Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - Dante a politikai irodalom történetében [könyvismertetés]

6 látta az államban. Aquinói szent Tamás már sokat foglalkozott Aristoteles állambölcseletével és nagy hatással voltak reá Aristoteles tanításai. Különösen az állam öncélúságáról szólók. Dante a leghatározottabban a császárság teljes függetlensége mellett száll sikra, de mindig figyelmeztet arra, hogy ezt a függetlenséget csak a pápával egyetértésben helyes gyakorolni. Ezt a figyelmeztetést a túlzó ghibelinek nem akarják észrevenni. Dante teljes tudatával birt annak, hogy írása sok ellenséget fog támasztani. Maga mondja mielőtt e kérdés tárgyalásába bocsátkozott, hogy „az igazság megállapítása bizonyos neheztelést fog reám vonni, minthogy a nyomozás nem eshetik meg egyesek megszégyenülése nélkül". De megedzi magát Pál apostol intelmével és csaknem fanatikus elszántsággal így szól: „Pál apostol intelme szerint magamra öltve a hit páncélját, amaz izzó szén perzselő tüzével, melyet az egyik szeráf az égi oltárról ragadott fel s érintette vele Izaiás ajakát, ezennel kilépek a porondra és Annak (Krisztus) segítségével, aki tulajdon vérével szabadított ki bennünket a sötétség hatalmából, az egész világ szemeláttára kiűzöm a küzdőtérről az elvetemült gonoszt és hazugot. Mit féljek? Hiszen az Atyával és Fiával egyetemb n örök Lélek ezt mondja Dávid szájával: „Örök emlékezetben lesz az igaz, nem fél gonosz hírhallástól." Ezt a bátor, határozott kijelentést fűszerezi azzal, hogy kizárja tekintetéből a rosszakaratú ellenfeleket, ő csak azokra az ellenfelekre van tekintettel, „a kik nem rossz akaratból akarják a pápaság alá rendelni a világi hatalmat, akik az anyaszentegyház iránti valamelyes buzgalomtól vezéreltetve félreismerik az igazságot". Ezek ellenében — mondja Dante — a jelen könyvben felveszem a harcot az üdvözítő igazságért, de azzal a tisztelettel, melylyel a jó gyermek atyja és anyja, Krisztus és az egyház, a lelki pásztor és a keresztény vallás valamennyi követője iránt tartozik viseltetni. Nagy teret szentel a bizonyításnak, ö az 'állam függetlenségének kérdését akarja tisztázni. Ezt csak úgy érhette el, ha be tudja bizonyítani, hogy az állam sem lételét, sem erejét, azaz tekintélyét, sem működését nem az egyháztól kapja. A bizonyítás egész anyagával bővebben nem foglalkozhatom, de mindenekelőtt ki kell emelnem az egyház és állam működési körére vonatkozó fejtegetéseit. Az egyház és állam működési körét úgy fogja fel, hogy azok világosan elválnak egymástól. Egyik a másiknak hatáskörébe nem avatkozhatik. Mindegyiknek más a tulajdonképeni hivatása. Egyik a másiktól független, de Dante mély vallásos érzése épen nem zárkózott el annak kijelentésétől, hogy „a világi hatalom a kegyelem fénye által, melyet égten és földi n a pápa áldása sugároz szét, nagyobb hatással működhetik". Behatóan foglalkozik a középkorban az investiturai harc óta szárnyas igévé vált nap (pápa) és hold (császár) hasonlattal, melyet az akkori mentalitás teljesen uralt, ő pedig hatalmas syllogismussal cáfolt. Sorba veszi azokat az érveket, melyek az állam függőségét az isteni kinyilatkoztatásra alapítják. Kifejti, hogy úgy az egyháznak, mint az államnak megvan a maga saját alapja. Az egyház alapja Krisztus. A császárság (állam) alapja az emberi jog. Mindegyiknek más a hivatása. A scholastikus érvelés classikus példája az, midőn a Konstantin császárnak ajándékából vont -érvelést taglal;a. Azt bizonyítja, hogy az egyház semmit birtokbavétel cimén el nem iogadha-