Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 19. szám - Birálat nem korteskedés - A nemzetiségi kérdés

226 mely nekik minél jobban kamatoz, — ez az ö részükről semmi hiba. Én indokaimmal csak az állam kezéből a magán társulat kezébe adott kezelési rendszert akarom, mint hazánkra nézve károst megismertetni, és ki akarom mondani, hogy ha magánosoknak meg lehet engedve, a közönségtől ily magas sóárakat.szedni be, s ha szükség kényszeríti az államot ily jövedelem-források nyitására, miért nem engedi azt meg az állam önmagának, és a hasznot miért nem teszi el önmaga, mikor minden garasra szüksége van s mikor mindez sokkal kevesebb kiadással mint egykor, rendezett házikezelés mellett épen ugy mint bár mely más ágbeli államjövedék, mely szinte házilag kezeltetik, a nélkül hogy a kisebb sóárulási szabadkereskedés megszorítva lenne, önként befolyna az állam pénztárába, épen ugy, mint befoly az most a sótársulat pénztárába. Ezen kezelés mellett azután az is csodálatos, hogy az állam állíttatja ki a sót a bányákból, mi az egész kezelési üzletnél a legerősebb munka, s mikor ez le van küzdve, a társulat a kész sót átveszi, s a neki kezeihez szolgáltatott szálfákon elszállíttatja a Tiszán saját raktáraiba és elárultatja s mikor elárultatta, akkor fizeti a mármarosi árt 7 frt. 48 krajczárt a magyar államnak Bécsben, a megmaradt összeget pedig elteszi magának s időközben |az eladásból naponkint beszedett ezreket használja, kamatoztatja szintén csak magának; mert tudni kell, hogy a társulat hitelben kapja a sót, azt készpénzért árulja, és utólagosan fizeti le árát az államnak. Előbbi mondatomra hivatkozva itt mutatok be egy kis számítást, melylyel megközelítőleg hozzá vetek azon összeghez, mely a sókezelés mellett, mint nyeremény mutatkozik, példáúl: a társulat fizet az államnak egy mázsa sóért 7 frt 48 krajczárt, előleges költségekre mázsánkint Mármarosban kiadhat 6—7 k. az összeg kereksége miatt teszek — „ 6 ya „ a szállításért Szolnokig a Tiszán fizet ... — „ 18 _ a behordásért a Tiszáról a raktárakba Szolnokon fizet . . . . — l1/™ és igy kerül a társulatnak egy mázsa só Mármarosból a szolnoki raktárakba elhelyezéséig 7 „74 krajczárba. Szolnokon a sót 8 frt 16 krajczáron árúlják, igy hát a szolnoki ár szerint minden mázsán 42 krajczár nyereség mutatkozik. Ha most az utolsó évekről szóló kimutatások szerint egy évi fogyasztásra csak 1,700,000 mázsa sót, ebből mintegy 170 ezer mázsát a soóváfi sófözö hutákra, melyek nincsenek a sótársulat kezén, és mintegy 30 ezer mázsát az Elesden Biharmegyében létező sóraktárra számítunk, mely jelenleg H. S. gr. úr kezén van, hová Dézsaknáról jön a só, — s megjegyezzük azt is, hogy most Gralicziából a rendes szállítás a Vágón Trencsén, Nyitra, Vágujhely vidékére meg van szüntetve, 8' most csak egy két határvidéki szegényebb megye népe részesül némi kedvezményben a galicziai só által, mi azonban a szóban lévő kérdésnek nem lényege, — mindezek megjegyzése után lenne mintegy 1,500,000 mázsa só, mit a társulat Mármarosból és Erdélyből az országba szállíttat, és ekkor az erdélyi szállításnál is a mármarosi arányban a 42 krajczár nyereménynyel számítva mázsánként, mutatkozik csupán a sóárúlásnál 630,000, mond: hatszáz harminczezer forint nyeremény a szolnoki ár szerint, mivel pedig, mint előbb említettem, a sónak ára más városokban több nyereményt mutat fel, mint Szolnokon, ebből következik, hogy a nyereményi öszletnek is nagyobbnak kell lenni az itt kimutatott Öszletnél. Helyén látom itt megemlíteni azon magas mértékben engedélyezett százalékot is, mely minden mázsa só után 2% fontra van szállítási apadásra kiszabva Marmarosból Szolnokig, ez tesz az 1,500,000 mázsányi sómennyiség után 33,750 mázsát, ennek pedig ára a szolnoki ár szerint tesz 275,400 forintot. Az Erdélyből szállítandó sónál a Lippán és Vallemárén lévő raktárakig csak 2/ft font van mázsánként apadásra engedélyezve, de ezen f raktáraknál a készlet alig tesz többet 100,000 mázsánál, és igy a fennebbi összegből ha le is ütjük a kevesebb apadási összeget, vagyis 1750 mázsa sót, és annak árát 14,280 forintot, a szolnoki árral számítva, még akkor is 261,120 ftot tesz az apadási mennyiségnek értéke, gyakorlati tapasztalás után pedig biztosan mondhatom, hogy gondos, tiszta kezelés mellett a só, természeténél fogva ennek az engedélyezett 2% fontnak felére sem apadhat el. De különben is én azt hiszem, hogy ily magas nyeremény engedélyezése mellett, még apadásra valót is különösen engedélyezni, — felesleges. Itt aztán felemlítem a társulat fentebbi'hasznához jogszerüleg még azon milliók kamatait, melyeket a társulat a naponkint beszedett sóárakból mindaddig saját hasznára forgat, mig a neki hitelbe adott sómennyiséget el nem árulja,—ezek a kamatok azon 11—12 millióra menő összegnél, melyet a társulat a sóért utólagosan, kisebb összegekben határidőnként fizet az államnak, éven át hatos kamattal is százezerekre menő hasznot adhatnak, azt pedig tudjuk, hogy kereskedő kézben nem hatos kamaton forog a pénz. Ezen kamatok is az állam pénztárába folyhatnának, ha az állam maga tartana sóraktárakat, s már ezen kamatok elegendők lennének házikezelés mellett a sókezelés minden regiekiadásait fedezni. Nem felesleges itt érintenij azt is, hogy néhány év előtt a sófogyasztás meghaladta évenként a két millió mázsát, most azonban a. népszaporodás mellett is évről évre lefelé száll a fogyasztás, s most a fennebbi 1,700,000 mázsa fogyasztási mennyiség szerint, ha abból csak egy nyolczadrészt tis sok vidékben a marhasó hiánya miatt a marhasózásra is leszámítunk, alig fogyasztunk statistikai lélekszámunk után fejenkint 8 —10 font sót éven át (ideértve Horvátországot és a többi részeket) miből aránylag gazdagainkra több, szegényeinkre a nyolcz fontnál is kevesebb, sőt némelyekre talán semmi sem jut. A felhozott sófogyasztási mennyiségre azonban meg kell jegyeznünk, hogy erre állandó biztos számítási alapot fektetni épen nem lehet ; mert az leginkább a bő- vagy szük esztendőtől feltételeztetik, mikor két-háromszázezer mázsányi sófogyasztási difíerentia azonnal érezhető, a mint az emelkedik vagy leszáll, a mostani foknál azonban alább már alig,' de feljebb nemcsak hogy mehet a fogyasztás, de mennie is kell, s ezzel a haszon is természetesen mindig növekedni fog annak javára, ki a sóüzletet birni fogja. Meg kell itt említenem azt is, hogy a szálfák eladásánál, melyeken a só szállíttatik, még több haszon szokott lenni aránylag, mint a sónál, minek természetességét ott látom, hogy a szálfák mellett regiekiadás nincs, s ha volna is valami csekélység, az szóba sem jöhet,— a szálfákért, mint szállítási eszközökért semmi fuvardíj nem fizettetik, s azok ingyen jönek hátukon hozva a sót le a Tiszán egész odáig, aj hol elárultatnak,' és ha elárultattak, akkor ezek ára is 4,5, 6 hó múlva utólagosan fizettetik be az állam pénztárába azon mód szerint, mint a sónál. A mint azonban az utolsó évekről hallomásból tudomásom van, a szálfák keleté 1863 óta csökkent s a mint tudom, tizenkét százalék el is engedtetett 1865 és 1866 ik évre a társulatnak a szálfák árából. A szálfák árára nézve itt a megszabott szerződési árakat azért nem hozom fel, mert annak a subtilitásokra kiágazó oldalai vannak, a minőségre és hosszaságra nézve osztályok szerint,miröl egész tabellát ide állítva, igen unalmas lennék. Most már, ha még azt is megengedjük, hogy legyen a haszon csekély a szálfák eladása mellett, és ha az előbb említett kamatokat, és a nyereményt csupán a sónál számítjuk, akkor is kiüt állitásom oda, hogy a haszon, mit a sótársulat évenkéntjeltesz, és a veszteség, mit ez által az állam szenved meghaladja évenként a milliót. Ha ezen összegecske a kir. sóhivatalok megszüntetése — 1861 óta — az állam pénztárában maradhatott volna, gyönyörű ténye, ket lehetett volna azzal a hazában megörökíteni, mint például a Mármarosba tervezett vasutat stb.J Megjegyzendő e sótársulati működésnél az, hogy a társulat 600,000 forint cautiót tesz le börzepapirokban a netaláni sóhiánynak és annak biztosítására, hogy a közönség a sóban hiányt ne szenvedjen és ennyi az egész teher, a mit a sótársulat e nagy üzlet mellett viselmert hitelben kapván, és készpénzért árulván naponta a sót, saját pénzéből semmi kiadásokat nem fedez. — Ez a 600,000 forint cautió pedig megadja azután a kétszáz perczentet, — [és ebből kitelik bőven a kezelő személyzet fizetésé is, mit előbbeni számításomban szóba nem hoztam, s mire ha egy pár százezer forintot számitok is, a millió még akkor is mint tiszta haszon szerepel. A mostani viszonyok mellett nem szükséges oly nagy személyzet a kezeléshez, mint kelletett 48 előtt. Most már a tényálladék alakjában itt kissé hosszasan mutatott kezelési rendszerre nézve nem leszek talán szerénytelen, ha kérdeni bátorkodom, — micsoda rendszer ez illetőleg? — Mert ez se nem haszonbéri, se nem szabadkereskedési, se nem egyedárusági rendszer; nem haszonbéri, mert a társulat nem haszonbért fizet, de mint valóságos vevő szerepel; mert megveszi a sót és viszi nyereségre árulni; nem szabadkereskedési, mert a társulat kizárólagos szerződött joggal birja a sószállitást a bányákból, és az árulást nagyban csak ő, vagy azok űzhetik, kik tőle bizonyos díjért arra engedélyt kapnak; — nem egyedárusági, mert benn az országban a kicsinybeni árulást