Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 8. szám

bureaukratia hatalmának legalább megnyirbálását, sok közigazgatási pedansságnak megszüntetését, a fictiók és illusiók eltávolítását mégis nagy részben a nemes grófnak lehet köszönni. Mai lapok tagadják ugyan a miniszterválság létezését, de az én értesüléseim ellenkezőleg szólnak. Nem tudom, vajon ma vagy holnap, vagy két hét múlva fog-e ezen krizis befejeztetni, de annak létele — tény; közvetlen indító oka pedig — miként már emlitém — a horvát ügyben keresendő, melynek magyar értelemben való eldöntése már is ellentétben állana Belcredi gróf föderalistikus terveivel. A magyar országgyűlési feliratra adandó első válasz semmi esetre még nem lesz oly szabatos, hogy e miatt Belcredi gróf állása tarthatlanná lett volna. El nem hallgathatom ezúttal, hogy ma erősen beszélnek arról, miszerint befolyásos személyek Groluchowszki Agenor grófot óhajtanák Belcredi gr .utódául. Nem akarok e hirnek, bár jól értesült körökben is szállong, túlzott fontosságot tulajdonítani. A nemes gróf nézetei, azt mondják, ujabb időben tetemesen változtak; meglehet ! De bizonyos, hogy irányában a közhangulat nem változott és nem hiszem, hogy e férfi hivatalba lépte nagy örömet szülne a Lajtán inneni körökben , pedig alig leend lehetséges e hangulatot mindvégig ignorálni. Ha más miniszteri változás lesz, olyannak óhajtanék azt, mely a német elemet megnyugtassa! (Fk) A bÓCSi lapok, mint várni is lehetett Bartal György, országgyűlési beszédével foglalkoznak. Ismerve a különféle lapok pártállását, elképzelhetni, hogy nem a legcsinyábban bánnak el vele. Bartal beszédét volta képen csak a Debatte méltányolja, mely is irja, hogy, valamint gyöngy fűződik gyöngyhöz a drága nyuklánczban, ugy fűződnek igazi államférfiúi gondolatok a beszédben egymáshoz, melyek világos messzelátó szellemtől sugallva, igazi hazafi érzésből keltek." A „Presse" nem úgy vélekedik. Szerinte Bartal beszéde se meggyőzni, se megrázkódtatni nem tudott, ő mindössze oratorius remeknek tartja; de róla szólva önállólag is okoskodik a régi Presse, elmondván, hogy a kiegyezés Magyarországgal seramit sem ér, míg Magyarország vonakodva enged el valamit igazi vagy képzelt jogaiból. Bar honnan eredjen —• folytatja — e vonakodás, akár bizalmatlanságból a kormány hagyományos gyakorlata, akár bizalmatlanságtól a német-szláv népek alkotmányos é'retlensége iránt: mégis Magyarország számára jobb esély nincs, mint a szövetkezés a német elemmel. Azt röstell a Pr., hogy Bartal beszéde ezt jobban ki nem fejtette, mert az osztrák németek — úgymond — mindaddig kiegyezkedésre kezet nem nyújthatnak a raig oly rendszer áll elöttök, mely hűbéri s föderalistikus elemekből alakulva egyéb megfogható gondolatot nem árul el annál, hogy a már már ingadozó föegyházi s főnemesi intézmény Ausztriában újra megerősödjék. Az uj „Presse" szintoly kevéssé van kielégítve a beszéd által. Ü azt látja B. beszédéből, illetőleg a képviselőház általi fogadtatásából, hogy a Deákpárt visszalépett a májusi programmtól; de semmin inkább meg nem ütközik az uj „Pr.", mint a közös ügyek formulázásán, nielylyel korán sincs megelégedve. Csodálatos azonban, mely uj szempontból fogja föl az uj „Pr." a dolgot. A közös ügyekről szólván, mondja, hogy „nagyon komolyan megfontolandó, vajon ily engedmények (a magyarok részéről) fölérik-e ama szörnyű áldozatot, hogy Magyarországnak az összroichsráthban, jogosultságát messze túlhaladó paritási állást engedjenek." Különben — igy végzi — a megfontolás is fölösleges, valameddig Bartal programmja mögött csak az ókonservativok állanak, a Deákpártiak pedig távol tartják magukat, sőt utóvégre e programra elfogadása' által még nagyszerű engedményeket véltek tán tenni a birodalomnak. Mig a magyar szabadelvűek e zászló körül sorakoznak, addig a német szabadelvűek sistált jogalapjuk védelmére szorítkoznak." De meg a „Wanderer" sem épül nagyon a beszéden, mely, szerinte, nagyon sok olyannal foglalkozik, a mi vagy a részletes vitába, vagy a közös ügyek fölötti tárgyalásba tartozik. Határozottan roszalja pedig a szomorú reminiscentiák felköltését s örül, hogy a következő ülésben — mint táviratilag értesül — egy másik szónok a magyarok mellett küzdött német szabadelvűeknek, a ház nagy tetszése közt, köszönetet szavazott. A cs. minisztériumhoz közelálló „Oest. Ztg." szóríoklati s államférfiúi remekműnek nevezi Bartal beszédét, melynek minden lényeges pontjában a kormányprogramra hü kifejezésére vél ismerni. A félhivatalos „Abendpost" pedig azt mondja ebeszédröl: „E nyilatkozás jelentőtségét mindenki el fogja ismerni. Több mint egy találós helyes szójtett már bizonyságot arról, miszerint a magyar képviselők soraibannem hiányoznak férfiak, kik nyilt tekintetet őriztek meg a közös haza átalános érdekei számára, és jó jelül veendő, hogy a fölirati javaslat bonczolása épen ily oldalról kezdetett meg. Ha Bartal ur fejtegetéseiben nem is közelítenek meg a lényességek némely jogosult kívánalmakat, annyi bizonyos, hogy a szellem, mely e fejtegetéseket átlengi, az értekezéseket aránylag könnyűvé teszi, s. mi csak kívánhatjuk, hogy e szellem lehetőleg minél átalanosabb, s az egész fölirati vita fölött uralkodó legyen." 1 h*^í5Ji»l ^/éjhqfijü • atUH-s*i • l'xiaJio^oa A ,bsa íadoí mos' n 91 Külföld. Pest, febr. 11. Hányavetiség a külügyekben, jogot sértő, érzelmeket taposó elbkottság belől a nép iránt, fondorlat és ármány az elbai herczegségekben — ez jellemzi körülbelöl a mostani porosz politikát. Szerencse közönségünkre nézve, hogy a hazai ügyek, eddig még reménynyel kecsegtető folyama köti le figyelmét ; mert ha kifelé tekint, vagy unalommal vagy undorral kénytelen elfordulni a sok tipegő-topogó diplomata s államférfi semmittevő mozgékonyságától, melylyel kisebb-nagyobb mértékben mindegyik a világ forgatásán vél egyet lökni, mindegyik legalább is egész Európa sorsán gondol változtatni^ ha belefáradva hálátlan munkájába, egy pillanatra körültekint: vagy azt látja, hogy ötödik kerék gyanánt hasztalanul forgott a más erő által indított állam szekerében, vagy azt találja, hogy minden fontoskodása mellett csak pillanatra bírta kizökkenteni a kocsit rendes kerékvágásától, melybe a népek ereje újra beleigazitja, a gyöngét, ha útjába áll, porszemként elsöpörve. Ez utóbbi főképen Bismarkra illik, ki Európa sorsát vélte igazgatni, s maholnap kénytelen lesz belátni, hogy még Poroszországot sem igazgathatja. Nem rajta és akaratján múlik ugyan, mert eléggé fondorkodott, uraskodott s mozgott, hogy Poroszország szövetségeseit ámítsa, a porosz népet lenyűgözze; de a mai kor nem kedvez többé a kényuralomnak s innen-onnan a diplomatiában is lejárta magát a cselszövényes ármánykodás s a népek souverainitása belől, kifelé is becsületesebb, őszintébb politikát követel. Tudjuk, mennyire erőlködött B i s m a r c k gróf Párisban, hogy a Szajna mellett hü szövetségekre tehessen szert; tudjuk azt is, hogyan kaczérkodott Ausztriával a mig Sohleswig-Iíolsteinért Dánia irányában szüksége volt reá. Ma már hitelt vesztett pöffeszkedő junkernek nézik a Tuilleriákban, Ausztriától meg maga szeretne menekülni, mert az nemes czéljai útjában áll Holsteinban. Királyára támaszkodott, kit a hadílletéki törvénynyel sámítgatott, melynek meghozása a népképviselők szilárdságán megtörött • de annyira nem támaszkodhatok reá, hogy Ausztria ellen háborúra birja, csakhogy megtarthassa magát gyalázatos dicsőségű miniszterségében. Ausztria irányában Oroszországra vél támaszkodhatni, melynek a szerencsétlen lengyelek elnyomatásakor oly szeretetre méltó szolgálatokat tett, hogy támogatása iránt biztosnak érzi magát; de meg nem gondolja, hogy nagyrészt az ő ferde politikája segítette elő Ausztria és Francziaország közt a közeledést, melyhez Anglia is járulván, merész tervei aligha hajótörést nem szenvednek. S mig igy kifelé csökkeni látjuk erejét és hatalmát: benn az országban oly vereséget kénytelen szenvedni a világ szine előtt, mely, ha erőhatalommal íelel is, ha szét is oszlatja a képviselőházat s börtönbe vetteti azon férfiakat, kik saját és a nép jogai öntudatában szembe mernek szállani az aksolutismus szuronyaival — megfosztja nemcsak Európa becsülésétől, mivel tán kevesebbet gondol, de megfosztja majd állásától, melyhez a kétségbeesés erejével ragaszkodik. Valóban nevetséges, üá oly kormány, mely belől anynyira meg van ingatva, hogy az elkeseredett parlament a dynastia bukását meri jósolgatni, — ha ily alapjaiban megingatott kormány provocálni merészkedik oly államot, mint Ausztriát, mely leghatalmasabb nemzetét kielégíteni iparkodván, oly erősnek érezheti magát, hogy az alkalmatlan szomszédot, ha akarja, agyonzúzhatja. Ez pedig nem puszta konjektura, hanem oly valami, melynek valószínűségét külföldi s bécsi lapok nagyon is számba veszik, sőt némely bécsi lapok oly hirt is kolportálnak, hogy egyik szabadelvüségéről ismert magyar mágnás ő felségénél fogadhatván ugy nyilatkozott, hogy ha Porosz-