Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 2. szám - Változás és törvény a nyelvtudományban

195 kényelmes schemák szerint rendezze. Néki is fel kell vetnie a hogyan és a miért kérdését s arra törekednie, hogy a történeti fejlődés lélektani értelmezésével a külső nyelvtörtenetet belső nyelvtörténetté mélyítse. Azok az okok, amelyek a történeti fejlődést irányítják, első sorban psyehikai okok. A történeti fejlődés vizsgálata s a fejlődés lélektani értelmezése szorosan összefonódó feladatok: a lélektani értelmezés a történeti nyelvvizsgálat integráns része. Hamis lélektani értelmezés rendszerint hamis történeti felfogást rejt magában. A nyelvbúvár törekvése ne kész lélektani eredmények felhasználása, hanem a nyelvfejlódésben tükröződő lélektani törvényszerűség megfigyelése, kifejtése legyen. Sohase feledje, hogy épen vizsgálódásainak tárgya, a nyelvtörténet, a lélektani megismeréseknek gazdag, kimeríthetetlen kincsesbányája! Szinte tudományos szállóigéve lett már, hogy a nyelv élete örökös változás. Ha egy régi magyar nyelvemléknek, pl. az Ehrenfeld-eodexnek a nyelvét egybevetjük a mai magyar nyelvvel, megállapíthatjuk, hogy a 15. század eleje óta a magyar nyelv megváltozott. Francia, német vagy török nyelvemlék tanulmányozása hasonló megállapításra vezetne. Ha azt mondjuk, hogy a nyelv változik, szinte fölösleges külön kiemelnünk, hogy nyelven nem az irott nyelvet értjük, amely a maga konvencionális jeleivel csak igen tökéletlenül rögzíti meg az élő beszédet. De nem is a hangos beszédre gondolunk. A beszélótevékenység minden aktusa, tehát nemcsak, ha magunk beszélünk vagy mások beszédét hallgatjuk, hanem a nyelvi formákban való csendes gondolkodás is valami módon nyomot hagy lelkűnkben, úgy hogy mindaz, ami beszéd közben egyszer tudatos volt, kedvező körülmények között ismét tudatunkba idézhető, reprodukálható. A reprodukálás könnyűsége a begyakorlás mértékétől függ. Minél gyakrabban ejtünk ki vagy hallunk kiejteni egy hangot, minél gyakrabban használunk, hallunk használni (vagy olvasunk) egy-egy szóalakot vagy mondattani szerkezetet, annál nagyobb lesz a készségünk az illető hang, szóalak vagy mondattani szerkezet reprodukálására. Ha tehát valaki egy hangot kissé máskép ejt. mint rendesen, ha a szokottól eltérő szóalakot vagy mondattani szerkezetet használ, a hallható beszéd megváltozása csak külső jele a belső nyelv megváltozásának, csak eredménye annak, hogy az illető lelkében a képzetdispozicióknak az a bonyolult szövedéke megváltozott, amely minden beszédtevekenység kútforrása. >Iidón bizonyos nyelvi folyamatokat a változás közös neve alá foglalunk, ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy valamennyi változás lényegében azonos s egyformán magyarázható. Ha mindenekelőtt a változások lelki indítékait vesszük űgyelembe. két fótipust különböztethetünk meg: az eredeti, spontán változásokat és az utánzó változásokat (H. Oertel, Lectures on the study of language terminológiája szerint primarg and secondary changes. Dantec Revue Philos. 189$, 359 a changemenX miméüque elnevezést ajánlja). Egykét példa világosabbá teszi a megkülönböztetést. A szöcske a szökik ige 13*