Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 7. szám - A válaszfelirati bizottmány javaslata

.iniFítejfloleriá,ttölo bogo^ioU n^auiínHoi aoJüsák Í3Ííi>-íd8.t iára* Felséged azon erős meggyőződését is, „miszerint az októberi diplomában körvonalozott közös ügyeknek közös alkotmányszerü kezelése a birodalom egységes létének és hatalmi állásának elutasíthatlan követelményévé vált, mely előtt minden egyéb tekintetnek háttérbe kell vonulni." Igenis, Felséges Urunk, a méltányosság békülékeny szelle mében vettük fontolóra ezen két fejedelmi okiratot. Nem tagadjuk mi az octoberi diplomának nagyszerű jelentőségét, a mennyiben Felséged az által biztosította ünnepélyesen népeit az iránt, hogy jövendőre alkotmányosan kiván felettök uralkodni. Ezen diploma alapköve az általános alkotmányosságnak Felséged mindazon országaira nézve, melyek nem a magyar koronához tartoznak. De a mi alkotmányunk nem az octoberi diplomában vette kezdetét; egykorú az országunk lételével, s a nemzet életéből fejlődött ki. Magyarországban a királyi hatalomnak mindig tiszteletben tartott jogai az alkotmányon alapulnak. Az alkotmány fenntartásának biztosítása mellett választotta hajdan a magyar nemzet királyait, ily biztosítás mellett állapította meg Önkényt és szabad akaratból a felséges ausztriai háznak trónöröklési jogát, mind a fiágra, mind — annak kihaltával — a nőágra nézve, s e biztosítást minden koronázás alkalmával megújították fejedelmeink királyi hitleveleikben. Midőn Felséged 1860-ban magát kegyelmesen arra határozta, hogy a kormányzat absolut rendszeréről jövendőre lemondjon: bizton reményiettük, hogy jogilag fennálló, de tettleg felfüggesztett alkotmányunk ismét visszaállíttatik, s annak alapján fogja Felséged a rendes törvényhozási uton eszközleni törvényeink egyik vagy másik részének netalán szükséges változtatását. Reményünk azonban nem valósult. Magyarországnak ünnepélyesen biztosított alkotmányos jogai mellőztettek, és az octoberi diploma mindenek előtt az egész birodalomnak octroyált egy közös alkotmányt, mely mi reánk is kiterjesztetett. Ezen octroyált közös alkotmányba lettek áttéve Magyarországnak azon lényeges jogai, melyeket a magyar nemzet, ősi alkotmánya szerint, saját hazájára nézve maga gyakorolt, s melyek a birodalomnak teljes biztonságával soha ellentétben nem állottak, sőt annak fenntartását mindig lényegesen előmozdították. Miután azonban Felséged ezen octoberi diplomát nem octroyálás által akarja hazánkra nézve érvényesíteni; hanem alkotmányos uton leendő „érett megfontolás, beható tárgyalás és elfogadás végett közli azt országgyűlésünkkel: hallgatunk keletkezésének alkotmányunkkal ellenkező módjáról. De a mi tartalmát illeti, azt érett megfontolás alá vettük, s teljesen meggyőződtünk, hogy „a közös ügyeknek azon körvonalozása", melyet e diploma kijelöl, terjedelmére nézve sokban túlmegy a pragmatica sanctio határain, sokat elvon hazánk törvényhozásától, a minek elvonását a pragmatica sanctióban kimondott czéloknak teljes biztosítása épen nem igényli. Miután pedig a mi kiindulási pontunk is az, melyet Felséged, mint közösen elismert jogalapot, kiindulási pontul kitűzött: őszinte bizalommal jelentjük ki Felséged előtt, hogy mi azon diploma szabályainak és elveinek elfogadása által, alkotmányunk s alkotmányos önállásunk és törvényes függetlenségünk megsemmisítését vonnók magunkra. Bővebben s részletesen ki fogjuk fejteni okainkat és nézeteinket erre nézve azon javaslatunkban, melyet a közös viszonyok meghatározása és mikénti kezelése érdemében Felségednek fölterjesztendünk. Az octoberi diplomának alapján jött ugyan létre a február 2G-diki pátens, de messze túlterjeszkedett még annak határain is. Az egyes országoknak még azon jogait s külön érdekeit sem kímélte, melyek a közczélokkal, s valóban közös érdekekksl nem állottak ellentétben. Tnkább egybeolvasztásra, mint egyesitésre látszott irányozva f és e miatt 7» H&ia nobóm vli s^uae iulíi'iö ío/híoIM óf. •Q-aabu nem valósulhatott Felségednek azon atyai óhajtása, hogy „egyes országainak alkotmányos szabadsága, népeinek benső szövetkezése által tartósan biztosítva, szilárd alapokon fejlődhessék." Nem valósulhatott, a mit a sanctio pragmatica is kiemel, a kedélyek megnyugtatása és őszinte egyesülése. Négy évi tapasztalás végre tanúsította, hogy azon alkotmány, melyet a pátens tartalmaz, a népek megnyugvását som eszközölte, s gyakorlatilag sem volt kivih etö. Irányunkban pedig ezen pátens még határozottabb s élesebb kifejezése volt a jogvesztés elméletének. Midőn Magyarország a sanctio pragmaticának elfogadása által lehetővé tette, hogy a felséges uralkodó ház alatt állott minden országok jövendőre is ugyanazon egy uralkodó alatt maradjanak, s egyesült erővel védjék meg és tartsak fenn közös biztonságukat: szándéka bizonyosan nem az volt, hogy ezen egyesülés valaha még beolvasztásra is vezethessen, sot magában a pragmatica sanctióban is határozottan kiköttetett az ország alkotmányos önállásának s törvényes függetlenségének sértetlensége. Már pedig azon veszélyt, melyet az octoberi diploma hozna reánk, a közös ügyeknek a jog és szükség határain tul terjesztett körvonalozásával, még súlyosabbá tenné a február 26-diki pátens elfogadása. E pátens szerint számos közjogi tárgyak, minden megszorítás nélkül, egész terjedelmükben, oly közös törvényhozó testület köréhez tartoztak, melyben Magyarország képviselői, csekélyebb számuknál fogva, minden kérdésre nézve a többi országok képviselőinek nagy többségétől függtek volna, s ekkép azon érdekeink, melyeket ezelőtt hazánkra nézve saját törvényhozásunk intézett el, a többi országok érdekeinek lettek volna alárendelve. Kiterjedett volna ezen alárendeltség gyakran oly érdekekre is, melyek nem közös szempontból, hanem a többségben levő országok javáért határoztattak volna el, a mi jogtalan károsításunkkal. Sőt, miután a közösek gyanánt kijelölt nagyfontosságú tárgyak, nagyobb vagy kisebb összeköttetésben állanak majd minden oly törvényhozási tárgyakkal, melyek az egyes országok törvényhozásának voltak fenntartva: gyakran merülhettek volna fel oly eltérések, sőt nehézségek is, melyek okot vagy ürügyet szolgáltattak volna a tekintélyesebb, közös törvényhozásnak arra, hogy hatalmát terjeszsze, s idővel a törvényhozó hatalomnak legnagyobb részét magához vonja. A kormányzatot illetőleg, annak legfontosabb ágait, a februári pátens Magyarországra nézve egy, a mi saját kormányunktól épen nem függő tisztviselői testület kezébe adta, mely mellett a közigazgatás többi részeinek vezetése a magyar kormányt illette. Tehát ugyanazon területen, ugyanazon honpolgárok fölött, két egymástól mindenben különböző közigazgatási hatalmat állított föl. Lehet-e alkotmányos államban ily kétféle közigazgatást képzelni végtelen súrlódások és folytonos zavar nélkül ? — s nem alapos-e azon aggodalom, hogy végre vagy megakadna a közigazgatás, vagy a gyöngébbet az erÖsebb magába olvasztaná ? Alkotmányunknak s önálló belkormányzatunknak ily megsemmisítését elfogadni, legszentebb polgári kötelességünk tiltja. Meg vagyunk mi győződve, hogy Felségednek atyai szivén feküsznek Magyarország érdekei. Szivünkön hordjuk mi is ez érdekeket, mert hiszen azokhoz van kötve hazánk boldogsága. De azon ingatlan hitben élünk, hogy Magyarországnak helyesen felfogott érdekei között egyik legfontosabb : alkotmányos önállásunk megőrzése, melyet valamint 1861-diki alázatos föliratunkban is kifejtettünk, szem elöl tévesztenünk nem szabad. Felséged maga is azt óhajtja : hogy ez ügynek elintézése köz-egyetértésen alapuljon. De lehetne-e köz-egyetértést reméleni oly megállapodásban, mely, a midőn egyik országnak alkotmányos szabadságot ad : a másik országot fosztja meg századok óta fönnállott, s annyiszor ünnepélyesen biztosított alkotmányától ? Tudná-e ez feledni levette hirlapiróink ajkáról a zárt, mely titkolózásra kötelező becsületszó képen, de csak a haza irányában volt kötelező. Sőt itt is csak anynyiban, a mennyiben a kiszivárgott titokkal — journalistikánk becsületére legyen mondva — senki vissza nem élt. Kifelé, Bécsben, ki gondolt^ volna e tilalommal! Hiszen épen a Presséknek és társaiknak rosz néven se vehetni, ha pesti levelezőik jobban voltak értesülve, mint a harminczas bizottmányban részt nem vett képviselők! Hogy aztán Pesten is 11 órakor már szépen simított, száraz nyomtatásban árulták szerte az utczákon, a mit a képviselőházban csak tizenkettedfélkor kezdtek felolvasni — az legfeljebb is életrevalóságnak a jele. Hanem ha már a tilosban járunk, siessünk kimondani, hogy a bécsi lapok aggodalma nem teljesült, mely szerint a „boldog emlékezetű határozati." párt, ujabban „baloldal" azért halasztotta a felirat elkészítését s azért bíbelődött hosszadalmasabban az „unalmas" verificatiókkal, hogy az udvar itt tartózkodása az adresse tartalmára pressiót ne gyakoroljon. Az udvar itt mulat s a fölirat elkészült s e hét folytán megkezdődik a vita is. Politikába vágtunk szándékunk ellenére. De csodálhatni-e ezen, ha a lefolyt hét elannyira fokozta a politika iránti érdekeltséget, hogy még a Kisfaludy-Társaság nagygyűlése is, mely más években hosszú utóhangokat szokott költeni, alig hogy megtartatott, máris mintegy a feledés tengerébe merült. A Társaság mostani gyűlésével nem is igen szerencsés a „Hetilap", mert fürgébb testvére, a napi sajtó, már mind elrabolta tőle a virágokat, melyek e nagygyűlésen nyíltak. Toldi Ferencz az alelnök megnyitó beszéde s az igazgató-titkár évi jelentése, Bérezi emlékbeszéde a korán elhunyt dicső Madách fölött, Szász Károly lelkes költeménye, mely atyja érdemeit énekli s Gyulay Pál kedélyes novelettje mind más meg má« lapnak jutottak * ránk azon szomorú sors vár, hogy mindössze ama pályahirdetést közöljük, mely, hogy közöltetik, magában is szomorú tény; mert sem az elegiára tavaly hirdetett s ez idén letelt pályázat, sem az elbeszélő költeményre hirdetett jutalom nem hozott eredményt. S mig mult évben a ballada elmélete Greguss Ágosttól közelismerést keltett becses munkával ajándékozta meg a társulat utján irodalmunkat, s a dicséretre érdemesített második mü egy jeles ifjú tehetségre figyelmeztette közönségünket, az idei pályázat meddő maradt, csak a reményt hagyván föl, hogy jövőre szerencsésebb leszen a Társulat. A remény kecsegtet apró bajainkban, a remény van hivatva enyhíteni nagyobb fájdalmainkat is. De a valódi veszteséget nem képes pótolni, s az ily veszteség érzete szállt meg bennünket ujabb erővel, midőn ugyancsak mult héten körülálltuk a ravatalt, melyen a nem régen elköltözött gr. Dessewffy Emil emlékének áldozott az Akadémia és Földhitelintézet. A tömeges részvét, melylyel az ország minden rangú s rendű fiai a templomba tódultak; a tény, hogy az ország főpapja maga a herczegprimás pontifikált a halotti misében, hogy a képviselőház csak a requiem végére tűzte ki a jelen ülésszak legfontosabb ülését — mind megannyi bizonyíték arra, hogy nem közönséges halandó emlékét ültük meg február 8-dikán. — De az enyhülés a veszteség érzete közt se volt megtagadva tőlünk; mert Dessewffy nem nyomtalanul hagyta el a tért, melyen köztünk időzött. Az érdemek, melyeket legelső hazai tudományos intézetünk, az Akadémia körül szerzett, s a mit a Magyar Földhitelintézet megalapítása által tett, az túléli öt s a remény egy biztató sugara még ravatala sötét árnyékából is emelkedett, hogy sarjat hagyott maga után, mely ha nyomdokába lép, képes lesz kiengesztelni a halállal, melynek csapásai alatt a törzs kidőlt. 13*