Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 1. szám - Max Weber: A protestáns ethika és a kapitalizmus szelleme [könyvismertetés]

85 nem érő küzdelmében — ime váratlanul kölcsönös odaadással ölelkezik össze, hogy termékenyítő párosodásukból egy különös, fanyarillatú virág fakadjon: a modern kapitalizmus széliemé. A modern kapitalizmus a szabná munkának az árupiac szerint tájékozódó' racionális üzemvezetés útján való szervezetét jelenti. Irányítója ama normáknak sajátos rendszere, amely a kapitalista éthoszt kialakítja. Mert nem a könyörtelen nyerészkedés szempontja uralkodik itt — nem alapulhattak volna ezen kultúrmunkában gazdag korszakok sikerei —, hanem valaminő kategorikus elvi tartalom, amely érdekes és kemény férfltípusok generációit nevelte, sőt — mint a hogy Spengler mondaná — idomította & küzdelemre. A kapitalizmusnak ezt a sajátos szellemét Benjámin Franklin intelmeivel illusztrálja szerzőnk és arra figyelmeztet, hogy ezekben a hivatásszerű kötelességteljesítésnek, a hivatásban tanúsított derekasságnak az eszménye az, ami kifejezésre jut és hogy ez a gondolat az, mely a kapitalista kultúra „társadalmi erkölcstanára" jellemző, sőt bizonyos tekintetben konstitutív jelentőségű. A kapitalizmusnak ekkép kiemelt szellemét Weber mindenekelőtt a hűbéri kötött gazdálkodásra és a mezőgazdasági bérmunka bizonyos fajaira ma is jellemző tradicionalizmus szellemével állítja szembe. Tradicionalista szellem uralkodik ott, ahol nem a növekvő munkaeredmény, hanem a megszokott életmód szempontja dominál. Ami ennek a szellemnek csak holt készlet, vagyon, azt a kapitalista szellem tőkévé, a növekvő termelőerő rejtélyes bűvszerévé alakítja át. És ez a növekvő termékenység, ez az ördöngös gyorsasággal gyarapodó gazdagság elsősorban nem az életmód pompázó, vagy élvező fejlesztésére szolgál: a „kapitalista" •életmódját valaminő aszkétikus vonás jellemzi. Kétségtelen már most, hogy a kapitalista szellem győzelmét & tradicionalista szellem fölött a „természetes kiválasztás" hatá.sának köszönhette, amely fenntartotta a keményebb küzdőt a lágyabb lett. Ennek a természetes kiválasztásnak egyik legfőbb támpontja pedig éppen az az aszkétikus vonás, amely a legnagyobb versenyképességet biztosította viselőjének. Honnan ered már most ez az aszkétikus vonás — kérdezhetjük, vagy még inkább: mivel függ össze? Erre a kérdésre felel szerzőnk, amidőn a kapitalizmus szellemét a protestáns és kiváltkép a kálvinista, a „puritán" ethikával hozza összefüggésbe. E hosszabb eszmemenetet itt a probléma megértetése tette szükségessé. Most már azonban be kell érnünk a konklúziókkal, mert végig nem követhetjük mesterünket érdekes, de fáradságos útjain. A predesztináció, az eleve-elválasztás dogmája az, aminek itt Weber döntő jelentőséget tulajdonít. A Kálvin acéllogikájára támaszkodó puritanizmus sajátságosan érvényesítette és tette