Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 1. szám - Réz Mihály: A történelmi realizmus rendszere [könyvismertetés]

83 feszítésbe került ezt kivívnia. Az erőfölöslegét el kell használnia minden mozgalomnak: az akadályok, amiket útjából elhordanak nem csökkentik, hanem növelik erejét. Vérrel írott sorokban tanít meg erre Réz Mihály: „Minden életerős faj, mihelyt öntudatra ébredt, öncélnak érzi magát. Célja nem a szabadság, hanem az élet, vagyis a benne szunnyadó erők kifejtése. Amíg ebben egy idegen faj állama akadályozza, szabadságra törekszik. Amint ő maga lett államalkotóvá: a teljes uralomra. Amíg az állam kifelé akadályozva van erőinek teljes kifejtésében: függetlenségre törekszik. Ha ezt elérte: a mások feletti impériumra tör. Mindig ugyanaz a szempont vezeti; mindig ugyanaz a törekvés. Korlátja csupán az erőviszonyokban van, saját életenergiájának gyöngeségében, vagy mások erejében... Előbb a szabadság, azután az uralom... Mert a politikai faktorok törekvései felett nem a szabadság, hanem az élet törvénye dominál... Az életösztön pedig nem csupán szabadságra, hanem az erők érvényesítésére tör. Az erős erejének az érvényesítése pedig: uralom." (63. 1.) E fejezeten túl is még sok gondolati finomság és sok éles megfigyelés kapja meg figyelmünket. De mindez már sokkal elmosódottabb körvonalak közé kerül. Lidércnyomásként nyűgözi le szerzőnk szépen kiművelt elméjének szabadabb lendületét az ellenmondás, amelyet már könyvének címe elárul: „A történelmi realizmus rendszere." Látható, Réz egyfelől történelmi valóságismeretre törekszik, másfelől rendszerezésre. Ez a két feladat pedig letöri egymást. A kultúrtudományi rendszerezés vagy a közvetett valóságismeretet szolgáló, gondolatilag kiélezett formákat, úgynevezett ideáltípusokat (M. Weber) hoz létre, minők a politikai tudomány ismeretes kategóriái, — vagy pedig nagyon nyers indukciókat, laza általánosításokat, minők az úgynevezett „történeti törvények". A realitástól azonban távol van mind a kettő! A reálisnak, a közvetlen valóságnak ívméretét csakis konkretizáló történelmi szemlélet áldhatja. Ezért Réz, aki mindkettőre egyaránt törekszik, még a legnagyobb óvatossággal kifaragott általánosításait is állandó fenntartásokkal kénytelen lerontani. Szinte gépiesen ismétli néhol, hogy „mindez, hely, idő és eset szerint változik." Miként még DiUheyíiél is annak idején, Réz könyvében is egymás mellett futnak a társadalomtudományi ítéletek különböző típusai: a „tény", a „törvény" és a „norma". Az általánosító, a történeti és az értékelő feladat nem mindig válik külön. Ebben a vonatkozásban a kevesebb több lett volna. Pedig a bevezetés ezekkel a szavakkal végződik: „A nagy államférfiak politikáját mindig a realizmus jellemezte. És ez a realizmus mindig a jelennek történelmi megértésén alapult." Lám, ezt kellett volna .Reznek adnia! A jelennek történelmi megértését, a jelen politikai struktúrák genetikus jellemzését. Művének ez második tragikus vonása, 6*