Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 1. szám - A politikai párt társadalombölcselete

47 kálja azt, hogy keressük, hogyan lehet mégis bizonyos egyirányúság, tartósság a politikai életben. A választó pszichéje úgy van beirányítva, hogy mindent vár az államtól s ehhez képest mindent vagy sokat a parlamenti választásoktól is. Ez öncsalódás, és pedigtartós önszuggesztió már a Rousseau-féle volonté générale óta.. Mindenki — választáskor — egy akcióba lépő rész-szuverénnek érzi magát s ez túlzás, amint túlzás az államot tartani felelősnek mindenért. Mit várhatunk tehát bizonyos párt-szerkezetektől — nem vizsgálták. Mi az egyes országoknak sajátos párt-rendszere — ezerféle összehasonlítás után tudható meg. Mi és mennyi a párthagyomány (mert sajátos, ez sokkal súlyosabb faktum, mint gondoljuk), fontos társadalom-lélektani probléma. Jentsch K. összehasonlítja a régi olasz és az újabb angol viszonyokat, és azt találja, hogy az angol családok hagyományból whigek vagy toryk. S íme, mégis, „elvek nem választják el őket. A politikai magatartást bizonyos személyi elem határozza meg: nem elvnek, egy dolognak, hanem vezetőnek vallanak hűséget . . . nem halálos ellenségek, nem nézik le s gyűlölik egymást, hanem barátilag érintkeznek... Az ellenzék szerény marad (sic!), mert tudja, hogy amaz örökséget rontaná megsemmisítő kritikájával, mely legközelebb rája szállhat."5 A kontinensen egymást legázolni törekednek a pártok. A választó politikai igénye is más Angliában, mint mifelénk. Ott bajnak tartják, ha az állam „belekormányoz" valakinek a magánügyeibe. Az angol ember megbecsüli a maga függetlenségét, s így az államot sem akarja egyszeriben a maga akaratának szolgálatába állítani. Van abban — gondolják Angliában — valami természetesség, hogy a népesség bizonyos része államügyekben passzív — bizonyos mértékig, s bizonyos ügyekben. Azzal nem lehet megsérteni a demokráciát, ha bevalljuk, nem mindenki ért a maiy komplikált államgépezethez, hiszen ennek is megvannak a maga technikai ismeretfeltételei. A demokrácia, mely egy a maihoz végtelenül aránytalan, kicsiny milieuben, a görög poliszban indult meg, már nem lehet az, ami egykor volt. Ott a milieu ügyeinek közismertsége egész természetes volt s belőle eredt számos specifikum. A közvélemény6 nem egyes körök machinációja s nem nagy sajtóvállalatok gyártmánya, mint ma. Nézzük meg az Amerikai Egyesült-Államok törvényhozó testületének munkáját. A 62. kongresszuson (1913) a képviselőházban beterjesztett javaslatok száma Bryce szerint 29,000; a szenátusnak pedig 9000 javaslattal kellett volna megbirkóznia. 5 Die Partei, Frankfurt a/M. év n. 65. L 6 Erről v. ö. Hornyánszky Gy. mélyen szántó tömör közleményét: Die Idee der öffentlichen Meinung bei den Griechen. A Fer. József tud. egyet. tud. közleményei. Filoz. ért. 1. köt. 1. füz. 1922.