Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

25 minden tétel, amely az államnak saját magatartására vonatkozó akaratát fejezi ki. Minthogy pedig valaminő magatartást minden körülmények között akarni nem lehet, ennélfogva a jogszabály hipothetikus ítélet, amely az államnak bizonyos feltételek fennforgása esetén való cselekvésére vonatkozó akaratát tartalmazza.30 Nagyon messze térítene el feladatunktól, hogyha Kelsen-nek az akarat jogászi fogalmáról vallott nézeteit és ebből eredő azt a sajátos felfogását bírálni kívánnók, amelynek értelmében az állam csak saját cselekvését „akarhatja", azonban beérhetjük azzal, amire már rámutattunk, hogy ez az „állam" csak név és hogy bizonyára Kelsen sem kíván minden oly „feltételes ítéletet" jogszabálynak tekinteni, amely valaminő névleges személyiségnek a saját feltételes cselekvésére vonatkozó akaratát fejezi ki. Minthogy tehát sem a kényszerszankció fogalma, sem az állam fogalma nem volt elég a jogszabály elhatárolására, Kelsen megpróbálta az elért „eredményeket" olykép értékesíteni, hogy a két semminek összeforrasztásából „valami" legyen. Kelsen ezért annak a felismerésnek az alapján, hogy a jogászi államfogalom csak a jogrend fiktív megszemélyesítése, hogy tehát ebben a vonatkozásban „jog" és „állam" voltakép ugyanazt jelenti, egyúttal visszatért a formális kényszerelmélethez és azt nyilatkoztatta ki, hogy a jog, úgy is mint állam, „kényszerszabályok rendszere." 31 Ismét azt lehetne kérdezni, hogy mire )o itt meg ázáltanr^fögalma és hogy mennyiben sikerült ezen az új állásponton a kényszernek mint jogszabálytartalomnak fogalmával járó nehézségeket leküzdeni ? A felelet az, hogy Kelsen az új formula segítségével az államnak mint a jogszabályt hordozó hatalomnak valóban jelentős, de a Kelsen „normatív" álláspontján szükségkép ignorálandó fogalmát igyekszik az ő „formális" jogfogalmába becsempészni. A kísérlet mindenesetre nagyarányú és a csomók kibogozása korántsem holmi könnyű feladat. Ezért ezt az egész gondolatmenetet alaposabban szemügyre kell vennünk. Ujabb álláspontját Kelsen a „szuverénitás" fogalmának új meghatározására alapítja. A szuverénitás szerinte a jogrendet mint fogalmi totalitást illeti meg és azt jelenti, hogy a jognak érvényessége semmi másra vissza nem vezethető, hogy a jogrend önmagára; mint utolsó instanciára támaszkodik és ennélfogva minden más „rend"-et kizár. Ebből következik azután az is, hogy a jogtudomány is önálló, minden mástól független tudomány. Amint tehát a jogot nem lehet sem az észre, sem az erkölcsre, sem a természetre visszavezetni, ugyanúgy nem szabad a jogtudományt az ethikának, a politikának, vagy épen a természettudománynak rendelni alá.32 A jognak ez a minden 30 Hauptprobleme, S. 250., 254. f. 31 Das Problem der Souveranitat, S. 13 V. ö. Der soziologische und der juristische Staatsbegriff S. 82. 32 Das Problem der Souveranitat. S. 86. ff. — A Deák Ferenc híres mellénye jut eszünkbe, amelyet végig ki kellett gombolni, hogyha első gombja rosszul volt begombolva. Kelsen is ezt az első gombot már rosszul