Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 7. szám - A válaszfelirati bizottmány javaslata

I 78 [időn Felséged legmagasabb trónbeszédóben a pragmatica sanctiót, mint közösen elismert jogalapot, választotta kiindulási pontul, annak nem csak egyik részére fordította legmagasabb figyelmét, ha*em kegyelmesen elismerte egyszersmind azt is, hogy az emiitett alaptörvény Magyarországnak s az ahoz kapcsolt részeknek, közjogi s beikormányzati önállóságát biztositotta. És ezen önállóságnak törvényes és okszerű korlátozását egyedül abban találja Felséged, „hogy ugyanazon pragmatica sanctio a Felséged uralkodó-házának kormányzása alatti országok íeloszthatlan és elválhatlan együttmaradását s ez által azok összegének nagyhatalmi állását állandóan megállapította." A sanctio pragmatica megkötésénél egyik főczél a fejedelem részéről az volt: hogy a fi-ág magszakadásának esetére biztosítsa a trónöröklést nö-ági utódainak is ; a nemzet részéről pedig az volt:' hogy ez esetre a kijelölt leány-ágban magának már előre uj királyi házat válaszszon s igy a szabad választásnak gyakran veszélyes mozgalmait elkerülje. De mind a fejedelemnek, mind a nemzetnek törekvése egyszersmind oda is volt irányozva, hogy a megállapított trónöröklés rendje szerint egy közös uralkodó alatt álló s feloszthatlanul és elválhatlanul együtt birtoklandó országok és tartományok együttes erővel könnyebben és biztosabban ellenállhassanak minden külső és belső ellenségnek. Ezen közös biztonság volt tehát a sanctio pragmaticának másik föczélja. Es az idő teljesen igazolta az előrelátást. Mert ha akkor a pragmatica sanctio meg nem állapíttatik, ha Magyarország azt 1723ban el nem fogadja, azon országok és tartományok, melyek azóta egy uralkodó alatt, egymást védve, a legnagyobb veszélyek között is fenn tudták magukat tartani, sőt növekedtek erőben és hatalomban; a Habsburg-ház fi-ágának tizenhét év múlva bekövetkezett magszakadtával, valószinüleg több fejedelem uralma alá kerülve, már régen szétbomlottak volnavr ;j í no isid tfBcftíomöí .>lrí)Q>í^;i '20 r S9i{3Í9§^a89 Nekünk tehát, kik szorosan ragaszkodunk a pragmatica sanctio minden pontjaihoz, lehetetlen akarnunk: hogy annak egyik föczélja, a közös biztonság, elérhetlen legyen; lehetetlen akarnunk: hogy azon támasz, melyet e biztonság érdekében egymásnak nyújtunk s egymástól várunk, megszűnjék erös lenni. De van az emiitett főczélok mellett még egy alapeszme a pragmatica sanctióban, mely hasonlóan fontos és lényeges, s a melyet mellőzni vagy amazoktól elválasztani nem lehet; és ez a pragmatica sanctio elfogadásához kötött ama föltétel, hogy Magyarország közjogi és belkonnányzati önállása sértetlenül fenntartassék. — Miután tehát Felséged trónbeszédében a sanctio pragmaticának ezen lényeges alapeszméjét is kegyelmesen elismerte, és igy a pragmatica sanctiót egész terjedelmében s minden részeiben meg akarja tartani: tisztelettel s a legnagyobb készséggel fogadjuk cl mi is ezen közösen elismert jogalapot kiindulási pontul; s minden javaslatainknál folytonos figyelemben tartandjuk az abban megállapított viszonyos jogokat és kötelezettségeket. Közel másfél század folyt le a pragmatica sanctio megkötése óta, és ez idő folytán, a legveszélyesebb harczok között is, meg volt védve a birodalom a nélkül, hogy e végett Magyarország önállását és törvényes függetlenségét meg kellett volna rontani. Tudjuk, hogy az európai államok hatalmi viszonyai sokat változtak azóta : de még e változások se teszik lehetetlenné, hogy egyrészről a birodalom biztonsága, másrészről alkotmányos ünállásunk egymás mellett; fennállhassanak. Meg vagyunk győződve, hogy e két eszme nem áll egymással ellentétben, s nem leend szükséges azoknak egyikét a másikért föláldozni. — Feladatunk az, hogy mindkettőt öszhangzásba hozva, mindkettőt együtt fentartsuk. Mert a pragmatica sanctio közjogi viszonyainkra nézve ünnepélyes alapszerződés; de egyszersmind legerősebb kapocs, mely a Felséged uralkodása alatti összes országokat, a közös uralkodónak személye és a közös védelem eszméje által összetartja. A pragmatica sanctiót tehát fölbontani, vagy bármely részében megbontani jogilag helytelen volna, politikailag pedig veszélyes lehetne. Felséged országgyűlésünk első föladatául tűzte ki: a birodalom egyébb országaival közös ügyek tárgyalásának és kezelésének elhatározását, s kijelenté legmagasabb trónbeszédében: hogy „a közös ügyek létezése már a pragmatica sanctióban találja ugyan alapját, de azok kezelésének módjára nézve, a lényegileg változott viszonyok lényeges változást igényelnek," különösen annál fogva, mert Felséged „alkotmányos jogokkal ruházta föl többi országait is; a közös ügyek kezelésénél tehát ezeknek alkotmány szerű befolyása sem mellőzhető." Elismerjük mi, hogy léteznek oly viszonyok, melyek Magyarországot a Felséged uralkodása alatt álló többi országokkal közösen érdeklik, s igyekezetünk oda lesz irányozva, hogy e viszonyok megállapítására s mikénti kezelésére nézve oly határozatok jőjenek létre, melyek alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk veszélye nélkül a czélnak megfeleljenek. Ugyanazért haladék nélkül hozzá is fogunk egy c tárgyra vonatkozó javaslatnak kidolgozásához. Legtisztább örömet s teljes megnyugvást szerez nekünk Felségednek azon bölcs és igazságos elhatározása, hogy minden országait[és tartományait alkotmányos uton akarja kormányozni. A polgári szabadság oly kincs, mely nem fogy, nem gyöngül az által, ha mások is polgári szabadságot nyernek ; sőt a hasonló közjogi állapot gyakran közelebb hozza érzelmekben egymáshoz a népeket, elhárít sok idegenkedést, bizalmatlanságot és keserűséget. —• Mi Felséged minden országainak alkotmányos szabadságát saját szabadságunk támaszának tekintjük; mert nem hihetjük, hogy azon országok népei oly alkotmányt kívánjanak, mely a mi századok óta fcnállott, s a pragmatica sanctióban is biztosított alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk fönntartását lehetetlenné tegye. Figyelembe vcendjük tehát, hogy Felséged a magyar koronához nem tartozó országait is alkotmányos jogokkal ruházta fel, s valamint 18nl-ik évi alázatos feliratunkban kimondottuk : „érintkezni akarunk velők, mint alkotmányos népekkel, s mint önálló szabad nemzet más önálló szabad nemzettel a mi függetlenségünknek és az ö függetlenségöknek megóvása mellett." Minők legyenek azon országok alkotmányos formái ? — minő alapon rendeztessenek az ő egymásközti viszonyaik? — ahoz nekünk hozzá szólaltunk nem lehet; mert ezen ügy kizárólag őket és Felségedet illeti, s mi abba joggal nem avatkozhatunk. Mi csak azon óhajtásunkat fejezhetjük ki: hogy a valóságos alkotmányosság hazánkban is, ö nálok is, minél előbb tettleg életbe lépjen, s ez esetben készek vagyunk, a mint már 1801. évi alázatos feliratunkban kijelentettük, „azt, a mit tennünk szabad, s mit önállásunk és alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a törvény szabta szigorú kötelesség mértékén tul is, méltányosság alapján, politikai tekintetből megtenni, hogy azon súlyos terhek alatt, miket az absolut rendszer eljárása összehalmozott, az ő jóllétök s azzal együtt a mienk is Össze ne roskadjon s a lefolyt nehéz idők káros következései róluk és rólunk elháríttassanak." Méltóztatott Felséged az 1860. évi okt. 20-kán kelt diplomát és az 1.8G1. évi febr. 26-án kiadott nyiltparancsot hozzánk leküldeni s minket kegyelmesen felszólítani, hogy Felséged „ezen határozmányait a méltányosság békülékeny szellemében tárgyaljuk, s ha az e részben felmerülő aggodalmak eloszlathatok nem lennének, egyedül oly módosítási javaslatot terjeszszünk tol, mely Felséged birodalmának életföltételeivel öszhangzásba hozható legyen." — Kijelentette továbbá •911 iú TÁRCZ A. Vigalom és bánat. A székhelyiyé varázsolt Budapesten utóiját járj a a rövid ugyan, de élvezetdús farsang. Rövidség és élvezet! Idő- stérbeli fogalom —ós hullámzó ködképek, pezsgő borgyöngyök, miként egyeztethető a kettő, hanemha ugy, hogy az idő rövidségébe, a tér szűkébe szorított élvezet intensivebb lesz, melyhez, ha még valami külön fűszer járul emléket is képes hagyni nemcsak a sik parquett-en ellejtő, tipegő s bokázó tánezosokban, de még a gardedámok higgadtabb ülő soraiban, a merő udvariasságból megjelent, de annál nagyobb grandezza-val lépdelő korosabb férfiak tömegében is. A testvér fővárosnak hajdan is voltak rövid farsangjai, s ha emiékök elveszett, csak a külön fűszer hiánya okozta. Tánczoltak , mulattak, udvaroltak s unatkoztak hajdan is; de az 1866-diki farsang meghozta a külön fűszert is, mely annál hathatósabb minél ritkább, mely bájossabbá tette a hölgyeket, élvezhetőbbé az urakat, mely minden vigalomnak külön színezetet kölcsönzött — s ez a felséges pár ittmulatása, mi Budapestet, habár ideiglen, székvárossá emelte. Folyt is a táncz, derűre borura. A irók rokkantjaikért tánczoltak, a medikusok betegjeikért,*^ technikusok szükölködöikért, a művészek meg épen el is tánczolták ő felsége kegyadományát s mindegyik azzal kecsegtette magát, hogy neki is jut abból a sóvárgott fűszerből s mindegyik abban vérzett el, hogy a bájos császár- és királyné annyi helyen meg nem jelenhetett, a liány helyen várta és teste, megjelenését remélte a soha ki nem elégíthető sóvár női, de meg férfi közönség is. Soha a lajtántúliakat nem bántotta annyira a Belcredi-miniszterium programmtalansága, mint a hogy nyugtalanította Budapestet a programmtalanság a felséges pár ittmulatása alatt. De mi, kiket a programmzene már annyiszor untatott e lapok hasábjain is, mi beértük a programmnélküliséggcl, mely alatt a fejedelem és felséges neje oly kedélyesen töltötték itt idejöket, s velünk együtt, tudom örül, főkép a nemzeti színház, mely épen a programmtalanságnak köszöni, hogy esténkint sóvár közönség tölti meg gyakran üresen tátongó zártszékeit: hiszen inneu szemlélhették a közönség ezrei még fegyverzett szemmel is a mindig éljenzéssel fogadott megjelenést. Fény és báj kápráztatá a lefolyt hetekben Budapest boldog lakói szemét; ne csodáljuk azonban, hogy a vigalom közé bánat is merült. Bánat a sok vigalmi vállalat bukása fölött, e vállalatok részéről, melyek hatását közvetlenül érezték, s a közönség részéről, mely a bukásokat részvéte által meg nem akadályoztathatá. Mert valóban nem rajta mult, de kedve sem hiányzott hozzá, hogy mind e bálok fénytengerébe merüljön; hanem mult a részvéthiány a lehetetlenségen, hiányán azon omnipotens neryus rerum-nak, melynek apadása a politikai stagnatio óta datálódik. És, ha a bájos bálkirálynőket nem is, a családapákat okvetlenül arra emlékezteté, hogy a farsangon kivül országgyülésj is székel a testvér fővárosban, melynek bölcs határozatától várják amaz állapot eltörlését, mely keresetre s forgalomra, köz- és magánéletre nézve egyaránt vészteljesen, fájdalom, közel két évtized óta sulyosodik reánk. Ezzel ugya» a tilosba léptünk; de a mult csütörtök hálistennek »