Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - A pénzügyi talpraállítás társadalmi nehézségei Ausztriában

13 zottaikról való gondoskodás alkalma az új kis ország vállaira nehezedett. Még 1923 júniusában is, mikor a létszámcsökkentés már javában folyt, 330.000 közalkalmazottja volt Ausztriának a tartományi és a városi közigazgatást is beleértve; vagyis minden huszadik ember közalkalmazott volt és legalább minden nyolc-tizedik ember állami gondoskodásból élt. A forradalom utáni viszonyok a közalkalmazottak keretén belül is nagyobb változásokat idéztek elő. Az alsóbb és magasabb kategóriák fizetése közt ma sokkal kevesebb az aránylagos különbség, mint a háború előtt volt és ezen a szanálás ideje alatt sem lehetett mindeddig észrevehetően változtatni, mert épen az alacsonyabb rangú alkalmazottak, mint pl. a közüzemek (vasút, posta, táviró) altisztjei és munkásai a szociáldemokrata szervezetekbe tömörülve megakadályozzák a józan kiegyenlítést. Míg a legalsó fokokon a mai illetmények a háborúelőtti fizetés 85— 100%-át érik el, addig a középső fokokon (középiskolai képzettség) 50%-ra sem emelkedik a fizetés és a legmagasabbakon 40 %-on is jóval alul marad. Hiába iparkodott a kormány előbb júniusban, majd novemberben a fizetésrendezési mozgalmakkal kapcsolatban ezen a visszásságon segíteni, a sztrájkok arra kényszerítették, hogy az összes kategóriákban csaknem egyformán emelje fel az illetményeket, mivel anyagi eszközök nem állnak rendelkezésre, hogy az alsó kategóriák igényeinek kielégítése után a felsőknek az általános emelésen túlmenő fizetésjavításokat is adjanak. A kormány a tisztviselőkérdésben két ellentétes nyomás alatt áll. A népszövetségi megbízott csak abban az esetben hajlandó a költségvetésbe nagyobb összegeket a fizetések emelésére felvétetni, ha ez megtakarítás révén érhető el, a kölcsön erre a célra persze nem használható fel. A közigazgatási reform pedig, melynek a közigazgatásra fordított kiadások apadását kell hoznia, máról-holnapra meg nem csinálható és egyre késik. A létszámcsökkentés hatása sem érezhető a költségvetésben, mert amily mértékben fogynak a kiadások a fizetések rovatában, épúgy nőnek a nyugdíjak. De még nem is sikerült eddig a genfi programmban megállapított arányt betartani. 1923 december 1.-én 53.297 volt az egész létszámcsökkentés, holott már július 1.-én 50.000-nekés 1924 január 1.-én 75.000-nek kellett volna lenni. Csak hosszú idő múlva fokozatosan fog a létszámapasztás jó hatása mutatkozni. Másrészről azonban a tisztviselők meg-megújuló mozgalmai is szorítják a kormányt, melyek érthetően a fizetések minél nagyobb valorizációjára törekszenek. * * * A házbérek kérdésében a polgári kormány minden ígérete és iparkodása ellenére sem tud a szociáldemokrata felfogás ellen eredményeket elérni és a házbirtok szocializálását, mert a házbértörvény tulajdonképen ezzel egyértelmű, változtatás nélkül kénytelen fenntartani. A szociáldemokrata felfogás szerint a bérlöket védő törvény a pénz elértéktelenedése folytán eszköz lett arra, hogy a házbirtokból