Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 2. szám - Változás és törvény a nyelvtudományban

VÁLTOZÁS ÉS TÖRVÉNY A NYELVTUDOMÁNYBAN. jOLYÓiHATUNK első számában megjelent cikkemben egy rövid visszapillantás keretében már utaltam arra, hogy a Grimmel kezdődő A modern nyelvtudomány három alapvető módszertani elve a történeti, a lélektani és a társaslélektani elv. Ha ezt elfogadjuk, a nyelvtudomány céljául a nyelvfejlődés lélektani értelmezését, szorosabban a nyelvfejlődés egyéni- és társaslélektani feltételeinek vizsgálatát kell megjelölnünk. Ami a programm első felét, a nyelvfejlődés vizsgálatát illeti, kétségtelen, hogy a nyelvtudomány derekasan megoldotta feladatát. Gondoljunk csak arra a számtalan összefoglaló, rendszerező munkára, amelyekben az indogermán, germán, román vagy magyar nyelvtörténeti részletkutatás, megfigyelés eredményeit három nemzedék szorgalma és tehetsége összehordta. Ezzel szemben a nyelv lélektani problémái tagadhatatlanul háttérbe szorultak. A legtöbb nyelvkutató úgy érezte, hogy az adatok összegyűjtésével, rendezésével, a nyelvfejlődés törvényeinek megállapításával megoldotta a feladatát; a lélektani értelmezés nem a nyelvtudós feladata. Jellemző ebben a tekintetben a legnagyobb indogermanisták egyikének, az Einleitung in das Stúdium der indogermanischen Sprachen hírneves szerzőjének a nyilatkozata, aki Grundfragen der Sprachforschung (mit Rücksicht auf W. Wundts Sprachpsychologie erörtertj c. munkájában Herbart és Wundt lélektani rendszerének egybevetését azzal a meglepő kijelentéssel végzi, hogy a gyakorlati nyelvkutató számára közömbös lehet, hogy melyik rendszert fogadja el. A herbarti képzetmechanika és statika feltevései épen olyan jó szolgálatot tehetnek neki, mint a wundti lélektan asszimilatiói s egyéb elemi folyamatai. Nem is valószínű, hogy az egyik rendszerről a másikra való áttérés a nyelvbúvár számára «tudományos kutatásainak bármely pontján komolyabb nehézségekkel járna» (42. 1.). Nem! A n3Telvtudomány a lélektani rendszerek harcában nem játszhatja a közömbös néző szerepét. Nem arról van szó, hogy a különböző lélektani meghatározások, beosztások és értelmezések közül a nyelvtudomány céljaira melyik a használhatóbb, hanem arról, hogy melyik a helyesebb. Nemcsak a történeti igazság egy, a lélektani igazság is csak egy lehet. Nem ismerek tudományt, amely a hogyan és a miért kérdések felvetését feleslegesnek tartaná. A nyelvtudomány sem elégedhetik meg azzal, hogy a történeti anyagot lehetőleg egyszerű és