Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - Dante a politikai irodalom történetében [könyvismertetés]

tárgyi, KÖÍ elvi tévedései is. Ezekre a politikai irodai m komoly kritikája reá is mutatott. Nem tartható az a túlzott itélet, hogy az állam és egyház hatáskörének kérdésében előtte mások hasonló eszméket nem hirdettek. Nem tartható, mert szent Bernát a XII. században, midőn nem tudták ej képzelni az egyház tekintélyét úgynevezett külső hatalom nélkül — már ennek az iránynak határozottan ellene szegült (De Consideratione). Bonaventura szintén az államnak isteni rendelésen alapuló természetét hirdeti, a mi egyjelentőségü azzal, hogy nem az egyház tekintélye az állam szülő oka. Azt is megállapíthatjuk és pedig számos adattal teljes bizonyossággal, hogy az állam szabadságának gondolata teljesen nem veszett ki még akkor sem a köztudatból, mikor az egyház a legnagyobb hatalmat gyakorolta az állam fölött. Egy azonban kétségtelen, hogy az akkori publicistikai irodalomból a Dante Monarchiáját főleg tudományos rendszeressége emeli ki. Az n kor egyik legtehetségesebb és leginkább magasztalt írója, a francia Pierre Dubois, kinek művei a francia király suprematiájának érdekében küzdenek az európai népei szövetsége mellett és kit némely író Dante mellett emleget, caknem teljesen nélkülözik a tudományos jelleget. Eszméi szabályozatlanok. Belső összefüggés nélküli pillanatnyi benyomások. Ha Dante művét a mellette leginkább kimagasló Dubois iratai mellé állítjuk, látjuk az óriási különbséget. De a többi társai sem érnek fel Dante rendszeres gondolkodásának magaslatáig. Célja világos és határozott. Fölteszi a három alaptételt és ezeket tudományos alapon tárgyalja. Tudományos módszere az, hogy megállapítja az általános elvet, melyet concret tételére alkalmaz. Annyira scolasticus és anyn\ira csak a syllogismust tartja elfogadható okoskodásul, hogy így nyilatkozik: „Előre megállapított elv nélkül mi haszna van fáradozásunknak, ha még oly színigazságot mondunk is? Hiszen az elv a gyökere mindazon tételeknek, melyeket a bizonyításhoz fel kell venni." Módszere általában tisztán scholastikus, telve syllogismusokkal, melyek néha vérszegények. Feltűnő, hogy a történeti érveket nem használja oly mérvben, mint tehetné. Az „impérium és sacerdotium" küzdelme a kereszténység kezdetétől él és az ő korát megelőző századok is már bő anyagot nyújtanak. A munka legnagyobb jelentősege az állami és egyházi hatáskörök elválasztásának a külön állami és külön egyházi hivatásnak megvilágításában nyilvánul. De nyomatékos súlylyal bir e munka, mint már említettem, a nemzetek szövetsége, a népek egyetemessége gondolatának fejlődési történetében is. Nincs a népszövetségi gondolatnak történetírója, ki Dante müvének ebben az irányban is a legelőkelőbb helyet ne biztosítaná. Teljes joggal. Dante igazi békeapostol. A legnemesebb értelemben vett pacifista. Mindig visszatérő gondolata, hogy az emberek békében és szabadon élhessenek. Csak békében tölthetik be az emberiség egyetemes hivatását. Az emberiség, célját Dante az emberiség szellemi erejének legmagasabb kifejlésében keresi. Az emberiség egyetemes culturcélja tényleg Dante conceptiójában jut talán először plastiki:s kifejezésre. Az emberiség szellemi erejének legmagasabb kifejlését csak a béke jóltevő csendjében képes elérni. A béke az az út, melyen az emberiség eszményi rendeltetéséhez közeledhetik. Ezért a béke maga egy az ideális renddel. Ez a föidön az Isten akarata szerinti állapot. Dante az eszményi értelemben vett paeifismus szolgálatában áll, midőn azt mondja, hogy a földi rendet Ú