Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - A pénzügyi talpraállítás társadalmi nehézségei Ausztriában

14 se lehessen járadékot élvezni épúgy, mint az államnak adott kölcsönből sem. A háziúrnak, miként az állam hitelezőjének is, csak papírkoronában szabad vagyona járadékát kívánni a háború előtt élvezett kamatozásnak megfelelően. Miért nem lehet ezen a kapitalista gazdasági szervezetbe egyáltalában be nem illő hallatlan visszaélésen változtatni, illetőleg miért nincs a polgári pártoknak hatalmuk erre ? Ausztria csak úgy élhet, ha a főleg élelmicikkekből álló behozatalát iparcikkek kivitelével egyensúlyozhatja, ha a külföldi iparral tud konkurrálni. Láttuk, hogy a munkabérek a békeparitást elérték, a házbérek valorizációjának kétféle következménye lehetne. Ha egy munkásnak havi 30 korona háborúelőtti házbérnek megfelelően 400—450.0C0 papírkoronát kellene fizetni, vagy ennyivel kellene a munkabéreket emelni, ami az ipar versenyképességét megszüntetné, vagy pedig a munkások életnívóját kellene 20—30°/o-kal leszállítani. Elveszne, miként a szociáldemokrata párt egyik vezető tagja kifejti, „a legnagyobb vívmány, melyet a munkásság a háború után elért, a lakásviszonyok javulása". Ez ugyanis a lakáshiány egyik legfőbb oka: a lakásokat kevésbé használják ma ki, mint azelőtt. Míg 1910-ben egy lakásra 4'23 lakó esett, 1920-ban 3-61, 1923-ban pedig 3'49. A polgári kormánynak annyival kevésbé van hatalma e kérdésben a szociáldemokratákkal ellentétes politikát követni, mert a lakbérek valorizációja a közalkalmazottak illetményeinek megfelelő arányban való emelését kívánná meg, ami pedig megint a szanálási akciót veszélyeztetné. A házbérkérdés kétségtelenül a legnagyobb azon akadályok közül, melyek útjában állnak annak, hogy Ausztria gazdasági és társadalmi élete normális mederbe térjen. 1924 február. Eckhart Ferenc.