Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - Jog és társadalom. 1. [r.]

)( JOG ÉS TÁRSADALOM. (Első közlemény.) I. A jog, mint norma. M

i a jog? A jogtudomány nem tudja megmondani.1 De a jogásznak valamikép mégis csak tudnia kell. Az a kérdés már most, szemrehányáskép értessék-e az előbbi megállapítás a jogtudomány terhére — amint Kant ismeretes megjegyzését2 némelyek valóban így fogják fel — vagy pedig a jogászt ösztönözze arra, hogy tudományának keretein túl keresse a tárgyára vonatkózó ismeret forrásait ? Nos, kétségtelen, hogy a szemrehányás alaptalan volna, mert a jogfogalom meghatározásának feladata meghaladja a jogtudomány illetékességét. A jogtudomány csak annyit mondhat a jogról, hogy az norma. Ha azután ehhez még alkalmilag azt fűzi hozzá, hogy érvényes norma, akkor valami fölöslegeset mondott, mert a norma fogalmának eleme az érvényesség vagy más oldalról nézve : kőtelezőség (Sollen). A j norma oly ítélet, amely érvényes követelést fejez ki. A feladat tehát az, hogy megállapítsuk miben áll, min alapul a jogi norma sajátos érvényessége, hogy mi ennek a sajátos érvényességnek a kritériuma. Ez a feladat tehát mindenekelőtt kritikai természetű. Hogyha egy bizonyos konkrét követeléssel szemben azt kívánjuk megvizsgálni, hogy az kötelező-e, tehát norma-e, legelőször is azt a kérdést vetjük fel: ki az, aki követel ? A válasz kétféle lehet. Az egyik esetben ez: „Te magad!", a másik esetben ez: „valaki más". E preliminiáris kérdés eldöntése után az úgynevezett „jogkérdés" eldöntése következik : mi a feltétele annak, hogy érvényes legyen egy követelés, amelyet 1. magam támasztok magammal szemben? 2. más támaszt velem szemben? A válasz az lesz, hogy az érvényesség az első eset/ ben értékes akaratot, —/a másik esetben hatalmas akaratot feltételez. 1 Természeteden a „tárgyi jog"-ról van szó, amelynek az „alanyi jog" csak analitikus járuléka és kétségtelenül jogtudományi probléma. 2 „Noch suchen die Juristen eine Definition zu ihrem Begriffe vom Recht." Krrtik der reinen Vernunft. (Kehrbach. S. 560)