Társadalomtudomány, 1922 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1922 / 1-2. szám - Hazánk néperejének ujjászületése

17 vannak egymással. A háború előtt is előfordultak e szerkezetnek kisebb megzavarásai pl. az 1873 évi kolerajárvány; ennek a hatásai még most is kimutathatók a népesség kormegoszlásában s a házasságkötések és a születések időnkint való visszaesésében, sőt a mint egy alkalommal kimutattam, az 1900-as évek első tizedében fellépett nagy kivándorlási mozgalom is jórészt a népességnek megzavart kormegoszlásával függött össze. Mi volt azonban a kolerajárvány pusztítása, amely többé-kevésbbé egyenletesen oszlott meg nemek és korcsoportok között, a világháború egyoldalú és rendszertelen emberpusztításához képest! Ezeket a népesedésünk jövő alakulásában okvetlenül mutatkozó visszaeséseket, zökkenéseket, — sajnos — egyáltalán nem tudjuk elhárítani, sőt mérsékelni sem, mert nincs módunk a most élő nemzedékek nemi és korbeli összetételét megváltoztatni. Még az idő sem fog ezen változást előidézni, mert az egyes korosztályoknak meg van a maguk elhalálozási rendje, az egyes korcsoportok közt most mutatkozó aránytalanságok tehát csak annyiban fognak változni, hogy az idők multával mindig kisebb és kisebb abszolút számok fognak egymással szemben állani s az aránytalan számokkal szereplő korosztályok a fokozatos kihalás folytán a népességnek mindig kisebb és kisebb részét fogják alkotni. Hiú erőlködés lenne tehát a népesség megzavart egyensúlyát helyreállítani akarni, hogy a jövő fejlődés egyenletes legyen. Csak azt tehetjük, s ezt kötelességünk is tenni, hogy egyrészt a rendelkezésünkre álló fajfenntartó és fajszaporító erőt igyekezzünk teljes mértékben kihasználni, másrészt a megszületett gyermekeket iparkodjunk minél nagyobb számban megtartani az életnek s végül küzdjünk a fertőző betegségek, különösen ezek legveszedelmesebbike, a gümőkór ellen. Az egyke, a gyermekhalandóság és a tüdővész, ezek népesedésünknek legnagyobb ellenségei, népünk természetes szaporodásának legkonokabb gátlói. Az első szándékosan bűnös és erkölcstelen módon a meg nem született életet csirájában igyekszik elfojtani, a másik kettő pusztítása nem ered tudatosságból, de segítőtársai a nyomor és a tudatlanság. Népesedésünk három fő baját így lehet jellemeznünk: az egykét s általában a születések folytonos csökkenését előidézi az erkölcstelenség és vallástalanság, a gyermekhalandóságot elsősorban a tudatlanság és nemtörődömség, gümőkórt a nyomorúság. Lássuk most már, hogy népesedésünk e három rákfenéjének milyen mértékű a pusztítása. A világháború előtt Magyarországon általános egykerendszerről beszélni nem lehetett. Születési arányunk egyike volt a legmagasabbaknak Európában, csak Oroszországban és a Balkán államok előztek meg e tekintetben bennünket. Kétségtelen azonban, hogy születési arányunk az utolsó évtizedekben folytonosan romlott s míg például az 1880 körüli években (1876—1885) még 44-4 volt ezer lélekre, az 1910. körüli években (1908—1913) már csak 36-0. Ez azonban úgy szólván világszerte mutatkozó jelenség, talán csak az egy Bulgária kivétel e szabály alól. Sőt a nyugati iparos államokban még sokkal nagyobb mértékben jelentkezik ez a baj, így különösen Belgiumban, Angliában, Szászországban és Franciaországban, ahol a születések csökkenésével a halálozások fogyása nem tartott lépést s így a természetes szaporodás mértéke is csökkent. A két népmozgalmi jelenség ugyanis egymásra is hat s a Társadalomtudomány. 2