Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - A közvélemény eszméje a görögök között 1. [r.]

50 melyben oligarcha kormányok többszörösen emeltek tilalomfát a szólásszabadság elé.8 Perikies — történésze reflexiójában — azután állapítja meg a politikai részvételt és a contradictorius vitatkozást a népuralom kettős alapjának (2, 40), miután a népgyűlésekkel együtt minden összejövetelt beszüntetett (2, 22). Nagyobb súlyt helyezek a következő érvelésre. A közvélemény modern gondolata képviseleti rendszerünkkel kapcsolatban növekedett nagygyá, s nem utolsó sorban annak magának, a képviselet eszméjének köszöni tekintélyét. A hol a polgárság nem saját személyében intézi az ország sorsát, a hol helyette megbízottai beszélnek és cselekszenek, ott megbízók és megbízottak között szükségkép ki kell alakulnia egy harmadik tényezőnek, melyre a reményeikben megcsalt választók alkalomadtán hivatkozhatnak, melyet esetleg képviselőik eller fel is használhatnak. Ennek szüksége csak akkor esnék ei, ha nem képviselőt, hanem szigorú megbízáshoz kötött mandatariust küldene a választókerület az országházába. Míg azonban ez nem így történik, a közvéleménynek kell a parlamentekkel szemben a bírálat és ellenőrzés szerepét betöltenie, s csupán ennek erejétől és szervezettségétől függ, hogy a szuverén mennyire tud momentán akaratának egy régebbinek törlésével érvényt szerezni. Közvetlen formájú demokratiában, hol tehát a nép maga a törvényhozó, a közvéleménynek efféle jelentősége és szerepköre nem áll fönn; az majd erősen szűkített területen — kormánnyal, hivatalnokokkal szemben — fogja csupán a kritika tisztét gyakorolni. Szigorú elméleti alapon tulajdonképen azt mondhatnók, hogy közvetlen demokratiában előzetes közvéleménynek, már amennyiben a legfontosabb állami functióra, a törvényhozásra vonatkozik, nem is szabadna léteznie; itt mindenkinek társaitól független önállósággal és szabadsággal kellene a maga akaratát nyilvánítania (1. a legtisztább demokratikus elméletet, a Rousseau-ét). A valóban természetesen nem így alakul, nem is alakulhat így a dolog; de ez nem változtat semmit azon elméleti tételen, hogy közvélemény és egyéni teljesítmény egymásnak született ellenségei. Csodálom, hogy olyan országok politikai írói, melyekben a parlamenti élet hanyatlása mindjobban a direkt demokratia intézményeinek szerez híveket "a referendum és initiativa formájában, nem látják világosabban, hogy a közvetlen népuralom szükségkép a közvélemény eszméjét éltető érzések és gondolatok sorvasztásával is jár (első sorban Lowell-nek 1913-ban megjelent könyvére gondolok). Abban az amerikai Machine-nak egyelőre még több dolga akadna; de azon okok is növekednének, melyek lázadásra indítanak efféle politikai gyámság és ennek mesterségesen gyártott közvéleménye ellen. Bennünket különben ezen egész kérdés csak azért érdekel, mert egyik fontos okát jelöli meg annak, hogy a képviseleti rendszert nem ismerő, tehát közvetlenül demokratikus görögség miért nem juthatott el könnyű szerrel a közvélemény eszméjéhez.9 8 Idevágó első irodalmi emlékünk Thrognls példája, kiben szintén a hatalmasok tilalma kelti fel a szólásszabadság vágyát (Rehm, Geschichte der Stastsrechtwiss. 4). 9 Itt egyelőre a fogalom és az ezt emelő, támogató elmélet kialakulásának nehézségeiről van sző. Magát a görög közvéleményt és megteremtésének módjait csak a következő fejezetekben tárgyalom, s így kérdésünknél — sajnos — nem szerepeltethetem már most azon összes érveket, melyeknek előfeltétele a jelenség teljes ismerete. Egyelőre be kell érnünk a fönt előadott általánosságokkal. *