tettnek, amelyet tényleg véghez nem vittünk, csak utólag jutott eszünkbe, hogy milyen •.zép lett volna, ha véghezvittük volna. Az a Kelsen által több helyük felhozott kifogás, hogy ugyanannak a dolognak nem lehet két fenomenológiai síkja, nem lehet egy kauzális és egy normatív „oldala", alaptalan. Kelsen azt mondja, hogy ilyenkor nem egy dolognak két oldaláról, hanem két különböző dologról, két különböző ismereílárgyról van szó. Azonban a kauzális és a normatív elemek kapcsolata olyan