Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 19. szám - Birálat nem korteskedés - A nemzetiségi kérdés

227 további engedély kérelme nélkül akárki]üzheti anny. árért, a mennyiért neki tetszik. Szerintem ez az egész sókezelési rendszer nem egyéb, mint egy, nem kétlem, hogy jól szándékolt, de theoretikus eszmékbe fektetett, és roszul eredményezett bizományi üzlet; mert a társulat meg van bizva egyszerűen, hogy Magyarországon a sóárulást gondviselje, és ezért a gondviselésért indirect fizetést, provisiót húzva, fizesse maga magát azon pénzből, melyet naponkint a sóért bevesz. Most vagyunk azon ponton, a hol tisztán látjuk, hogy a c) pont­ban felhozott alapelv is, miszerint a kir. sóhivatalnokok fizetése meg lenne takarítva a sóhivatalok megszüntetésével, szintén meg nem fo­ganzott. Vajon ki fogja tagadni, hogy az államjövedékre nézve nem mind­egy, akár direct fizetés adatik a kezelő személyzetnek, akár provisio 5* — ki fogja tagadni, hogy nem mindegy, akár az állam hivatalnokai­nak, akár a társulat embereinek fizettetik egy bizonyos rész a nyere­ményből, akár mint direct fizetés, akár mint provisio, — ez, mind a két esetben a kiadás rovatába tartozó tétel. Világos az, hogy akárki kezén legyen is a sóüzlet, ahoz kezelő személyzet szükséges, s e szerint akár az állam tartson kezelő személy­zetet, akár egy magán társulat, annak fizetés és élelem kell, s e két kérdés között pedig az államra azon előnyös különbség van, hogy ha az állam tárt kezelő személyzetet, akkor csak ennek ad élelmet, — de ha a társaság tart kezelő személyzetet, akkor ennek is, meg a társa­ságnak is az állum engedélyez élelmet oly provisioval, mely provisio sokszorozva felülmúlja a volt kir. sóhivatalnokok fizetési összegét. Ezen műtétből végre az is látható, hogy bizonyos összeg, mint a volt sóhivatalnokok fizetése, képzeletileg a pénztárban maradt ugyan, de ez, mint provisio, más részről a társulat részére, az állam pénztárá­ból hallgatag még is kifolyt, vagy is tényleg kimaradt. — Hol van hát a megtakarítás ? — A felelet igen rövid, — sehol! A bureaucraticus számadások menetét ismerve, meg kell jegyez­nem, hogy az a provisio, melyet a sótársulat huz, a számadásokban elő nem jő, de az evidentia végett ennek elő kellene jönni, legalább átfu­tólag, az az : egy oldalon bevételben, más oldalon kiadásban; mert e nélkül az állam a mostani kezelés mellett nem tudhatja tisztán, hogy mibe kerül egy ily nagy jövedéki ág mellett azon regiekiadás, mire most a társulat javára a fogyasztó közönség a só magas árában vakon adózik. Ugy hiszem, hogy az eddig az a) b) c) pontokban elmondottak­ból tisztán világos az, hogy a kir. sóhivatalok megszüntetésekor kimon­dott gazdálkodási elvek életbeléptetése, mint már kezdetben emlitém, balul ütött ki. (Vége köv.) FARKAS FERENCZ. Bécsi levelek. XIX. Bécs, május 4. Azt az egyet tehát szerencsésen elértük volna, hogy tiz ember közül legalább kilencz' óhajtva óhajtja a háborúnak mielőbbi kitörését, mert a mostani helyzet a szó teljes értel­mében elviselhetlenné lett. A ki ezt túlzásnak vagy csak amolyan „facon de parler"-nek tartja, annak egyelőre csak a börzei lap tanulmányozását ajánlhatjuk. Tudom ugyan, ho gy főleg nálunk sokan vannak, a kik azt hiszik, hogy a bör­zeiárfolyam emelkedése vagy sülyedése legfőlebb egy pár ban­kárt vagy hajhászt érdekel, de e kiskorú felfogásban értelmes ember nem fog osztozkodni, főleg olyan nem, aki itt,a centrum­ban élve, közvetlenül látja, mily pusztításokat okoz a tőzsdei panique a táisadalom minden rétegeinek joliétében. A ki né­hány forintot megtakarított valamikor, állam-, vasúti-vagy más értékpapírban helyezte el, mely kamatot hajtott és szük­ség esetén el volt zálogosítható vagy eladható. Eladásról a sü­ly edett árkelet mellett már régen nem lehetett szó,a „kis "embe­rek tehát, ha pénzre szorultak, elzálogffcák papírjaikat vala­melyik itteni pénzintézetnél, hogy legalább addig várhassa­nak az eladással, mig az érték valamivel főlebb nem ment. Ezen intézetek most sorban utánfizetéseket kívánnak, mik­nek szolgáltatására az adósok nagyobb része nem képes, ugy, hogy a papírok az intézetek részéről, melyek természe­tesen nem tehetik ki magokat veszteségnek, ugy szólván tele marokkal szóratnak a pénzvásárra, hogy ott a. deroute-ot még inkább neveljék. Sohse higyjék hazánkfiai, hogy ehez nekünk nincs közünk; sok magyarországi vagyon van min­dennemű papírokban elhelyezve, melyek itteni intézeteknél „Kost"-ba adattak, és melyekre most tetemes összegek ráfi­zetése kívántatik. Magam is ismerek egy köztiszteletben álló hazai testületet, mely itt — még pedig az ebbeli intézetek legdiscretebbikénél — magyar földtehermentesítési kötelez­vényekre 120,000 ftnyi kölcsönt vett fel, és a roppant ársü­lyedés következtében tegnap 30,000 ft befizetésére szólítta­tott fel. És az állampapírok sülyedése aránylag még csekély az iparpapirokéhoz képest. A hitelintézeti részvény 1—3 hó­nap előtt még valami 160 körül állott, és tegnap 116 frttal volt feljegyezve, ugy, hogy a ki ily papirra péld. 130 ft köl­csönt kapott, akkorában még 30 ftot mondhatott magáénak; ma pedig nemcsak hogy semmije sincs, hanem 20—30 ftot rá kell fizetnie, csak hogy lehetsége maradjon, az árkeletnek netaláni emelkedését bevárhatni. Aztán minden közintézet a maga tartalékát, mely a részvevőknek biztosítékul szolgál, értékpapírokban helyezte el, hogy kamatozó is, mozgó is le­gyen. Ha mármost ily tartalékalap, mely hajdan egy milliót ért, ma csak félmillió értékével bír, bátran mondhatni, hogy az illető részvevők biztossága is ötven .százalékkal csökkent. Ezzel azonban a calamitásnak még nincs vége. Régi ta­pasztalás, hogy mihelyt az ember félni kezdett, e félelem geometriai arányban szokott növekedni, és hogy e félelem­nek valósággal létező okait, a képzelem még olyakkal is meg­toldja, miknek semmi alapja nincs. így néhány nap óta — Isten tudja, honnan vette magát — az a hir terjedett, misze­rint a kormány háború esetén a takarékpénztárak tőkéihez akarna nyúlni, még pedig nem csak az intézeteknek, mint ilyeneknek saját vagyonához, hanem még a betevők pénzé­hez is, mint a melynek az illetőkre nézve amúgy is nélkülöz­hetőnek kell lennie, különben nem tehetnék a takarékpénz­tárba. Csehországban ezen ostoba hir máris oly széles kör­ben talált hitelre, hogy az ottani takarékpénztárakaiig győ­zik a sok visszafizetést és kétségtelen, miszerint e páni ijedt­ség máshová is fog ragadni, és hogy következményeit hazai takarékpénztáraink is meg fogják érezni. Magában véve és magokra az intézetekre nézve ez még nem volna valami rop­pant nagy baj, mert ha a közönség párhéti tapasztalás által meggyőződött, hogy félelme alaptalan és hogy a takarék­pénztárak csak ugy működnek tovább, mint annak előtte, lassanként vissza fogják megint hozni az!^onnan kivitt pénze­ket. De már ezen egy pár hét is nagyon fatális a kis föld­birtokosra nézve, a kinek a takarékpénztárak egyedüli köl­csönforrását képezik. Hogy ez intézetek a sűrű visszafizeté­seknek megfelelhessenek, mindenekelőtt a kölcsönügyletet fel kell függeszteniők, és mi lesz akkor' azon apró birto­kosokból, kiknek épen ez ^idő alatt az exekutió nyakukon van?! Valóban balgaság tehát — bocsánatot kérek, ez nem goromba, hanem még nagyon szelid kifejezés — balgaság mondom, midőn Bismarck gróf Leibjournálja azt állítja, hogy mi itten nagyon örülünk az árkelet sülyedésén, mert — igy hangzik az a sületlenség, melyet a berlini „Allgem. Ztg" a monarchia lakosainak szájába ad — „ha papirjaink értéke = semmi lesz, tehát semmivel nem tartozunk már." Először nem a tőke adósság, hanem a k a m a 11 e h e r az, a mi a bi­rodalom lakóira nézve oly nagy teher, az 5 % -es metalliques­től pedig az öt forintnyi kamatot meg kell fizetni, akár 50 százalékkal a névértéken felül, akár ugyanennyivel azon alul állnak a papirok; a tőke visszafizetése ellenben az állampa­pírok csak néhány neménél köttetett ki, és ezek a többinél csakugyan magasabban is állnak. Másodszor nem csak az állampapírokra szorítkozik a deroute, hanem az értékpapírok minden nemeire, és e papírokba van elhelyezve nem egy családnak összes vagyona. Nem bánjuk, akármit irnak a po­rosz lapok Ausztria politikájáról, de ha a porosz suffisance a monarchia összes lakosságát nagy tökfilkó^falka gyanánt akarja feltüntetni a világ előtt, ez ellen mégis tiltakoznunk kell.

Next

/
Thumbnails
Contents