Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az emberiség multjáról és jövőjéről

12Ő kétoldalú rendszert állit fel az elme, ami egyfelul a nyelvi vagy egyéb kifejezéseknek a test részleteire vonatkozó szaporításában nyilatkozik (vessük például össze a primitív ember és az egyiptomiak nyelvét és rajzait), másfelöl abban, hogy az életjelenségek egymásutánját jelző értékek itt is az egymásmelletti jelenségek értékének függvényeiként szerepelnek. így a lelekzést, a lehelletet mint az élet, a mozgás legfőbb tényezőjét a testtől határorozottan különbözőnek fogja ugyan fel a primitivitáshoz közelebb álló elme, de ugyanakkor valamely madár vagy mas gyors mozgású állat (kígyó, gyík, egér) képében némileg testszerünek is értékeli s az elet tartama alatt, sót még azon túl is szorosan hozzáköti a testhez s lakóhelyét a májban vagy a szívben latja.1 Még a régi egyiptomiaknál is, — ahol már határozottan feltűnnek a lélek teljes elszellemitésének a nyomai, az ember egyik lelke, a Ká névvel biró, emberfejú madár képeben folyton ott lebeg a hulla fölött és táplálásáról az elhunyt rokonainak kell gondoskodniok.2 Hasonló kétoldalú értékeléseket állit föl az elme a többi jelenségekre nézve is. Ekkor lesz a földi térség (mely a népek érintkezése, a kereskedés elterjedése által jóval fontosabbá válik és természetesen jóval nagyobbnak gondoltatik) hordozója a hegyeken vagy oszlopokon nyugvó égnek. Ekkor kezdi az elme úgy a földi, mint az égi testekhez szorosan hozzáfűzni a velük együttjáró mozgástüneményeket — amint ezt a kétoldalú idórendszernél is megfigyeltük — s a mozgástünemények lassankint a változatlannak gondolt egyedi, konkrét testek egyszerű tulajdonságaivá, helyzetváltozásaivá sülyednek le. Másként biráltatik el a családi és a tarsasélet is. A primitíveknél a társasélet az egyénnek a törzsön belól való szabadabb mozgását teszi lehetővé, ezen a fokon pedig az egyén a merev határokkal ellátott, mintegy változatlan konkrétumnak gondolt osztály vagy kaszt függvényeként szerepel. Eltolódnak úgy a családi, mint a tarsasélet személyi viszonyait jelzó értékek is. A primitíveknél az atya. anya. a gyermekek, a harc, az élet hősei (az eszközök, a foglalkozások feltalálói) mint a földi élet alapjában változatlan, csupán megnemesitett tükörképei, mint a földiek dicső árnyékai, helyeztettek az égbe. Most ezek helyett határozott, de egyúttal minden változásnak, bajnak kitett földi izü személyiségek szerepelnek s összeköttetésbe hozatnak azzal a családi vagy társas állandó viszonnyal, amit épen kifejeznek es így azok függvényeivé válnak. Számuk rendkívüli módon megnó, mivel nem csupán az egyes foglalkozások, mesterségek, családi és testi viszonyok (pl. egyes betegségek), az ég, a föld részei és jelenségei, erdők, mezők, vizek, sőt az egyes helyek (városok) kapnak külön megszemélyesítőt, hanem a kereskedés révén fontosakká \alt egyes csillagképek is. Gondoljunk csak az élet legfőbb jelének tartja a lélekzést, a lehelletet. (V. ó. Munkácsi i. m. CLXXVIII-CLXXX.) 1 V. 5. Wundt: Elemente der Vöikerpsychologie 190. és Munkácsi i. m. CLXXIX—CLXXXI. 2 Mahler E. ókori Egyiptom 193.