Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 19. szám - Birálat nem korteskedés - A nemzetiségi kérdés

225 Magyar országgyűlés. A közös viszonyok ügyében kiküldött bizottság május 3-án tartott ülést az Akadémia kisebb termében. Az ötös bizottság által készített tárgyalási sorozat három első pontja felett hozatott határozat Az első pont igy szól: 1. „Határoztassék el, hogy a bizottság czélszerünek látja-e az egész javaslatnak kimerítő, részletes kidolgozásába tüstént belebocsátkozni, vagy talán jobbnak véli, egyelőre a főelveket, s azok folytán a javaslat vázlatát állapítni meg s a részletes kidolgozáshoz csak akkor fogni, ha ezen vázlat és az abban foglalt elvek mindenik részről véglegesen el lesznek fogadva." E pontra nézve egyértelmüleg kimondatott, hogy a 67-es bizottság nem látja czélszerünek az egész javaslat kimerítő, részletes kidolgozásába tüstént belebocsátkozni, hanem jobbnak véli egyelőre a főelveket s azok folytán e javaslat vázlatát alapítani meg; e javaslat további határozás végett, a képviselőház elé levén terjesztendő. Az 5-ös bizottság javaslatának 2. és 3-ik pontjai igy szólnak: 2. Nem fogadván el a képviselőház azon körvonalozást, melyet az októberi diploma tartalmaz, jelöltessenek ki a választmány által azon tárgyak, melyek az említett közös viszonyoknál fogva, közöseknek tekintendők. 3. „Határoztassék meg minden egyes tárgyra nézve, hogy annak közössége mennyire terjed, s mik azon pontok, melyeket a képviselőház, ugyanazon tárgyakra nézve Magyarországnak és a magyar királynak kíván továbbra is szorosan fenntartani." Az e két pontban foglaltakra nézve, egy tizenöt tagból álló bizottság küldetett ki, hogy a 67-es bizottság elé javaslatot terjeszszen. A tizeíiötös bizottság tagjai: Deák Ferencz, Andrássy Gyula gr., Apponyi György gr., Csengery Antal, Eötvös József b., Fest Imre, Gorove István, Ghiczy Kálmán, Hollán Ernő, Ivánka Imre, Lónyay Menyhért, Mikó Imre gr., Nyáry Pál, Somssich Pál, Tisza Kálmán. A házszabályok átdolgozására kiküldött bizottság is megtartá f. hó 4-én első összejövetelét a magyar akadémia kis teremében; az értekezlet ez alkalommal bizottmányi elnökül Ghiczy Kálmán, jegyzőül Király Pál képviselőket megválasztván, a bizottmányt alakultnak nyilvánitá. Hogy a küldetése szerinti tárgyalásokat sikerrel kezdhesse meg, s folytathassa, szükségesnek tartatott elébb azon tanácskozási sorrendet állapítni meg, mely a munkálat alapjául szolgáló főelveket foglalná magában. Ezen sorrend kidolgozására egy albizottmány küldettett ki, melynek tagjaiul Csengery Antal, b. Eötvös József, Kemény Zsigmond, Tisza Lajos és Zichy Antal választattak. Mihelyt ezen albizottmány munkálatával készen lesz, meg fognak kezdetni a bizottmányi érdemleges tárgyalások is. felelendő, a horvát küldöttség albizottságot választott, mely a magyarázat megadására volt utasítva. A munkálat elkészült s a pénteken tartott horvát gyűlésben tárgyaltatott is. Most már az elnöknek Maj1 á t h Antal grófnak lesz átadva és összes gyűlésben fog tárgyaltatni. A horvát-magyar küldöttség már a napokban tartja első formaszerü ülését. Eddig a két bizottság csak levelezés utján értekezett, olyformán, hogy a magyar országgyűlés által kiküldött regnicolaris küldöttség átiratot intézett a horvát gyűlés küldötteihez, melyben az 1861diki horvát fölirat 42. §-ára fölvilágosítást kérnek. E felhívásnak megA s ó ü g y. (Folytatás.) Mennyi valódilag a mult czikkünkben említett só-társulat haszna ? Ezt nem tudhatjuk, de nem is szándékom azt puhatolni, mert a sóügy különben is jogi kérdés levén egyszersmind, nem épen döntő kellék a nyeremény összegének kipuhatolása, — annyit azonban, a mennyit nyilvános adatok igazolnak, egy kis nyilvántartás végett megközelítőleg alább fel fogok hozni. E tekintetben hivatkozom a „P. Napló"-nak mult évi november folytán több, de különösen, 9- és 25-dikei számában a sóügyről közlött czikkeire, hol hasonló értelemben érintve van a nagy veszteség az államra nézve, a f. é. 37-dik számban pedig egy tokaji czikk három millióra teszi ezt évenként. De hivatkozom még Láng György urnák, egykori mármarosi kincstári assessornak, mint sok éven át volt sóreferensnek, jelenleg nyugalmazott kir. tanácsosnak is azon munkájára, melyet ö 1863-ban a jelenlegi sókezelésnek az állam jövedékre káros volta érdekében, illető helyen benyújtott, mely benyujtványnak azonban maiglan sincs, mint látjuk, eredménye. 1864-ben ujabban öt évre szóló szerződés mellett a creditbanknak adatott a sókezelés. — Hiszem, hogy Lang ur most, midőn felséges királyunk szivére vette hazánk és népe zilált ál* lapotát, s azon az országgal egyetértve segíteni óhajt, mind hazánkra mind a közös érdekekre is anyagi hasznú munkáját az illető helyen ujabban felmutatni következetes polgári kötelességének fogja ismerni. Biztosan tudom, hogy egy pár év előtt a magyar kir. helytartótanács is érintette a nép érdekében a sókezelési reform szükségét, s mint tudom, adott is a helytartótanács e tekintetben felsőbb helyre igen ala pos véleményt; de az akkor szintén eredmény nélkül maradt. En felhozott indokaimmal távolról sem. azt akarom érteni, hogy miért nem vállalták az említett társurak, vagy a creditbank talán áldozatképen, hazánk jó voltáért saját kárukkal a sóárulás üzletét magukra, én asótársulat tisztelt tagjait legkevésbbé sem akarom érinteni, sem nem érzem magamat jogosítva ők«jt üzletük miatt kérdőre vonhatni ; mert a társulat tagjai mint mindannyi hatalmas tökepénzes kereskedő egyéniségek, igen természetes, hogy oly vállalatba ereszkednek Zilahy eredeti költeményeit taglalva, még egy-két sikerült müvéről kell pár szóban megemlékeznünk, mely költői hivatásáról tanúskodik. Ez a költő hattyúdala „Hajótört" (50—51 1.) melyet a müitészek különös figyelmébe ajánlunk. S most térjünk át műfordításaira. Zi 1 ahy kitűnő műveltséggel birt, egyiránt jártas vala az ó-izlés classicismusában, s élvezheté az ujabb romanticismust. Aecchylos „Lelánczolt Promethesza", melyet az eredeti görög szövegből fordított , A r i o s t ó -ból adott műfordításai, melyekből e gyűjteménybe „A szárnyas ló és a csodaszép sziget" (43—46 1.) vétetett fel, egyaránt tanúskodnak mind nyelvészeti mind széptani képzettségéről. De előszeretettel foglalkozott az orosz irodalommal is, melyet sikerült német fordításokban élvezett. S igy találkozunk e helyt Puskin két dalával („A Balcciszeráji forráshoz" (181.) s „Ne zengd oh lány" (19 1.) czimüekkel) is. De meg is látszik Zilahy minden sorában , az ő a n t i q u eromanticai műveltsége s még inkább meglátszik vala, ha tovább fejlődik. Hogy elhunyt barátunk, a drámai alkotás terén is tett ^kísérletet, arról az e gyűjteményben közlött „Martinuzzi" czimüi ötfelvonásos tragédiának töredékei élénken tanúskodnak. De ezen néhány sor, nem adván elegendő támpontot az itészetnek, be kelljérnünk azzal, mikép csak futólagosan megemíltjük. Nyelve sima, correct. Elbeszélései képezik az első kötet második felét. „Csalfa álmok, tört remények" (55 1.) „A székely legény" (103 1.) „Apropos-k és mai apropos-k" (126 1.) „Verőfényes napok" (155 1.) „Egy magyar énekesnő külföldön" (2901.) s egy forditmány Turgeneff-böl („A széplaki kasszján" (18. 1.) mind azt mutatják, mikép beszélyirodalmunk terét sok szép, kellemes virággal gazdagíthatta volna. Az itt említettek is valódi élvezetére szolgálhatnak az olvasónak: mivel műgonddal készültek, s gazdag nyelv és élénk színezés jellemzi azokat. Azonban megjegyezzük, hogy Zilahy főerejét nem a mesterséges bonyolítás képezte: hanem az élénk előadás, correct irály. A második kötet útirajzait tárja elénk. A beteges iró, ki egy jobb jövő reményét elveszté, orvosi tanács után szórakozást, üdülést keres a hazán kivül. Némi enyhülést talált ugyan — de teljes gyógyulást nem nyerhetett. E 87 lapra terjedő iratai, kirándulásának emlékeit képezik. Ügyes tollal, élénk szinezéssel festi öa genfi tó sProvence vidékét, örömmel mulat a tengerparton, s valódi költői kebellel ir s em lékezik a dalok földéről. A „nizzai életet" (57 —66 1.) szintén tanulmányosan festi s jellemzi. De, hátra van, hogy Zilahy főirányáról szóljunk, hogy azon mÜKödését jellemezzük, melynek irodalmunk oly sok szép eszmét köszönhet, s irójok magának oly sok ellenséget szerzett : széptani működéséről. E téren pillantjuk meg Zilahyt teljes erejében. Teleki László „Kegyeneze" felett irt tanulmányú (89 1.) bár befejezetlen, de oly gondolkozó főről s jeles műveltségről tanúskodik, milyet irodalmunkban csak keveset ismerünk. „A drámai nyelv" (116 1.) mely dr. Rí e d 1 „Kalauzában" jelent meg, mutatja a dramaturgia teréni való jártasságát. Szépen, erősen, okadatoltan irt ő minden kritikát, széptani müveiből a meggyőződés hangja szól : mit azonban sokan nem tudtak megbocsátani neki, az igazságerzoténöí kifolyó leplezetlen, olykor j tulerös, csípős, élezés modor vala. Igaz, hogy ..Baklövések a dramaturgia abc-jében" (210 1.) „Har:ig"s vajasz^a s/.-.lid feielgtf' (242 I.) „Hívatlan bíró, fogadatlan prókátor'" ( í(.) ! czimek alatt] értekezései 8 bírálataiban oly férfiakról nvií > ? íátötá i-tétlenül, kiknek irodalmunk igen sokat köszönhet ; il , yeszszuk, mikép a fiatal tüz, az igazság keresése s kid'tfitáséáfm Z i i < hy t néha tulságokra ragadta, s betegsége epéssegre in.;-. i -v ^gondoljuk, hogy hajlamai, modora idővel szelídültök tisztultak v<<;ua: akkor csak a fájda lom érzete lephet meg bennünket s velünk együtt mindazt, ki igazán szolgálja az irodalom erdekeit, IKM.--.V <>r, e --. «•..-,i oly korán nélkülöznünk kell. A széptan, a kritika lett volna az ö tulajdonkénem" hivatása, tere, melynek oly kevés számú mivel ">i va; n#kj S most, mielőtt Z i 1 a h y Károly m * Í íl megválnánk, szabadjon azokat a t. közönség figyelmébe ajáríla • -. i N vei méltó helye van irodalmunk történetében, adjunk helyet ömlőkének szivünkben is.Igaz törekvései a jók méltánylatát megér lemlik, irórársai elismerését követelik. Legyen ez legszebb emléke, legméltóbb jutalma* KUN PÁL.