Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 15. szám

176 1859-töl 1864-ig folyvást Bukurestet képviselte az országgyűlésen s szüntelen a szabadság elnyomása ellen küzdött. Miniszter is volt egy hónapig, de rögtön lemondott. Május 2-ika után Kuza kormányától minden hazafi között a legtöbbet szenvedett és üldöztetett. Kogalnicsano miniszterelnök a „Románul"-t betiltotta, s a részvénytársu. latot feloszlatta, mit még a bojárminiszterek sem mertek tenni. „Rumanul de Dominica", „Libertatae", „Constitucia romána" cimü később megindult lapjait is egymás után lefoglalták. 1865 augustus 3-iki felkeléskor ismét sokat szenvedett, ablakait bezúzták, tűzi fáját elhordták, magát pedig a legbrutálisabb módon hurczolták el a börtönbe, hol egy egész hónapot szenvedett. Kuza megbuktatásában kitűnő szerepe volt s ma ismét mint cultusminiszter és laptulajdonos osztozik a haza terheiben. Bretyáno Döme — Dumitru Bretiano — született 1818ban Adegyesmegye Pitest városában, s gyermekkorától fogva Párisban neveltetett. Kedves tanulmányai: a jog, szépirodalom és ekonomia politika. 1836-tól részt vett az irodalmi és politikai forradalomban, s több czikket irt a franczia „Nationale"-ba és „Independance"-ba Regnault álnév alatt. Az 1848-diki februári forradalomban testvérével Jánossal a párisi barrikadokon küzdött s nemsokára hazajött. Itt szervezte a mozgalmat s tagja lön a forradalmi komiténak, ezután Erdélybe s Magyarhonba küldetett, feladata levén, hogy a magyar és román forradalmat egyesítse. Ez azonban meghiúsulván, visszatért Bukurestbe s tagja lön azon követségnek, mely Konstantinápolyba küldetett, hogy az uj alkotmányt a szultán elébe terjeszsze. — A muszkák és törökök bevonulásakor — 1848. septemberben—sikerült neki Erdélyen át Francziaországba menekülni. Palmerstonnal és Dudley Stuarttal egyenes összeköttetésbe jött s ez utóbbival komoly beszélgetése volt hazáját illetőleg. Irataiban folyvást tiltakozott hazája jogainak elnyomói ellen s összeköttetésénél fogva végre 1853-ban sikerült hazája ügyét szóba hozni az angol parlamentben. Ettől kezdve az angol lapokban több jeles czikket és emlékiratot közölt a román nemzet történetét és jogait illetőleg. — 1857-ben kapott engedélyt több emigráns társaival hazajöhetni. Az ad hoc Divánban, mint képviselő olyannyira kitűnt, hogy Goleszkóval a párisi kongressusra is öt küldötték. A kajmakámok idejében ismét Párisba küldötték, hogy tiltakozzék ezeknek nemzetellenes tetteik ellen, mikor Napóleonnál magánkihallgatást is nyert. Kuza megválasztásában nagy szerepet játszott, miniszterelnök is volt, midőn a censurát rögtön eltörölte. Minden országgyűlésben követ volt s még egyszer egy hónapig miniszter, de visszaSajnálom, hogy Szerdahelyi nem tesz fel a tanárokban annyi belátást a művészeti ügyekben, mint a mennyit magának tulajdonit. Ki hitette volna el Szerdahelyivel, hogy a szinészeti növendékek, már most is nem a maguk lábán járnak, ott a hol elv szerint a lehetőségig a magok lábán kell járniok? És hol hallotta másfelől, hogy szellemileg tökéletesen a maga lábán járjon az, kinek mások szellemi segélyére van szüksége ? a ki másoktól tanulja, a mit maga nem tud ? a ki épen azért van az oskolában, hogy járni tanuljon ? Szerd. egyetlenegyszer sem fordult meg a szinészeti tanodában, hogy eljárásunkkal ismerkedjék, és gáncsol oly rendszert, melyet nem ismer. Én nem szerepeket tanitok, hanem elveket, szabályokat. Nem betanítok valamit, hanem tanítok, ismertetek. A betanulást a növendék maga végzi. Elhiheti nekem Sz., hogy én bábtánczoltató nem vagyok, növendékeim pedig nem marionett figurák. Azért próbatételem nem vakitás, nem szemfényvesztés. Növendékem beszéde és mozgása nem az enyim, hanem az övé. A mit tesz: azt érti, és fejlettségi fokozatához képest öntudattal is teszi; s a közönség azokból, a miket tőlük látott és hallott, álláspontjukra nézve magát tökéletesen tájékozhatta. Ha Sz. a próbatét után is csak annyit tud róluk, hogy ügyesen betanított műkedvelők : ugy tévedésben van. Az iskola szakemberekké neveli tanulóit, nem naturalistákká. Ha a növendék ide tehetséget nem hozott, ki sem vihet, az bizonyos; de képzettséget vinni fog, mindenesetre; hogy akkor is csak kezdő lesz s nem kész művész, az természetes; csakhogy képzett kezdő, s ez ugy hiszem egy kis különbséget tesz. Arról biztosithatom Szerdahelyit, hogy a növendékek a mi tanodánkban majmolást nem tanulhatnak, mert ott előttük nem játszik senki. Hogy a színházban látott előadások ébresztenek bennök utánzási vágyakat, az meglehet; de az iskolai gyakorlatok alkalmával nekik a szabad fejlődés elveit kell követniök, a test és lélek minden mozzanatában. Egyébiránt, hogy az ifjú színész, pályája kezdetén, az öt megelőzött jelesek hatása alatt áll, épen ugy, mint az ifjú költő: az igen természetes; hanem ez állapot a valódi tehetségnek csak is induló pontja, s fejlődésének első fokozata. Azért aDavison szavaira való hivatkozás, az iskola ellen semmit sem bizonyít; sőt épen azt a n a g y epithctont hel'yzi kétség alá, melylyel Szerdahelyi a felhozott példa tekintélyét accentuálja; mert a valódi nagy tehetségnek nemcsak nincs szüksége tiz esztendőre, hogy a modorok és rosz szokások bilincseitől megszabadulhasson; hanem azokat soha el sem sajátítja annyira, hogy második természetévé lépett és Kuza ellen fordult, kinek megbuktatásában fontos szerepet vitt. Bretyánó János — Jón Bretiano — az előbbinek fivére 1822-ben Pitesten született. Ugyanazon nemes érzelmek, ugyanazon szép tulajdonok jellemzik Bretyánó Jánost, minők bátyját Demetert. Tizenhat éves korában katonai pályára lépett, de három év múlva kilépvén, Párisba ment, hogy tanulmányait öregbítse. A történelem, közgazdászat és hadtan voltak legkedvenczebb tanulmányai. Ráütvén a franczia forradalom, minthogy a főbb forradalmárokkal személyes ösmeretségben élt, ezek támogatására számítva, azonnal Bukurestbe sietett, hol a forradalmárok szintén komitét szerveztek volt. Bretyánó János e komiténak egyik legbuzgóbb tagja s később a négy tagu kormánynak is titkára lön s mint ilyen hatalmasan működött arra, hogy Románia a török igát magáról lerázva, független ország lehessen. Az ideiglenes kormány alatt rendőrfőnök is volt s mint ilyen száműzetett és Francziaországba menekült, hol több röpiratot bocsátott ki, többek között ilyen czimüt is: Ausztriabefolyásaa keleti kérdésr e, melynek volt is némi hatása. Blache orvos ügyében ö is három havi házi börtönre lön a párisi fenyítő törvényszék által Ítélve, ekkor alapítá meg lelkében hazája történelmének tüzetesb megírását. 1856ban kiszabadulván, visszatért hazájába, hol azonnal megválasztatott követnek az ad hoc Divánbti, s mint kitűnő szónok szerepelt. Ekkor irta Románia helyzetéről szóló jeles emlékiratát is. Később ismét követté választatván, a szabadelvű reformok egyik legjelesebb előharczosaként tündökölt. Miniszter is volt bátyjá7al egy hónapig, de ezzel együtt visszalépett, s azután mint követ főleg arról ösmeretes, hogy már 1863. januariusban megjósolta Kuza államcsinyját. 1865. augustus 3-án befogatott és leginkább terhelte a gyanú, hogy ö a vezére ezen felkelésnek. Mikor e sorok napvilágot látnak, akkor már valószínűleg bukuresti polgármester. Goleszku István — Stefan Golescu — született Muscsel megyében 1809-ben a legrégibb, legszabadelvübb családból. Kitűnő nevelésben részesülvén, a leghazafiasabb érzelmekkel van megáldva, mint katona becsülettel szolgálván, azután a legfőbb polgári hivatalokat viselte. Magány és közpályája mindig feddhetetlen volt. — Mint az orosz uralom kérlelhetetlen ellensége, jelentékeny részt vett az 1848-iki mozgalmakban s egészen a nemzeti ügynek szentelte magát. Mint mivelt lelkületű egyén, önként lemondott azon előnyökről, melyekkel nagy bojár létére kérkedhetett. Később ö is száműzetett, honnan visszatérvén, tagja volt folyvást a foksányi központi bizottmányváljanak ; s ha ragad is reá belőlük valami: azt eredeti sajátságainak jélességével csakhamar paralyzálja. Szerdahelyi szükségesnek látja, bennünket arra is kérni, hogy a felveendő ifjakat válogassuk meg szigorúbban; hogy a tehetséget a puszta szenvedélytől különböztessük meg 5 hogy ne legyünk lelkiismeretlenek, s ne szaporítsuk a hívatlanok számát. Ha pedig csakugyan hívatlant veszünk fel: egy vagy két év múlva küldjük el, de ne gorombán, hanem nyájasan, s adjunk- neki bölcs tanácsokat. Hiszen jó volna biz az, ha minden év kezdetén csupa serdülő Rachelek, Talmák és Megyeriek jelentenék magokat, hogy oskolánk padjain helyet foglalhassanak; mert akkor kevés fáradsággal fényes sikerhez juthatnánk. De tudjuk azt is, hogy a mennyi jó színészre a hazának szüksége van, annyi lángelme egyszerre nem terem soha, sehol. Tehát a jeles tehetségek hiányát képzés által kell pótolni, s az iskola feladata épen ebben áll. Az iskolákat nem a lángelmékért állítják, hanem a csekélyebb tehetségüek számára, mert a többség mindenütt ilyenekből áll. A színpadi előadás öszhangzása, kereksége, szabatossága, épen a csekélyebb tehetségüek ügyességétől függ; s a mi ezt egyedül eszközölni képes, a puszta routiniert a legnagyobb tehetséggel öszhangzásba hozhatja s az egésznek háboritlan aesthetikai benyomását biztosithatja: az egyedül az iskola. Ezt én bőven elmondtam, még akkor, mikor a szinészeti iskola eszméjét legelőször megpendítettem; ezelőtt 20 évvel (Pesti Divatlap. 1845. 34.) A mi eljárásunk a fölvétel körül egyszerűen abban áll, hogy miután a tehetség homlokára irva senkinek sincs : egyelőre csak azt vizsgáljuk: megvan-e a szükséges anyag; van-e alak és hang; aztán van-e némi iskolai alap; s a mennyiben egy költemény előadásából kivehetni, minő az értelmi tehetség? Hogy aztán a tehetsógnélküliek időközben is visszavonuljanak, arra gondunk volt eddig is. De vajon olyan könnyü-e valakit világos önismerethez juttatni ? Nem látunk-e példákat, hogy némelyek saját értékökre nézve holtig vakságban élnek? Ellenben nincs-e arra is példa, hogy némely kezdő tehetségére nézve a birálók vannak tévedésben ? Seydelmann több mint két éves színész volt már, mikor a jó Rhode tanár neki azt a „bölcs tanácsot" adta, hogy hagyjon föl a színészettel. Az eféle példák részint azt bizonyítják, hogy némely nagy tehetség útjában oly természeti akadályok állhatnak, melyek elhárítása nagy erőfeszítések mellett is hosszú időbe kerül; részint azt, hogy az egyik tehetség oly korán érik mint a cse-