Társadalomtudomány, 1921 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1921 / 1. szám - Az emberiség multjáról és jövőjéről

123 Az egyszerű elme tehát aránylag igen egyszerű módokkal, az értékelés elve és az egység képzetének a jelenségek cgymásmellettisége és egymásutánja irányában való alkalmazásával uralkodik a jelenségeken. Ha figyelembe vesszük a jelenségek tömérdek számát és különféleségét hogy azok között mily nehéz valamiféle rendet és uralmat teremteni a velük szemben még annyira gyakorlatlan elmének s ez az ő egyszerű és gazdaságos módszerei által mégis mennyire sikerül, akkor csupán csodálkoznunk lehet az elmének már oly korán nyilatkozó nagy fölénye fölött Amikor az elme a jelenségekből csakis annyit vesz számba, amenynyit ad hoc megítélni, közvetlen érdekkörébe vonni jónak lát, ezt az álláspontját a jelenségek tömérdekségével szemben foglalja el és nem azok tömérdekségéhez szolgaian alkalmazkodva hajtja végre. Pillanatnyilag kénytelen erre, ámde nyilvánvaló, hogy az ily álláspont inkább a saját szabályozó elve, mert abban a pillanatban, amikor túl van első gyakorlatlan voltán, rögtön kiterjeszti érdeklődési körét s egyidejűleg az egyszerűbb megitélési módok mellett kevésbbé egyszerűekről is gondoskodik. Ennek megfelelően már igen korán mutatkoznak határozott jelei az elme kiterjesztési és komplikáltabb megitélési törekvéseinek. Példa erre a primitiveknél a 2-es rendszer mellett elterjedt 5-ös számrendszer. Amíg az 5-ig menő számok nyelvi kifejezése 2 + 1 (=3), 2 + 2 (=^4), 2 + 2+1 (=5), addig 5-ön felül a primitív ember legtöbbször így számlál: 5 + 1, 5 + 2, 5 + 3 s egyidejűleg mindezt ujjain is számba veszi, a másik kéz ujjain tovább szemlélve az 5-ön felüli niennviségeket.1 Az 5-ös számrendszerben tehát a primitív ember az ujjankénti, illetve az egységenkénti batározott felsorolást is igénybeveszi, de azért nem szakad el a dualisztikus értékeléstől sem, mert az 5-ös számrendszer végeredményben az egy kézzel megragadható kiemelésén alapul. Mégis azáltal, hogy az egyes konkrét dolgoknak közvetlenül megfelelő észbeli egységet az 5-ös számrendszer keretében successiv sorba is rendezi, olyan rendszert alkot az elme, amely egyformán és egyidejűleg tekintetbe veszi a jelenségeknek tulajdonkép együtt jelentkező úgy egymásmelletti, mint egymásutáni voltát. Az 5-ös számrendszerhez hasonló elvek alapján jár el az elme akkor is, amikor a jelenségeknek főként az egymásutánját óhajtja a szélesített érdekkörnek megfelelően számba venni. Ekkor egységbe foglalja az éjt és napot, mint egymás ellentétét — úgy t e k i n t v e ő k e t, jn i n t k é t egymással érintkező egy más melletti jelenséget — anélkül azonban, hogy az egységen belül feladná a részek trihotometrikus felosztását.2 Az egységbe foglalt két rész közül azonban ebben a 1 Föltéve természetesen, hogy az illető primitív nép már áttért az 5-ös számrendszerre. Igen primitíveknek tekinthető egyes népeknél azonban, így a bakairiknél és busmanoknál 6 = 2 + 2 + 2. (V. ö. Steinen i. m. 406. 1. és Marianne Schmidl: Zahl u. Záhlen in Afrika. Mitteilungen d. Anthrop. Ges. in Wien. XXXV. 194—195. 11.) 2 A régi babyloniaiaknál úgy a nappal, mint az éjjel 3 részre oszlott s íg}' az egész nap 6 részre. (V. ö. H. Zimmern: Das Prinzip der Zeit- und Raumteilung. Leipzig, 1901.)