Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866 / 17. szám - A "Széchenyi emlék" pályázata és Izsó Miklós szobormintája
198 fölirat a közjog^, elveket alaposan, helyesen és remekül fejtegeti, hogy csupa alkotmányosságot, loyalitást lehel, de — nem tanácsos! A küzdelem eredménye az lön, hogy a főrendek a képviselőház fóliratát 106 szavazattal 101 ellenében elfogadták. De vessünk most egy pillantást a vitatkozás folyamára. A tárggalást Wenckheim Béla b. kezdte meg, kifejtve, hogy ö teljesen bizik ö felségében, hogy azonban a marcz. 3-dikán kibocsátott kir. leirat aggodalmakat támasztott, melyek eloszlatása óhajtandó; ennélfogva elfogadja a képviselőház föliratát, s következő végzést indítványoz : „Midőn a méltóságos főrendek a legmagasabb trónbeszédre felterjesztett külön válaszfeliratunkat megállapították, leginkább azon nézetből indultak ki, hogy gondosan elkerüljék mindazt, a mi az óhajtott kiegyenlítést hátráltatná vagy nehezitené. „A jogfolytonosságnak alkotmányos elvét és ezáltal az alkotmányosságnak jövendő biztositását szivükön viselték ők is, de elegendőnek tartották állásuknál fogva a jelen súlyos körülmények tekintetéből lehetőségig gyöngéden emliteni az e részben felmerült aggodalmakat, remélve, hogy ő felsége azokat kegyelmes válaszával mielőbb meg fogja teljesen szüntetni. „Miután azonban a legmagasabb királyi leirat, mely a két háznak külön válaszfelirataira együtt adatott ki, és a képviselőház a méltós. főrendekkel most közlött felirata által épen ezen aggodalmak megszüntetésére, — melyet a méltóságos főrendek is forrón óhajtanak, — akarja ö felségét ujabban hódoló tisztelettel megkérni; miután továbbá az ezen feliratban kifejtett alkotmányos elveket a méltóságos főrendek is osztják, ámbár ezúttal maguk részéről elegendőnek tartották volna jogfenntartási ünnepélyes óvás mellett várni ő felségétől a teljes megnyugtatást, — elfogadják a kölcsönös egyetértés tekintetéből is a képviselőház feliratának együtt és közösen leendő felterjesztését." Cziráky János gr. megtámadván a 48-diki törvényeket s miniszteri rendszert, a revisiót mulhatlannak tartja a restitutio előtt, s ennélfogva a föliratot elutasítja s következő határozatot kiván hozatni: „A főrendek át vannak hatva a jelen országgyűlés feladatának fontosságától és nehézségétől, melynek szerencsés megoldásától függ a hazának boldogsága , sőt az egész] birodalomnak jólléte, és alkotmányos viszonyok közötti biztos jövője. Ok is nyugodt kebellel óhajtanának, és csüggedést nem ismerő kitartással kivánnak a nehéz munkához járulni, mely a nemzet jogos várakozásának megfelelve, valahára állandó törvényszerű alkotmányos állapotokat eredményezzen. Megengedik a főrendek, hogy e tekintetbenaggodalmak még mindig létezhetnek, s azért mindazt, mit a t. képviselőház ezen aggodalmak hatályosb megnyugtatása czéljából, az ország alkotmányos jogainak megóvása tekintetéből, a jogfolytonosság szigorú követelményeire nézve, a közlött felirati javaslatban elvileg kifejtett, a főrendek is magukévá teszik, s a mennyiben azok a jogfenntartás czéljából egy, csupán azokra szorítkozó országos nyilatkozatba foglaltatnának, ehez a főrendek is teljes hazafiúi készséggel járulni készek lennének, noha czélszerübbnek tartanák, hogy ez a közös ügyek iránt immár munkában levő javaslatok és felirások sorában, melyek erre rokon természetüknél fogva bő alkalmat nyujtandnak, kellő helyen és módon történjék. „A felirati javaslatnak ezen általános alkotmányos jogfenntartáson tul terjedő, s épen azon törvények tettleges foganatosítását sürgető kérelmeit ellenben, melyek a közös viszonyok iránt indítványba hozandó törvényes intézményekkel kapcsolatban állanak, a főrendek, válaszfeliratukban kifejtett nézeteik szellemében, az országgyűlési egyezkedések óhajtott sikerére előnyösöknek, s azért részükről pártolhatóknak nem tekinthetik — remélve, hogy a t. képviselőház a főrendek ezen meggyőződésnék tartalék nélküli őszinteséggel lett nyilvánítását szives figyelmére méltatni fogja." E kettő között némileg közvetítve Péchy Manó gr. a föliratot ezen óvással véli elfogadandónak: „Midőn a méltóságos főrendek a legmagasabb trónbeszédre felterjesztett külön válaszfeliratukat megállapították , lekinkább azon nézetből indultak ki, hogy gondosan elkerüljék mindazt, a mi az óhajtott kiegyenlítést hátráltatná vagy nehezítené. A jogfolytonosságnak alkotmányos elvét és ez által az alkotmányosságnak jövendő biztositását szivükön viselték ők is, de elegendőnek tartották állásuknál fogva a jelen súlyos körülmények tekintetéből lehetőségig gyöngéden emliteni az e részben felmerült aggodalmakat, reményivé, hogy ő felsége azokat kegyelmes válaszával mielőbb meg fogja teljesen szüntetni. „Miután azonban a legmagasabb királyi leirat, mely a két háznak külön válaszfelirataira együtt adatott ki, nem szüntette meg a felterjesztett aggodalmakat és a képviselőház a mit. főrendekkel most közlött felirata által épen ezen aggodalmak megszüntetésére, — melyet a mélt. főrendek is forrón óhajtanak, — akarja ő felségét ujabban hódoló tisztelettel megkérni; miután továbbá az ezen feliratban kifejtett alkotmányos elveket a mélts. főrendek is osztják, ámbár ez úttal maguk részéről elegendőnek tartották volna a jogfentartási ünnepélyes óvás mellett várni ö felségétől a teljes megnyugtatást, — elfogadják a kölcsönös egyetértés tekintetéből is a képviselőház feliratának együtt és közösen leendő felterjesztését." Szónoki tehetség és gyakorlat általában nagyobb mértékben nyilvánult azon részen, mely Cziráky gr. mellé sorakozott, kivéve a püspökök beszédeit, melyek — az egy Forgáché kivételével — egytől egyig gyöngék voltak. Oly szónokokat, mint Szécsen Antal gr., Szőgyényi László, id. Vay Miklós b , a másik fél nem birt fölmutatni, habár az érvek ereje, az okoskodás következetessége az ö részén volt, s az ö soraiból kelő szónokok beszédeiben is voltak kitűnő, hatásos részletek. A fölirat ellen erősebb szónokok, mellette erösebb okok harczoltak — s örülünk, hogy az okok győztek, nem a szónokok. Cziráky indítványa mellett szólottak : Ranolder János veszprémi püspök, Sze'csen Antal gr., Szirmay Ferencz gr., Zichy Henrik gr. Szőgyényi László, Forgách Ágost gr. püspök, Széchenyi Dénes gr. Waldstein János gr., id. Vay Miklós b., a herczeg-primás, Pap-Sz ilágy József nagyváradi egyesült püspök, Lévay Sándor püspök, Schmidegg János gr., Majláth Antal gr., Fiáth Ferencz b., Wenckheim László b., Peitler Antal váczi és Simor János győri püspök. Péchy-é mellett Prónay Gábor és Ambrózy György bárók. T Á E C Z A. A „Széchenyi emlék" pályázata és Izsó Miklós szobormintája. Magyarországot a szoboremelés mániájával — ugy mint nyugati szomszédainkat szokás — .bizonyára nem lehet vádolni. Egy németországi közép-állam fővárosában minden lépten nyomon obeliszkek, szobrok és diadalivek be botlik az utazó lába, s a nép maga gúnyosan enyeleg fölöttük, mert az érezszobor által dicsőitett hadvezéreket a történelem nem tünteti fel nagy hadvezérekül; az a hadsereg, mely messzeföldön rútul elveszett, nem a haza javáért hullott el, mint amaz obeliszk hirdeti; a fényes diadalív is csak ezentúl várja azt a diadalt, melynek nevére pirulás nélkül el lehessen méltán keresztelni. — Magyarországon mindez máskép áll. Ezeréves történelmében hány dicső férfiú nevével találkozunk, kinek híre betölté a világot, de emlékük csak a hálás utódok kegyeletében él, ragyogó dicsőségüket sem kő, sem érez nem hirdeti. Hazánk e tekintetben a temetőnél is némább határ, s ha majd az elharapózó divat, a remek őskor uj életre kelt hagyományai vagy a művészet jótékony ragálya késő tettekre hevitendi majdan utódainkat, akkor csaknem „tabalu rasat" fognak találni, a kik e százados mulasztás helyrepótlásának szószólói lesznek. Mert mióta az országos költségen állítandó Mátyásemlék tervezete oly siralmas véget ért, — annyira, hogy a befolyt tetemes összeg mikénti elpárolgásáról ma már senki felvilágosítást nem tud adni, — azóta semmi, vagy csak kisebb mérvű kísérletek történtek egy és más, kivált az ujabb irodalom néhány jelesei emlékének felállítására. Szükséges volt, hogy a nemzeti haladás legelső bajnoka tragikus halállal pecsételje meg égő honszerelmét, mielőtt eszébe jutott a nemzetnek, hogy a reá erőszakolt pangás és tétlenség ellen ugy demonstrálhat a legnemesebben, ha országos emléket állít hü fiának, ki a provisorium keserű poharat végig í ürítette és belehalt. Az eszme, habár más alakban hirdették, példátlan I lelkesedéssel lön fogadva országszerte, s midőn a jelentékeny adakozások a vállalat sikerét immár biztosnak láttatták, megalakult a szoborbizottság, mely a magyarországi művészek számára pályázatot hirdeett. Művészeink megfeleltek a fölhívásnak s a tervezésre kiszabott idő rövidségét lelkesedésük hevével pótolták. A határidő leteltével 18 pályamű érkezett be, s a szoborbizottság most tisztán művészeti, mindamellett országos ügyben készül kimondani bírálatát, melynél fonto' sabb művészeti ügy fölött Magyarországon eddig testületileg csak nagy ritkán határoztak. Szó van ugyanis oly műemlék felállításáról, mely századok múlva is mérfokul fog szolgálni jelen müfejlettségünk és politikiai közérzületünk művészi nyilatkozásának megítélésében; oly műemlékről, melynek föladata, hogy követendő például egy nagy hazafi typicus érez alakját jutassa utódainkra. Kívánatos volna, hogy ezen az egész országot érdeklő művészeti kérdés eldöntését mentül élénkebb eszme—és nézetcsere előzné meg, hogy hozzá szóljon mindenki, a ki meleg szívvel viseltetik e nemzeti ügy iránt és szépművészeti dolgok körül saját ítéletében bizhatni vél. De erre kevés a kilátás, mert közügyeink függő kérdése, a fenyegető külháború és sok egyéb érdek nehezen fogják engedni/hogy akár a lapok, akár egyesek figyelme oly mértékben forduljon a Széchenyi-szoborpályázat felé , minőre az megállapodott nyugalmasabb viszonyok közt bizonnyára igényt tarhatna. Annyival szentebb kötelessége'tehát a szoborbizottságnak, hogy lelkiismeretes buzgalommal oda működjék, miszerint a nemzet adakozásából létesítendő szoboremlék olyan legyen, mely kielégítse a nemzet kívánalmait, s ugyhisszük, szolgálatot tesz az ügynek, ki véleményének leplezetlen nyilvánítása által a bizottságra háruló felelősség terhében önként osztozkodik. E terhek legsulyosabbika a szigorú bírálat, mert a kielégítő sikernek egyébb bistosítéka nincsen. Hy szempontból indulva s hogy minél hamarabb jussunk el az óhajtott eredményhez, talán legczélszerübb lesz a tárgy egész komolyságához képest így tenni fel a kérdést: Van-e ezen 18 pályamű között ! olyan, mely a tervezett nagyságban való kivitelre alkalmas, és mütöI kély tekintetében mind Széchenyi szelleméhez, mind pedig az áldozat! kész nemzethez méltó volna ? S ha még oly kíméletes gyöngédséget