Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 2. szám - A társadalomtudományi inductióról

A TÁRSADALOMTUDOMÁNYI INDUCTIÓRÓL. iz INDUCTIO logikai természetére vonatkozó eddigi kutatások leg/\ gyakrabban elkövetett hibája az volt, hogy e módszer mibenÁ A. létét nagyon is szűkkörűen határozták meg. Aristoteles hálása alatt a legtöbb kutató az inductio lényegét az «egyesről» az ((általánosra* való következtetésben látja s természetesen ép ebből a szempontból törekszik annak módszertani jelentőségét megállapítani. Ámde ezzel még korántsem ragadtuk meg az inductio legmélyebb mibenlétét. Az egyesről az általánosra való következtetés ugyanis maga is már egy oly elvnek alkalmazása, melynek csak egyik sajátos esete az egyesről az általánosra való következtetés. Midőn ez utóbbit végrehajtom, már előre felteszem, hogy az cegyes» és az «általános» valamiképen összetartoznak s így hogy az egyes az általánosra utal. Inductiv kutatásom kezdetén már meg vagyok győződve arról, hogy az általános valamiképen «benne van» az egyesben, különben nem volna jogom egyes esetekből általánosságra következtetni. Az inductio tehát azon a tételen épül fel hogy az egyes mindig valami általánossággal van egybeforrva: nincs egyes általános nélkül. E ponton azonban nem állapodhatunk meg. Az, mit «általános»-nak nevezünk a szó legegyetemesebb értelmében, valami «egész»-et (totalitást) jelent az egyessel szemben. A faj az egyeddel, az osztály az alájarendelt taggal szemben ily totalitások. Az inductio végső előfeltevését tehát abban az elvben fejezhetjük ki, hogy «m i n d e n ismereti tárgy vagy rész vagy e g é s z» s ebből folyólag jogunk van a részekből a neki megfelelő egészre következtetni. Az inductio theoretikusai közül tudtunkkal eddig csak Apelt közelítette meg e belátást abban a formában, hogy szerinte az inductio alakjára nézve «divisiv» következtetés, mely a rész és egész viszonya alapján következtet.1 2. Az inductio sajátos területét az úgynevezett valóságtudományok képviselik. Ertjük ezeken az oly disciplinákat, melyek lehető tapasztalattartalmakat vizsgálnak, aminők a természettudományok és a szellemi tudományok. Tőlük lényegesen más úton jutnak sajátos tárgyaikhoz a mathematikai és a philosophiai tudományok. Az előbbiek ugyanis tárgyukat nem a tapasztalásból merítik, hanem (a szót legáltalánosabb értelmében véve) megszerkesztik: náluk a definitio nem eredmény, hanem kiindulópont. A philosophiai tudományok pedig megismerésünk legvégső i Theorie der Induction. 1854. 15. 1.