Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 2. szám - W. Wundt [2. r.]

2ö3 ismerő képességet a transzcendens számára. A romantikus Schelling például rendszerét az intellektuelle Ansehauung segélyével épiti föl: ez az a képesség, hogy magunkat az örökkévalóság formájában szemléljük, magunkban az örököt, az absolutumot megragadjuk. *Ez az a pont, ahol az absolutumról való tudás és az absolutum maga egy». Vagy Schopenhauer a világ lényegét az akaratban találja meg s a kanti kritikát a metafzikaról úgy próbálja megkerülni, hogy egy különös, intuitív tapasztalást mint empirikus kiindulópontot vesz föl metafizikájának azon alaptétele számára, hogy a világ akarat A XIX. század közepétől kezdve azonban a metafizika módszere a század végéig megváltozik. A metafizika alapjául az egye^ tudományokban folyó munka válik. A nagy német idealizmus porbahullása után a pozitív tudományok föllendülése korszakában a metafizikusok lemondanak egy különös, az egyes tudományokat elkerülő, ezek ismerésétói különbózó, sajátos filozófiai ismerésről és módszerről: nincs a metafizikának az ismerés birodalmában saját via regiá-ja. Fechner hirdeti először, hogy a tapasztalásból kell kiindulni s hogy azoknak a szempontoknak egyetemesitésével és tágításával, melyek az egyes tudományokban uralkodnak, kell olyasmire nézve is véleményt alkotni, ami ezeken túl a valóság más, magasabb területein érvényes, ameddig tapasztalásunk nem érhet, ami tapasztalásunkat fölülmúlja; azt az irányvonalat kell tovább folytatni, mintegy elméletben kihúzni, melyet az egyes tudományok tapasztalati eredményei mutatnak. Csakis az indukció útján szerzett egyetemesités és analógia az egyedüli elméleti út, mely a metafizikában relatíve bizonyos és hasznavehető eredményekhez s föltevésekhez juttat. így születik meg az induktív metafizika eszméje, melyet már nem érhet a Kant vádja, mert az egyes tudományokra támaszkodik, ezek eredményeit akarja tovább folytatni és relatív befejezettségre juttatni úgy, hogy az ellenmondó eredményeket egységesíteni próbálja, azaz a világ zárt teoretikus képét iparkodik megszerkeszteni. Az egyes tudományokban a világ egyes részeire nézve jutunk bizonyos eredményekre és hipotézisekre : a metafizikában ezzel szemben nem támad valami elvileg új, csak a kör válik nagyobbá: a metafizika az egész világra vonatkozó ellenmondásnélküli hipotézist alkot Épen ezért a maga elméleteivel szerényebb, mint a régi racionalisztíkus metafizika, de nem mond le a pozitivizmus tompa rezignációjával az emberi elmének arról a jogáról, hogy az egészre vonatkozóan is egységes fölfogásra jutni iparkodjék. Ennek az induktív metafizikának a XIX. század végén a legjellemzőbb képviselője W u n d t aki a pozitivizmus filozófiaellenes törekvéseivel szemben a filozóSa létjogát épen abban a föladatban látta, hogy az egyes tudományok eredményeit egyetemes világnézetbe foglalja össze. Habár szaktudományos tevékenysége a természettudományokból indul ki, a világ lényegére vonatkozó metafizikai fölfogása mégsem a külsó tapasztaláson alapul, mint a naturalisztikus irányzaté íSpencer. Haeckel. Ostwald), hanem a belsó tapasztaláson: az egész világot a lelki élet analógiájára fogja föl. Wundt annak a metafizikai idealizmusnak