Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 1. szám

4 át megtapsolták, s most, midőn Dózsa Elek, Zeyk, Tisza, Kemény D., Teleki, Mikó stb. bonczolni és bírálni kezdék a centralistikus illatú s az annyiszor megbrávózott csengő phrázisokat csak foszlányok maradtak, s ők maguk bámulva és elérzékenyülve látták régi dicsőségök eclatans bukását. Az eredmény azonban, a hódoló tisztelettel, de szépen irt felirat mindnyájunkat a közös czélhoz, a kormány intentiójának teljesüléséhez vezetett. Nem is akarunk kétkedni azon, hogy a kormány minélhamarább eleget teend az erdélyi karok és rendek kívánalmainak s először is Erdély képviselőségét — nem várakozva a magyarországi 1848-diki VII. t. czikk revisiójának napirendre kerülésére — azonnal meg fogja hivni Pestre. Másodszor megszünteti a kedélyek cauchemarját, az erdélyi kanczelláriát és főtörvényszéket Bécsben. Abban sem kételkedünk, hogy a pesti országgyűlés az unio-bizottmányt kiegészíti, s tekintetbevéve, hogy nálunk Erdélyben mily fontos tényezők a románok és szászok, mint olyanok, őket ép azon mértékben, mint a magyar birodalom bármely más nemzetiségét ki' fogja elégíteni. Az uniobizottmány ismerni fogja teendőjét s a VH. t. czikk 5-ik §-át nem fogja szem elöl téveszteni, mely e bizottmánynak ugy szólva irányadóul szolgálván, kimondja, hogy „Magyarhon Erdély mindazon külön törvényeit és szabadságait, melyek a mellett, hogy a teljes egye sülést nem akadályozzák, a nemzeti szabadságnak és jogegyenlőségnek kedvezők, elfogadni s fenntartani kész." sat. A mi minket illet, ugy látszik, hogy részünkről semmi sem fogja gátolni az unió t. czikk végrehajtását, mert megyék, székek, vidékek és városok, magyarok, székelyek, románok és szászok egyaránt készülnek a napokban várható uj követválasztásokra. DEÁKf FARKAS. A üorvtát-magyar ügyre nézve jellemző czikk jelent meg a fusionisták közlönyében, a zágrábi P o z o r ban „A magyar korona integritása" czime e figyelemreméltó czikknek, melynek velejét a következőkben közöljük: „Horvátország függetlensége elismertetett, a kormány által nyíl* tan, Magyarországtól pedig hallgatva, azon feliratban, mely a horvátoknak fehér lapot nyújt. A horvát 1861. 42. czikk pedig kinyilatkoztatta, hogy Magyarországgal újból szövetségbe lépni óhajtunk, mely unió küdat, mely e nagyszerű tervezet mellőzése miatt kortársaira hárul — tüzetesebb alakban kimondjuk. A gyönyörűen combinált képsorozat egyes kartonjai gyors folyamban születtek egymás után. A rajzok oly magasztosán szépek hogy ellenei nem találtak benne kifogást; — és mégis — mikor a cyclus mármár befejezéséhez közel állott, egyszerűen félre lön vetve az egész tervezet s holmi igen gyönge ürügyek alatt, az arsenal diszitésével más művész lön megbízva. Rahlt mintha egy tróntól fosztották volna meg, elkeseredetten visszavonult, s Ausztria — mondjuk ki, mert ugy van — egy monumentális remekmüvei lett szegényebb. Nem vagyunk beavatva ez állambün szövevényes titkaiba, s azért, részünkről legalább, e vád nincs bizonyos személyek ellen intézve ; de azért bün marad az, melyhez hasonló ha Florenczben, Michel Angelo korában történik, talán néplázadást szül; s ha napjainkban a müszeretö Belgiumban követtetik el, legalább is vihart támaszt a lapirodalom hasábjain. Ausztriában ez nem történt. A szigor mégis, melylyel az uj díszítés haladott müve már is találkozik a közbirálat részéről, nem a Rahl híveiben hátramaradt keserűség sugalma, — mert egyenesen Rahl müve. Igaz, hogy akaratlan! Nyolcz évvel utóbb ugyanis őt bízták meg a lépcső-csarnok díszítésével, s Rahl a mult esztendőben hat nagyobb alakot festett oda, melyek színpompája és rajztökélye homályra és törpeségre kárhoztatja a környezetet. E megbízással az akkori kormány némi engedményt akart tenni a közvéleménynek, mely hovatovább hangosabban kezdett Rahl korábbi mellőztetés'e ellen nyilatkozni. — Hozzájárultak a legújabb időben más tények is, melyek a mint egy részt a fejedelem egyéni jóakaratáról tanúskodtak a művész iránt, másrészt hajlandóságra mutattak a művész fényesen igazolt tehetségét az állam befolyásával keletkező más emlékmüvek körül is igénybe venni. Rahlt rehabilitálták az akadémiai tanszékbe s az épülő dalszínház pompás termeinek díszítésével is megbízták. Egyébiránt érdemei elismerésében, és nagy tehetsége hasznosításában szülőföldének közönyössége vetekedett a kormányéval. A nagyobb müvek, melyeket alkotott, csaknem kivétel nélkül mind idegenek, külföldiek megrendelésére készültek. Leglelkesebb pártolója, ki több nagymérvű megrendeléseken kilönben a közigazgatás, igazságszolgáltatás és iskolaügy közösségére ki nem terjedhet. Felszólittattunk most a kir. trónbeszédben, a pesti közös országgyűlésre követeinket elküldeni.Megteszszük; — de az a kérdés merül föl, vajon a magyar 1848-ki törvények értelmében történjék-e ez ?* Ezt nem tehetjük, mert ez által egész kitérj edésökben ösmernők el az 1848-ki törvényeket, mi pedig mindnyájunktól távol van. De nem is szólíttattunk fel közvetlenül, hanem a horvát országgyűlés által, Végre Magyarország érdekeivel is jobban összefér, ha a régi gyakorlat szerint országgyűlésünkön választott oratorokat küldünk, nem pedig directe választott 40 képviselőt. Mert physikailag lehetetlen 40 olyan embert találni köztünk, kik egy Deákkal vagy Eötvössel szemben a törvény parancsa szerint magyarul tudnának szónokolni. Tehát vagy pictus masculus volna ezen 40 emberünk, vagy meg kellene nekik engedni, hogy horvátul beszéljenek. Pedig háromszor is meggondolja a magyar ember : vajon rá álljon-e az effélére. Ki tiltja el ez esetben a szerbet az ő nyelvén való szólástól; a román, nem is kérdezve senkit, rákezdi oláhul, és végre a 3 millió tót is kívánja az cgycnjogosítást. Hisszük tehát, hogy maga Magyarország beéri azzal, hogy továbbra is per oratores regnorum legyünk képviselve, és, hogy a magyar korona integritásának értelmezésében azon különbséget, mely Erdély és a háromegykirályság közjogi állása közt létezik, szem előtt fogja tartani." E czikkre nézve csak az a megjegyzésünk, hogy az érdek és érzelemközösség alapján és annak határai közt megnyitandó unió tárgyalásánál az 1861-ki felirathoz ragaszkodunk, mely kiemeli, hogy a horvát követek az „1847-dik évben a horvát tartományi gyűlésnek egyenes utasításából kijelentették, hogy jövendőben (régebben tudvalevőleg latinul szónokoltak) magyarul fognak szólani s igy Horvátország egyenes beleegyezésével lett egyedül magyar az országgyűlési tanácskozások nyelve." Ipar és vám. Minden a mit a vámokról, valamint mesterkélt, visszás és nagy részben hiú alkalmazásukról eddig hallottunk, mind az az ipar érdekében lett megkísértve. Tagadhatatlan tény, hogy csak azon ország gazdagodhatik meg a jelen korban, s lehet erőssé és hatalmassá, a melynek fejlett, virágzó ipara van. Az ipar nem csak a nyersanyagok feldolgozása által százszorozza értéküket, de azáltal is hat jótékonyan az ország fejlődésére, hogy a lakosságot sűríti s azt bővebb ke* resetben részesítvén, legbiztosabb vevőjévé teszi a mezőgazvül, az athéni aula falfestményeivel is megbízá, szintén idegen müba rát volt, — azaz nekünk nem idegen, mert jóllehet más ország nevezi szülöttjének, mégis a magyar hazafi erények mindenikében bővelkedik : a hazafi áldozatok oroszlánrészét vállaira veszi, ott is, itt is lendítve a jón, támogatva a szépet és tettekre híva fel az erőket, melyek a magasztosnak kivitelére képesek, — e férfiú báró Sina Simon. Hazánkfiai közül kivált a Pejachevich grófok azok, kik Rahl géniusza iránti tiszteletüket több jeles müveinek megrendelése által tanúsították. Rahl ritka képzettségű művész volt. — Nagy és széles látkört bekaroló műveltsége, fogékonysága és meleg részvéte minden szellemi mozgalom iránt, mely a haladás külön-külön mozzanataiként mélyebb nyomokat hagyott kortársai lelkében, ő benne egyúttal oly jellembeli tulajdonokkal egyesült, melyek soha sem tévesztik hatásukat a fiatal kebelre. Innen azon fényes siker, melyet mint tanitó, sőt mint külön iskola alapítója aratott. Magyar tanítványai közül, kik iránt mind végig a legnagyobb előszeretettel viseltetett: Than és Lotz. — Amaz, távollétében helyettesíteni szokta magán festész akadémiájában, az utóbbi hűséges és teljesen megbízható segédje volt utolsó nagyobb müvei körül, midőn a sok oldalról érkező megbízások teljesítésére a mester ideje és ereje ki nem telt többé. Ezekkel személyesen vagy levél utján szívélyes eszmecserét folytatott végnapjaiig, s e nagyérdekü levelek közül egykettő már a sajtó utján is napvilágot látott, és közönségünk előtt sem ismeretlen. Ezek egyikében erélyesen és szépen fejezi ki örömét a fölött, hogy a pesti vigadó falfestvényeivel valahára hazánkban is utat lelt a monumentális festészet. „Tanárminőségi múltjából felejthetlen marad előttem a nap, melyen Ráhllal először találkozni szerencsés valék. — Télen volt, ezelőtt 11 esztendővel, midőn magyarországi útjából visszaérkezett Bécsbe, tanítványai körébe, kik sűrűn gyülekezve egy ideig árván maradt műtermeibe , itt a hő tisztelet és őszinte ragaszkodás egész bensőségével fogadák. — Mily szívélyes volt a viszonttalálkozás mindkét részről! mily gondos részletességgel tudakolta Rahl a távolléte alatt történteket ! S miután ki lön elégítve a relatiók által, mily rokonszenves melegséggel beszélte el, Magyarországon néhány hét alatt tett saját tapasztalásait ! Elmondá, mily előzékeny fogadtatásban részesült, mily daliás