Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 6. szám

70 mondják — a kormánynak ahoz sincs köze, mint viszik dolgukat a magántársulatok, mert a részvevők száma nem alapíthat meg elvies különbséget; igy kívánja a szabadság törvénye ! Igen ám, de a feltétlen szabadság törvénye csak oly intézeteknél alkalmazható, melyek feltétlen szabadság alapján léteznek. Ez azonban a mi részvénytársulatainkat illetőleg két tekintetben nem áll. Mindenekelö'tt szemmel tartandó, hogy bizonyos intézetek, nevezetesen bankintézetek alapítására hatósági engedély kell és az alapszabályokban a kormány egyenesen fentartja magának a felvigyázat jogát, melyet valósággal gyakoroltat is külön biztosok által. A közönség jó vagy rosz véleménye itt tehát nem egyszerű eredménye az illető intézet soliditásának, hanem fontos tényező benne azon gondolat is, hogy e soliditás felett a kormány őrködik és azonnal fel fog szólalni, mihelyt olyasmi történik, a mi az intézet, illetőleg a részvényesek érdekeit veszélyezteti. Másodszor pedig Ausztriában, miként egyebütt is, külön engedély kell arra, hogy valamely papir a börzén forgalomba félvétessék. Ez tehát ismét korlátolása a feltétlen szabadságnak. A kormány azt mondja a közönségnek: itt van ez a varga, amott a másik, amott meg a harmadik, csinálhatod te a csizmádat, a hol tetszik, ezzel én nem gondolok, hanem a hitelpapírokra nézve azt mondja : ezt meg ezt a papirt nem tartom alkalmasnak arra, hogy a közforgalom tárgyává váljék, de emerre nézve más véleményen vagyok, ezt tehát fölvétetem a börzei lapba! Ha már most a kormány látja, hogy valamely intézet passiv, hogy azon kamatot, melynek kifizetését a közgyűlés határozza, csak a tőkéből fedezhetni, hogy tehát az a részvény,* mely teszem 200 frtnvi tőkét képviselne, annyiban hazugság, a mennyiben ebből a 200 frtnyi tőkéből már csak 190 vagy 180 frt létezik valósággal, akkor talán tagadni lehetne, hogy a kormány a kamat kifizetését gátolni van jogosítva, de nem tagadhatni, hogy ily esetben az illető papirt a börzei forgalomból kitilthatná és ha a részvényesek választhatnak a kettő közt, nem hiszem, hogy az utóbbit választanák. — Tökéletesen igaz, hogy a közgyűlés a részvényesek törvényes képviselője, ámbár a gyakorlatban ezen elv is csak megszorítások mellett való; de a mai közgyűlés csak a mai részvényeseket képviseli, csak ezeknek érdekeivel gondol, de nem azokéival, kik részvények vásárlása által, holnap részvényesek lesznek. Valameddig tehát a kormány hivatalosan megengedi az ily papirban az adásvevést, gondoskodnia kell arról, hogy a mai részvényes kikapja ugyan a magáét — ha van — de ne élhessen a holnapinak rovására. Igénytelen nézetem szerint tehát még akkor is, ha a mai részvényesek közgyűlése helyeselné a fictiv végszámlát, a kormány nem engedhetné meg a csak képzelt nyereségnek kiosztogatását. Egyelőre csak ennyit. Hogy miképen alakulnak azok a közgyűlések és mi módon szoktak gazdálkodni azok az úgynevezett Verwaltungsrathok, erről máskor szólunk. A politikai élet, a, mint mondám, itt nagyon csendes,— alig van! Némi érdeket csak azon vita keltett, melyre a szegénységi ügy az alsó ausztriai országgyűlés keblében alkalmat adott. Az olvasó azt hinné, hogy a hosszadalmas vita a körül forgott, miként lehetne a szegénységen enyhíteni vagy mily eszközökkel segélyzendők a szegények. Erről szó sincs ! Az urak csak a felett veszekszenek, vajon ki álljon az illető bizottmányok élén, ki vezesse az egész ügyet. Az ebbeli bécsi intézetet József császár alapítá, ezen felejthetien „Schittzer der Menschheit", miként az Augarten kapuja felett olvassuk. A nagy császár 33 plébániai járásra osztá a várost, és mindegyik járás élén a plébános állott. Ezen intézkedést a kormány most is akarná fentartani, de az országgyűlés ugy kívánná, hogy a plébánosnak helye és szavazata legyen ugyan a bizottmány keblében, de a vezetés a községet illesse. Ezt ellenzi a konservativ párt, leginkább pedig a főpapság. Ez utóbbi arra hivatkozik, hogy a plébánosok vallás különbség nélkül osztogatták a segélyt, de az ellenzék mindazáltal felekezeti színezetet lát az eddigi intézkedésben és ebből ki akarja vetkőztetni. Rauscher bibornok fényes szónoklatot tartott ez alkalommal, de ezáltal nem azt bizonyítá, a mi mellett felszólalt, hanem csak azt, hogy ő az alsó osztrák országgyűlésnek leggeniálisabb szónoka, a ki, mellőzve pártállását — minden parlamentnek díszére válnék. Igaz, hogy ő eminentiája sok oly dolgot vont bele szónoklatába, a mi nem tartozott oda, miként péld. a lüttichi deákgyülést, a franczia socialismust stb., hanem ezt annyi szellemmel és oly szónoki tökélylyel tette, hogy az ember örömest hallgatta meg egy óránál tovább tartó beszédét. Mindez azonban nem renditheti meg azon véleményt, hogy ez időszerint, midőn a község autonómiája a jelszó, a szegények ápolása azokat illeti, a kik az ebbeli eszközöket szolgáltatják, t. i. a községet és hogy az eldöntés nem adható kizárólag egyes felekezet lelkészének kezébe, kinek a község meghatalmazottjai csak segédjei vagy helyesebben csak végrehajtó eszközei. A dolog mindazáltal a főtisztelendő szónok értelmében fog eldöntetni — vagy ugy marad, a mint van, a mi jó magyarsággal mondva „egyre megy ki", mert a kormány, bármit határozzon is az országgyűlés többsége, mégis csak oly törvényt fog szentesíteni, mely nem szűkíti a plébánosok eddigi hatáskörét. Ez aztán némi ellentétben áll azon elvvel, mely a kormányt vezérelhette, midőn épen most a rendőrségi ügyeket a közönség kezébe szolgáltatja át, miként ezt az imént Salzburgban, Linzben, stb. tette. Vajon általános leend-e ezen rendszabály, még nincs tudva, de a „magas" rendőrség kétségenkivül ezentúl is a kormány kezében fog maradni. Azt mondják ez mulhatlanul szükséges. Meglehet! Mi csak annyit tudunk, hogy Nagybritannia rendőr-miniszter nélkül is nagyon jól érzi magát, és hogy ott a rendőrségi közlönyök — felelősek, a mi mindenesetre leghathatósabb eszköz azon vexátiók ellen, miknek szárazföldi államokban még a legbékésebb ember is ki van téve a rendőrség részéről. Ha Ausztriában Anglia példáját követik abban, hogy a rendőrséget a községre ruházzák át, jó volna, ama felelősségre nézve, még pedig a „magas" rendőrség körében is követni a britek példáját. Szóljak-e még azon hírekről, melyek Belcredi gróf állítólagos visszalépésére vonatkoznak? Csak tndnám, honnan veszik magokat! Mert hogy Belcredi gróf támogatná néhány cseh tory azon kivánatát, miszerint a cseh, morva és sziléziai országgyűlés egyesíttetvén, külön felsőházat is nyerjen és hogy e törekvést nevezetesen a magyar államférfiak elleneznék, ez oly hihetetlen mendemonda, miszerint nem lehet, hogy akárcsak legkisebb fontosságot is tulajdonítsunk neki. Az egész hir tán onnan származott, hogy a centralista lapok, főleg azoknak egyike, még pedig a legelterjedtebb, majdnem mindennap azt prédikálja olvasóinak, hogy „ne szomorkodj, légy vig, nem lesz az mindig igy" és hogy a közönség, minden reggel ilyesmit olvasván, azt hiszi, hogy mégis van valami a dologban és hogy a színfalak megett valami váratlan esemény készül, épen ugy, mint a mult év dereka táján. Hanem itt nagy ám a különbség! Tavaly az emberek nem tudták ugyan előre, hogy mi lesz, de legalább tudták, mi lehetne, hogy t. i. a kormány oly ösvényre térhetne,mely a Magyarországgal való kibékülés felé vezetne. E pillanatban pedig senkinek még sejtelme sem lehetne arról, hogy mi lehetne, ha Belcredi gróf viszzalépne és ez a legnyomósabb ok, mely azt hiteti el velünk, hogy egyelőre minden ugy fog maradni, a mint van. Végül még egy kis eseményről kell szólnom, melyet az itteni lapok könnyen megfogható okokból „agyonhallgattak." Ugyanis e héten a „Concordia" irói egylet ez idei közgyűlését tartá és hire járt már előre is, hogy „tüntetés" fog történni az igazgatóság ellen, mert ez oly „fontos politikai lépést", milyen a magyarokkal való testvérisülés vala, tenni mert, a nélkül, hogy a közgyűlést megkérdezte volna. Hanem a sóit disant „tüntetés" nagyon silányul ütött ki, csak egyetlen ur interpellálta az elnökséget etárgyban, hanem mind a két elnök, Wittelshöfer hazánkfia, ugy miként Friedlander másodelnök, a Neue freie Presse főszerkesztője, szintannyi tapintattal mint erélylyel kijelenté, hogy bálról volt szó és nem politikáról, udvarias meghívás elfogadásáról és semmi egyébről. E nyilatkozatok után a közgyűlés nemcsak bizalmat szavazott az igazgatóságnak, hanem az uj választás alkalmával ismét a régi igazgatóság került elő, egyik kilépő