Társadalomtudomány, 1923 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1923 / 1-4. szám - A magyarság és a magyar társadalom jelleme

382 leg le nem tarolt, primitív lakosságú területek csábítják, mert ezeken a kereskedői nyereség, az erős konkurrencia hiányában, egyenesen óriási lehet. Görögországot, Rómát, Angliát egyformán a kereskedői haszon csábítják elsősorban a gyarmatok alapítására, új területek meghódítására. De érzelmei is hajtják a kereskedőt az imperiális világnézlet felé. Minthogy kitűnőleg az akarat, a tevékenység embere, szeret uralkodni mások fölött s amilyen merész kezdeményező saját vállalkozásaiban, ugyanolyan a hódítások terén is, különösen akkor, ha ez a hódítás részben észszerű politika útján is elérhető és neki magának nem kell harcolnia. Anglia és Velence kereskedői rendkívül ügyes politikával és zsoldos hadseregekkel viszik véghez nagyszabású hódításaikat. Nálunk a kereskedői szellem imperializmusa egyelőre csak az ország területére szorítkozott. A kereskedővilág hamar fölismerte, hogy milyen kincsesbánya a magyar termőföld. Rajokat bocsát tehát ki a föld meghódítására s mind több és több földbirtok és bérlet koncentrálódik a kereskedő osztályból származók kezében. Ezzel nem csupán a régi földbirtokos és gazdálkodó osztályt szorítja vissza, de a kisbirtokost is, mert pénze és hitele segítségével a földet vagy a bérletet olcsón és ügyesen megszerzi. Az új földbirtokos elem modern eszmékkel telítve fog hozzá a birtok gazdasági kihasználásához s minden tekintetben a városi gondolkodást hozza magával. És bár nyomukban egészséges védekezés s ennek kapcsán a nyugati gazdasági eszmék iránti nagyobb fogékonyság támad a régi birtokosok egy részében, speciális gondolkodásmódjuk eléggé idegen és izolált marad, de viszont terjesztőinek fokozódó súlyánál fogva elég erős arra, hogy éket verjen a vidéki életfölfogásba és azt az eddiginél még jobban szétbontsa. Ez a bomlási folyamat annál fokozottabbá lesz, mert a kereskedői osztály nem elégszik meg a földbirtokok egy részének megszerzésével, hanem mind nagyobb hatalmat igyekszik magának biztosítani az ipart és kereskedést mind fokozottabban űző vidéki nagyobb városokban is. Egyik-másik (Arad, Nagyvárad, Miskolc) valóságos gyarmata lesz a fővárosnak s domináló kereskedő lakossága teljesen a főváros felé s annak szellemi élete szerint igazodik. A kereskedő osztálynak az egyes nagyobb vidéki városokban való térfoglalása a környező rész kultúrnivóját még jobban lefelé sülyeszti, mert e városokba épp úgy tódul a lakosság, mint a fővárosba. A vidéki centrális gócpontok kialakulását ugyanis elősegíti a központi hatalom is, amely lépést tartva s egyetértve a kereskedői szellem centralizálásával, aránytalanul sok iskolát, hivatalt, kultúrális eszközt halmoz fel a kereskedést és ipart intenzivebben űző nagyobb vidéki városokba, a vidék jobb, kultúrára szomjasabb elemét a főváros után másodsorban ezekbe a városokba csábítva. De nem csupán a kereskedői szellem centralizálását, hanem imperializmusát is nyomon kíséri és tovább