Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

31 A jogszabályok érvényessége tehát igenis minden esetben egy hipothézis érvényességét feltételezi, de ez a hipothézis úgy szól, hogy valóban „létezik" az illető államhatalom, amelynek való engedelmességet a megfelelő jogszabályok megkívánják. Ennek a hipothézisnek a felállítása azonban már nem jurisztikus feladat; nem analitikus, hanem kritikai reflexiót igényel. Ehhez tehát bölcseleti beállításra, „elcsodálkozásra" van szükség, miként azt Platón oly szépen mondotta (d-avfiá^av). Ezen túl pedig az a három kérdés, amelyet már fentebb részleteztünk, azaz röviden az államhatalom lehetőségének és mivoltának megállapítására vonatkozó kérdések a valóságtiidomány területére továbbítják a problémát. És itt a valóságtudomány területén is két instancián fog eldőlni a per, amelynek kimenetele a jogászt érdekli: mert az államhatalom elvont lehetőségének és mibenléte kritériumainak eldöntése után is még in conreto meg kell állapítani azt is, hogy valóban létezik-e az az államhatalom, amelynek szabályai az illető jogászt épen foglalkoztatják. A jogásznak tehát minderről tudomást kell vennie, holott a jogtudomány határait már ama hipothézis felállítása meghaladja és innen ered az az antinómia, amelynek feloldásán a formális jog-theoretikusok hiába fáradoznak. Egyben igazat kell adni nekik : a jogtudomány módszeres tisztaságát nem szabad megzavarni más beállítású tudományok törmelékeivel ; ez a megtisztító munka azonban nem jelentheti azt, hogy már most a jogtudomány nyelvére át kell fordítani mindent, amire a jogásznak egyáltalában szüksége van, mert ez épen ama bizonyos Münchhausen-féle mutatványnak felelne meg, amelyet elvben, mint láttuk, a formális theoretikus sem tart realizálhatónak. Ez a megtisztítás ellenkezőleg csak azt jelentheti, hogy a jogtudomány területéről kizárjuk mindazt, ami illetékességét meghaladja és hogy az összes sajátképeni jurisztikus problémákat a juriszprudencia formanyelvén iparkodjunk akikhez Sander is csatlakozik — arra, hogy a természettudományi „szubsztanciák" és köztük a „nehézkedési erő" fogalma is csak a formulát helyettesítik, amely két izolált összefüggésben gondolt „koordináta-rendszer" (Einstein) funkcionális alapviszonyát fejezi ki. Egy ily természettudományi funkciónak eléggé messzemenő analógiája a jogviszony és amint a funkcionális tényviszonylatok megismerésére szolgáló végtelen ismeretprocesszus — a tapasztalat — elmélete a transzcendentális ismeretkritika, akként kísérelte meg Sander a jogviszonylatok megismerésére szolgáló „jogi eljárás" (Rechtsverfahren) fogalmából kiindulva megvetni a „jogi tapasztalat" elméletének alapjait. Ebből persze, sajnos, nem lett sokkal több, mint Kant monumentális kritikájának eléggé ötletes paródiája, mert Sander nem vette észre, hogy a jog nem természeti tünemény és hogy az állam „létezéséről" egészen más, sokkal szorosabb értelemben beszélhetünk, mint a nehézkedési erő „létezéséről" : hiszen az állam létezéséről elsősorban saját magunk vagyunk hivatva dönteni. Ha létezőnek tartjuk és aszerint viselkedünk, akkor már bizonyos értelemben valóban „létezik". (Sander fent említett főművén kívül v. ö. legkivált: „Die transzendentale Methode der Rechtsphilosophie und der Begriff des Rechtsverfahrens" c. dolgozatát. Zeitschrift für öff. Recht. I. Bd. S. 468, ff.)