Társadalomtudomány, 1923 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1923 / 1-4. szám - A magyarság és a magyar társadalom jelleme

383 fokozza a kormányhatalom. Abból az eszmekörből indulva ki, hogy teljesen elég, ha valaki külső akaratnyilvánulásaiban, szavaiban és nyelvében magyar s már eo ipso a nemzetnek belső tagja is, vagy máról holnapra azzá lehet, a kormányhatalom a nemzetiségi vidékek minél gyorsabb megmagyarosítását tűzi ki célul s ideológiájával összehangzik az új társadalom kívánsága is, s a sajtóban jelszóvá lesz a „harmincmillió magyar". A periferikus részek, tehát a nemzetiségi vidékeink megtelítődnek a kormányhatalom jóvoltából a kulturális és gazdasági jólét eszközeivel: iskolákkal, állami más intézményekkel, ipari és kereskedelmi vállalatokkal. Amikor 1914-ben a világhatalomért küzdő Németország oldalán, a szintén nagyiparos és kereskedő Ausztria és saját társadalmunk imperiális érzéseitől is hajtva belesodródunk a világháborúba, az ország és a társadalom helyzetképét a következőkben vázolhatjuk. A főváros mindinkább gyarapodik anyagi és kultúrális javakban, viszont a környező Alföld, a színmagyar rész aránytalanul visszamarad. Az Alföldön van aránylag a legtöbb analfabéta s a legkevesebb és legelhanyagoltabb iskola. A nemzetiségi perifériákon a kereskedést űző nagyobb városok (Pozsony, Kassa, Szatmár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Kolozsvár, Marosvásárhely stb.) ,mint a magyar impérium előőrsei, vagyonosodnak s kultúrában gyarapodnak, mialatt a periferikus nemzetiségi vidékek vagyoni javakban szegények maradnak, de az állam imperializmusa jóvoltából a magyar állameszmét terjesztő új, szép és modern népiskolákkal telnek meg.7 Az ország dezolált külső képének teljesen megfelel a belső, a magyar társadalom képe is. Tudományunkban általában úrrá lesz a pozitivizmus,8 a részletszerű, analizáló kutatás, irodalmunkban a nagy, átfogó nemzeti érzések helyett a főváros s az egyes osztályok érzései fejeződnek ki s a napilap lesz a legfőbb s mindenkit irányító olvasmány, amely annyira megfelel a kereskedő társadalom sokoldalú, de mélyen sohasem járó természetének. Ezalatt a vidék vagy a főváros kultúrájához igazodik, vagy visszaesik az eredeti osztályhajlamokhoz, ezeket azonban már nem fékezi a nemzeti összerkölcs s a földműves önző, rideg, kultúrátlan élete, a földbirtokos mulatozó, könnyelmű életfölfogása, az iparos a maga köznapi, csak a saját kis körét és érdekeit néző szempontjai még inkább előtérbe jutnak. Hogy a világháború elvesztése után az ország darabokra hull szét, ennek oka nem kis részben a nemzet szellemi egységének 7 Különös kontrasztot ad ilymódon a kereskedői életfölfogás modernségre való hajlama, amikor teljesen elmaradt kultúrájú nemzetiségi helyeken olyan állami iskolákra bukkanunk, amelyeket megirigyelhetne igen sok külföldi nagyobb város. 8 V. ö. Thienemann Tivadar: A pozitivizmus és a magyar történettudományok. Minerva 1922.