Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 16. szám - Nemzetgazdaságunk és a vámpolitika

191 íhelyest Poroszország megkezdte a háborút, Olaszország is ügyesen fogja Velenezét megkeríteni, akkor bizonyosan helyes a számítás; mert mindaddig, mig csak Velenczétöl meg nem menekszik, Ausztria nem keveredhetik semmi komoly háborúba,' a nélkül, hogy Olaszország az •alkalmat felhasználná a félsziget integritásának kieszközlésére. For­maszerinti támadó szerződés azonban eddig nem köttetett, sőt nem is fog köttetni. E napokban látogatott meg egy olasz senator, ki minisz­ter is volt már, s azt mondta, hogy a támadó szerződéseknek hitele nagyon csökkent. A szivélyesség megszűnt Oroszország és Ausztria közt az 1849-ki interventió következtében, s a franczia császár és An­golország elidegenedtek a krimi hábóru rögtöni megszakadása óta. Olaszország nem felejtette el a villafrancai fegyvernyugvást, mely fel­•emésztette a solferinói győzelem gyümölcseit, a Mexico elleni hár­mas szövetség nevetséges véget ért s a porosz-osztrák frigy Dá­nia ellen veszedelmeset. „Mi nem bizhatunk a porosz politikában," igy folytatta az államférfi, „mert gróf Bismarck nem bizhatik nemzetében, <) csak a király kegyelméből miniszter, mely változó, ki állhatna jót arról, hogy meg nem bukik, s bukásával tüstént helyre áll a béke s egyetértés a két német nagyhatalmasság közt, még pedig talán a mi rovásunkra, ha az alatt compromittáltuk volna magunkat. Ha azonban csakugyan megdördül az ágyú, Olaszország csak a maga érdekeit fogja szemügyre venni, függetlenül a porosz, sőt a franczia politikától is ; mert ha van alkalom Velenezét megszerezni, a nemzet nem fogja engedni, hogy ez elszalasztassék." Az angolok s amerikaiak, kik itt időznek, — s minden vendéglő megtelt velők, mintha népvándorlás volna, — nem tudják megfogni a háború lehetőségét. Holsteinnak, — igy okoskodnak Ők — alig Van 450,000 lakója, s ezeknek roppant többsége nem szít sem az osztrák­hoz, sem a poroszhoz. Hogy lehetne az tehát, hogy ily csepp kelletlen népség megtartása vagy megszerzése végett Poroszország Ausztriával oly háborúba keveredjék, melyben az egyik a Rajna vidéket, a másik Velenezét, mind a kettő pénzét, vérét, hitelét koczkáztatná. A háború Németországot, talán egész Európát örvényébe sodorná, s végtére sen­kinek sem válnék hasznára, mint legfelebb Olaszországnak, kárára pé­pig mindenesetre a monarchikus elvnek; a németek azon felül egy egész nemzedékre tönkre volnának téve. Az olaszok általában kárörömmel olvassák a harczias táviratokat; ha a pénzcsarnok jegyzeteit látják, megvakarják ugyan fejeiket állam­papírjaik folytonos alábbszállása miatt, de mégis vígan néznek a jövő elébe, mikor a német néniét ellen fog fegyvert. Csak tegnap láttam egy levelet ily értelemben, —• szeretném a bécsi s berlini államférfiak figyelmébe ajánlani; kár hogy nem olvassák a Hetilapot, mert sokat tanulhatnának belőle, — lefordítom a közönség mulatságára, sajnálva, hogy eredeti zamatját nem adhatom oly hiven vissza, a mint akarnám; biába, a forditás soha sem ér fel az eredetivel. „Bismarck," — igy szól az ősz olasz— „isteni gyerek, szeret­ném férjhez adni Manteufelhez. Ha csakugyan kiüt az osztrák­porosz háború, szegre akasztom hü Durendálomat; (Roland mesés kardja) félre vágom eredeti keppimet, stellungba állok, szalu­tirozom Du rendált, s érzékenyen azt mondom neki: P a x n o b i s cum! Virágozz rozsdát a szegen, kard! Oh kard, legszebb napja éle­temnek — mint Proudhon József mondá — én megtagadlak! fo­tográffá leszek, bejárom camera obscurámmal Márs mezejét, s lefény­képezem utódaimnak boldogságára, minöképen gyilkolta a németet né­met, s énekelem Zampából: Oh kéj ! oh boldogság!!" „De nem, ez nem lehet, nem lehet, nem lehet! azt a boldogságot, azt a kéjmámort, azt az édeni élvezetet nem adhatja meg a könyörü­letesség istene, hogy én lássam, nézhessem, bámulhassam, hogyan bics­kázza egymást a német." Igy ir az olasz örömében, a mint látja, miként zavarodik a béke az osztrák és porosz közt, a józan politika legelső parancsolatja pedig .azt tartja: Ne csinálj örömöt ellen's ége dnek. P. Flórencz ós Berlin közt sürgönyváltás foly, mely e napokban igen «lénkké vált, s feltűnő, hogy a közlekedés a párisi táviró vonalon át tör­ténik. A német szövetségi reform felől fontos tudósítások érkeztek. Ezek szerint Ausztria a közép-államokkal együtt elhatározta volna, hogy a szövetségi reformot kezébe fogja ragadni. Egyidejűleg Napóleon csá­szár tiltakozással lépne elő Németországnak olyképeni teljes átalakí­tása ellen, a mint azt Poroszország óhajtja. Bajorország harezi készülődései folyamatban vannak. Intézkedé­sek tétettek, hogy a szabadságösak három nap alatt ezredeikhez eljut­hassanak. Lóvásárlások végett négy bizottmány járja be a tartományo­kat. Egyszersmind megtiltották a lóki vitelt. WÜrtcmberg hadikészülődéséi szintén folynak, a nyolez nappal előbbre tett helyőrségi változtatáson, s az uj ujonezoknak ezáltal lehet­ségessé tett korábbi behívásán kívül — még a hadügyminisztérium ép most nagyobbmérvü lóvásárlást rendelt. Ezen kivül a lovassági ujonezok is beszólíttattak, mi különben csak októberben szokott történni. Ansztria elleni orosz készülődésekrői írják az „Ostsee Zeitung" nak, hogy Varsóból érkező utazók állítják, az ottani katonai parancs­nokság egész csendben tesz előkészületeket tetemes haderő öszponto­sítására a porosz és osztrák határokon, — s hogy már több uj vont­csövű ágyukból álló nagyobb küldemény érkezett Oroszországból vas­úton. — Több, Varsóban állomásozott ezred már Kalisch kormányzó­ságba indult, hogy ott a porosz határ hosszában foglaljon állást, és még nagyobb csapat-tömegeket várnak rövid idő alatt Oroszország belsejé­ből. E készülődések czéljárói semmi bizonyosat sem hallani, azonban a varsói közönség hangulatára nézve jellemző, hogy általán Porosz­ország javára magyarázzák. — Az orosz tisztek és katonák közt is az a vélemény terjedt el, hogy a készülődések Ausztria ellen van­nak intézve, s mindenütt, Volhyniában ugy minta lengyel királyságban az orosz katonaság között nagy harczias lelkesülés nyilvánul Ausztria ellenében. Sőt varsói magasabb katonai körökben azt is várják, hogy Oroszország egy Ausztria és Poroszország közötti háború esetére Po­sen tartományt fogja megszállani, hogy Poroszországot e részről fe­dezze. Azonban e várakozás aligha fog beteljesedni. Valószínűbb, hogy Oroszország a két német nagyhatalom közötti háború esetére lengyel mozgalmaktól fél Ausztria javára, s ezt előrelátva, megteszi a szüksé­ges katonai előkészületeket. Az orosz kormány nagy hajlamot látszik érezni arra is, hogy a törzsrokon ruthéneknek, kiket az osztrák kor­mány a lengyel nemességnek szándékozik feláldozni, kedvező alka­lommal fegyveres segélyt nyújtson. A Szászországi kabinet jegyzéke melyet az osztrák-porosz viszály­ban berlini követjéhez intézett, april 6-án kelt A fődolog úgymond a jegyzék — az Ausztria és Poroszország közt kötött gasteini egyez­ményből támadt egyenetlenségek körül forog. Mindenekelőtt emléke­zetbe hozzuk, hogy Ausztria, noha elébb megtámadta az Augusten­burgi hg igényeit, később a londoni conferentián Poroszországgal egyetértve a hget jelőlé ki a legtöbb jogos igénynyel bíró trónköve­telőül, ezt mondá a német szövéts éggyülésen is. Ismételve emlékezetbe hozzuk továbbá azon pontra nézve, mely a hgségekről, mint Poroszország és Ausztria tulajdonáról szól, azt, hogy a porosz kormány jól tudja, miszerint kormányunk ezen nézettel ellen­kezőt vall, s hogy e véleménye egyezik a többi német kormányokéi­val. — Ezután kifejtvén, hogy Ausztria s Poroszország kij-elenték, hogy a hgségek kérdésének a szövetség jogai s érdekei szerint való megoldására törekesznek, e nyilatkozataikat pedig nem teheték vala, ha hgségeket magok birtokának vélték volna — áttér a porosz körjegy­zékre. A porosz körjegyzék — úgymond — Ausztria készülődéseit je­lenti, s e fegyverkezés Poroszországot fenyegeti. E körlevélre Ausztriá­nak márczius 31-iki jegyzéke már megtelelt, erre nincs szavunk. — A porosz reform javaslatokat illetőleg azt kérdjük, hogy lehet oly szer­vezetet teremteni, mely a szövetséget fenntartva a két német nagyhatal­masság antagonismusát megszüntetné. Jelenlegi szerkezete a szövet­ségnek hibás ugyan, elismerjük, azonban mégsem fogadhatjuk el a márczius 24-iki porosz jegyzék jellemzését. A katonai szervezet hibás lehet, de a mióta a szöv etség fennáll, azaz több mint egy századon át, Németországot a szomszédok forradalmai és háborúi daczára sem fe­nyegette semmi. Van-e oka Poroszországnak arra, hogy magát a szö­vetségi szervezet által sértve érezze? vajon a történelmen alapul-e azon feltevése, hogy „akár Ausztriától, akár máshonnan jöjjön a tá­madás, csak saját erejére van hagyatva?" Bizonyítja-e ezt a tapaszta­lás? Panaszolhat-e a szövetséggyülésre Poroszország, ha külmegtáma­dás fenyegeté ? A mint Poroszország a jelenlegi helyzetet leirja, az reánézve igen kedvezőtlen, pedig e helyzet tényleg kedvező ránézve, mert midőn sa­ját politikai cselekvésköre szabadjában áll, másfelöl a szövetséget e cselekvések következéseinek alárendelé. Hány német hatalmasság kér­dezheté vala 1840-ben, miköze Németországnak az egyptomi szabad­ság háborúval, s miért ^vállalt felelősséget oly egyezkedésért, melylyel szintén semmi köze! És most a dán háború előtt nem volt-e Németor­szág ismét a Rajna védelmezése veszélyeinek kitéve, csak azért, mert Poroszország keleten oly kötelezettséget vállait, mely nyugaton köny­nyen támadást hozhat vala ? Sem Poroszországot sem Ausztriát ilyne­mű bajnak a többi szövetségi állam kí nem tette. A szász kormány ismételve felhozá, hogy a szövetségnek a kor viszonyaihoz mért újjászervezése szükséges, és a szász kormány nem is vonja ki magát az e felett tartandó közös tanácskozásból, s a meg­oldást kitellhetőleg segítni fogja. Azonban megjegyzi a kormány, hogy oly időpont, midőn belháború fenyeget, errre nem alkalmas, ez si­kerre nem, csak szakadásra vezethet. E nyilatkozatunk azonban nincs a szövetségi reform létesítése ellen intézve, e feltevés ellen erélyesen tiltakozunk. Ha a porosz kormány jónak látja ez ügyben a szövetség­hez fordulni, a szász kormány támogatni fogja javaslatát. Igy jár el, ha a megtámadó ellen kell kikelni. Ezt feleltük akkor is, midőn azt kérdé Poroszország, mit teszünk, ha Ausztria Poroszországot megtámadja? A mi a második kérdést' illeti, mit teendünk, ha Poroszország tényleges fenyegetések által háborúra kényszeríttetik, ez oly kérdés, melyet elvileg és a szövetségi szabályzatok nyomán lehetőnek nem.

Next

/
Thumbnails
Contents