Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 2. szám - Változás és törvény a nyelvtudományban

198 régi magyar borson később borsó-xá változott, az ou > o változást, amely persze nemcsak ebben az egy szóban ment végbe, nem egy másik szó associatív batása magyarázza, úgy hogy e változás, amelynek igazi, psycho-physikai okait csak sejthetjük, a mondott értelemben önálló változásnak tekintendő. Látnivaló, hogy az analógiás változások lélektani tekintetben bizonyos rokonságot mutatnak az utánzó változásokkal; de míg ez utóbbiak szociális jellegűek, amennyiben a nyelvközösség egyik tagja a másiknak vagy a többinek a beszédét utánozza, addig az analógiás változások esetében a beszélő mintegy saját magát utánozza, tehát i n t r a i n d i v i d u a 1 i s utánzással van dolgunk. Az önálló változások a dolog természeténél fogva két nagy csoportra oszlanak: a hangváltozások és a jelentésváltozások csoportjára. A kettéosztást nemcsak a szorosabb értelemben vett nyelvtudományi, grammatikai szempont teszi szükségessé, hanem a lélektani is. Mert hiszen szembeszökő, hogy míg a jelentésváltozások oka csupán a hangsorhoz fűződő képzetek sajátos természetében keresendő, tebát a változások tisztára psychikai természetűek, addig a hangváltozásoknál inkább a folyamat fiziológiai jellege lép előtérbe. A hangváltozásoknak általános érvényű, rendszeres osztályozása épen olyan lehetetlenség, mint általános érvényű hangrendszer felállítása. Az osztályozásnál számbavehető fiziológiai, lélektani vagy logikai szempontok többszörösen keresztezik egymást, anélkül, hogy a csoportosításnál az egyik szempontot minden esetben a többiek elé helyezhetnők. Ha mi, az elénk tűzött speciális feladatot tekintve, csupán a változás lélektani indítékait vesszük figyelembe, különbséget kell tennünk független és associatív hangváltozás között. A magyar nyelvtörténetben megfigyelhető é > ó" változás a ser > sör, gyéngy > gyöngy, témléc > tömlöc stb. szavakban független hangváltozás olyan értelemben, hogy az ajakműködés megváltozása aszókép többi hangelemétől függetlenül ment végbe. Ellenben az é>o változás a bednár > bodnár péhár > pohár esetekben nem független folyamat: a nyelvállásnak vizszintés irányban való eltolódását (velarisatió) szemmelláthatólag a második szótag veláns d-jának, mint indukáló hangnak képzettársulási hatása magyarázza. Az r > l hangcsere a polgár < ófn. purgári, erkél < néim erker, borbély < ném. barbier esetekben nem történt volna meg a szótesthez tartozó második r indukáló hatása nélkül. Az associatív hangváltozások esetében tehát a szó hangalakjának egyes elemei hatnak egymásra, h a n g k é p hat hangképre, mozgáskép mozgás képre. Ezt a hatást az teszi lehetővé, hogy már a szó kimondása pillanatában az egész hangsor, ha kissé homályosan is, mint simultán tudati tartalom szerepel, majd artikuláció közben az egyes hangelemek successive elvonulnak tudatunk nézőpontja előtt. Nem véletlen már most, hogy az úgynevezett szabályos hangváltozások, amelyek nem ritkán a szó szoros értelmében kivételn é 1 k ü 1 i e k, legtöbbnyire a független hangváltozások csoportjába tartoznak. Ezekben az esetekben a szembetűnő szabályosság is a folyamat társaslélektani jellegére utal. Ezzel szemben az associatív hangvál-