Társadalomtudomány, 1924 (4. évfolyam, 1-6. szám)

1924 / 2-3. szám - A pénzügyi talpraállítás társadalmi nehézségei Ausztriában

10 hető terheket ró, tízezreket dob az utcára olyan időben, mikor a gazdasági élet csaknem megbénult és új munkaerőket felvenni nem tud. Oly pillanatban, mikor az államnak kötelessége volna a gazdaságot megbízásaival új életre kelteni, megszüntette a közmunkákat. Akkor, amikor a válság a szociális gondoskodást az emberiesség legelemibb kötelességévé tenné, a szociális politikáról lemond s ezt nyíltan kijelenti. A szociáldemokrata-párt tehát beruházásokat, közmunkákat kíván az államtól akkor, mikor az államháztartás napi szükségleteit is csak a kölcsön igénybevételével lehet fedezni. Hogy akadt volna-e külföldi tőkés, aki ilyen célra odaadja pénzét, azt a kérdést nem veti föl. Mint követendő példát a szociáldemokrata vezetés alatt álló Bécs városát állítja az állam elé, mint amelynek negyedfélév alatt sikerült lépésről-lépésre ugrások nélkül a pénzügyi egyensúlyt helyreállítni és így oly helyzetbe jutni, hogy most szükség idejében nagyszabású közmunkákat képes végeztetni. Nem akarok e helyen rámutatni azon eszközökre, melyekkel Bécs városa háztartását tényleg rendbehozta, csak emlékeztetni arra, hogy miként azt a polgári pártok képviselői már gyakran felhozták a szociáldemokraták dicsekvéseivel szemben, ez a városi vezetőségnek nem sikerülhetett volna, ha a korona értéke nem állandósult volna a népszövetségi kölcsön következtében. A szociáldemokraták felfogása szerint az újjáépítés Genfben megállapított terve a gazdasági életet az eddiginél is nagyobb mértékben szolgáltatja ki a pénztőke befolyásának, mely hallatlan magas kamatokkal, nehéz hitelezési feltételekkel kiuzsorázza az egész gazdasági életet, roppant megnehezíti az ipari termelést. A kiáltó ellentétet, egyes tőkekrőzusok gazdagodása és a tömegek egyre növekvő nyomora közt még élesebbé teszi. A genfi akció révén megerősödött tőke célja a munkásságot idegen segítséggel a forradalom után szerzett jogaitól megfosztani. Ez a felfogás megadja a munkások pártjának politikai irányait: szigorúan kell ragaszkodnia az eddig elért vívmányokhoz (8 órai munkanap, szociálpolitikai törvények). Céltudatos és energikus pénzügyi politikát kell követelni, mely a pénztőkének szoros korlátokat szab. Befelé iparpártoló politikát, kifelé pedig szabad kereskedelmi és vámpolitikát kell folytatni s a kivitelt tudatosan előmozdítni. Ebből a túlnyomórészben a marxista teórián alapuló felfogásból következik a szociáldemokrata pártnak másfél éve folytatott praktikus politikája, mely a nemzetgyűlésben folyton ólomsúllyal nehezedik a genfi programm megvalósítását célzó törvényhozási intézkedésekre. A polgári pártókat arra kényszeríti ez a politika, hogy vizet öntsenek a borukba és előmozdítja azokat a társadalmi mozgalmakat, túlnyomóan sztrájkok formájában, amelyek ugyancsak beleakaszkodnak a pénzügyi- és közgazdasági talpraállítás nehezen gördülő szekerének kerekeibe. Különösen három kérdés az, mely a legnagyobb nehézségeket okozza: a munkabérek, a köztisztviselők és a házbérek kérdése. Azt, hogy a szociáldemokrata politika Ausztriában nagy törne-