Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 3. szám - A német birodalmi szükségáldozat s a magyar vagyonváltság

380 értékű erdő után 40, illetve 60%-os kulcs szerint kell fizetni a váltságot, addig az ugyanakkora értékű kereskedelmi árúraktár váltságkulcsa továbbra is 6'6°/o marad s esetleg ennél is alacsonyabbra mérséklődik. Ami már most az értékelés szabályozását illeti, a német törvényhozás egy-egy személy összvagyonát adóztatván meg, szükségképen mindenkitől bevallást kíván s a bevallásnál és becslésnél az értékelés szabályait mindenkire nézve egyöntetűen ekkép szabályozza: Az áldozat kivetésénél minden tárgyat azon vételár szerint kell értékelni, amelyért 1919. dec. 31-én közönséges körülmények között eladható lett volna. E szabálytól csakis az ingatlanoknál van helye eltérésnek, amelyeknek értékét hozadékuk alapján úgy kell kiszámítani, hogy a rendes körülmények között elérhető évi tiszta hozadékot megszorozzuk 25-tel. Az ekkép kiszámított értékből az ü z e m v a g y o n n á 1, valamint a mező- és erdőgazdaság, az állattenyésztés s a szőlő- és gyümölcstermelés céljaira szolgáló ingatlanoknál le kell vonni 20°/o-ot, úgy hogy birodalmi áldozat alá az ü z e m v a g y o n s a földbirtok értékének csak 80°/o-a esik. De a valóságban az áldozatot nem 80°/o, hanem ennél esetleg sokkal kisebb °/o után kell fizetni, mert a német törvényhozás nem az egyes vagyontárgyakat, hanem az összvagyont adóztatván meg, figyelembe veszi s levonni rendeli az összvagyonból az 1919. dec. 31-én még fennálló összes magán- és köztartozásokat, vagyis levonni rendeli az ezen napig még ki nem fizetett adósságokat, rendkívüli hadiadókat, hadinyereségadókat, az 1917. január 1-től 1919 dec. 31-ig előállott v agyonszaporulat utáni vagyonadót, a még ki nem fizetett összes állami, községi és egyházi adókat stb. Mit tesz ezzel szemben a mi törvényhozásunk ? A magyar rendszer nem egyes személyek összvagyonára, hanem az egyes vagyontárgyak után róván ki a vagyonváltságot, az értékelésnek semmiféle egységes módjában megállapodni nem tud. Nem akarja pl. hamis bevallás miatt «a legbecsületesebb polgárokat is megbüntetni)) s nem akar «a táglelkiismeretüeknek» kedvezni s ép ezért alapelvként hangoztatja, hogy a bevallást és a becslést lehetőleg mellőzi. Az értéket, illetve a hozadékot ennélfogva szabály szerint nem személyi, hanem tárgyi alapon határozza meg. S minthogy eközben a különféle vagyonkategóriák természetéhez kénytelen alkalmazkodni, az értékelés szabályai olyannyira bonyolultak, hogy míg a német rendszer csak kétféle értéket ismer, t. i. közönséges és hozadéki értéket, addig a magyar rendszer csak az első váltságtörvényben s egyedül a részvénj^eknél hatféle értéket különböztet meg, t. i. a tőzsdén jegyzett árfolyam-, a forgalmi-, az osztalék-, a név-, a kibocsátási s a középarányos értéket. S már ugyanez a törvény kénytelen eltérni az értékelés tárgyi alapjaitól s kénytelen a bevalláshoz és becsléshez folyamodni, egyrészt a családi és házrészvénytársaságok s másrészt a külföldi pénznemek és értékpapírok váltságának szabályozásánál. De akár személyi, akár tárgyi alapon történjék az értékelés, a tárgyi rendszer természetéből következik, hogy csak a betétet, a folyószámlakövetelést, a