Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1866 / 14. szám

168 tatásul szolgálhat. így a Kreuzzeitungnak ismeretes bécsi levelezője kemény szemrehányásokkal illeti még 'Apponyi grófot is, hogy ő — „Clam-Martinitz barátja" — a maga közlönyeiben nem a leghizelgőbben szól a csehek törekvéseiről , hogy ő is a parlamentáris kormány, a miniszteri felelősség, a roi faineant elve felé látszik hajlani. És vajon mit mondanak majd a csehek, ha a galicziai országgyűlés kérelme teljesül ? Fogják-e ők békén nézni, hogy ismét vereinigte böhmisch österr. Hofkanzlei legyen és nem fognak-e ezen Vereinigung ellen tiltakozván, a maguk számára hasonlóképen önálló kanczelláriát sürgetni ? Eddig, az igaz, csak lapjaikban volt erről szó, de országgyűlésük keblében nem. De miért nem volt ? A dolog nagyon egyszerű. Mert tudták, hogy ez országgyűlés jelenlegi alakja mellett az ebbeli indítványnak nem tudnának kellő többséget szerezni. Szükséges volt tehát oly lépés, mely ama másikat előkészíti, szükséges volt az országgyűlés összetételére nézve oly módosításokat hozni létre, melyek következtében aztán a feudális párt többségre számolhatna és ezért kellé mindenekelőtt a választási reform octroyálásaért folyamodni. Mihelyt <j zen A. meglesz, a B-re sem kellend soká várakoznunk. Idővel tán még i 11 y r kanczelláriához is leend szerencsénk, mert, ha jól emlékezem 1791-ben ilyen is alakíttatott, ámbár néhány év múlva ez is a magyarral egyesittetett. Hogyan lehetne aztán szó magyar felelős minisztériumról, ezt én részemről nem birom megérteni Meglehet, hogy némi elfogultsággal ítélek Belcredi gróf terveiről, de a mi e tervekről, habár csak homályos körvonalokban, eddigelé hallatszott és a miről e lapokban is több izben megemlékezni alkalmam volt, ahoz oly jól illenek a legújabb jelenségek, hogy legalább megbocsátható, ha az államminiszter úr programmjára nézve eddigi véleményünk nem változott, és hogy mindig a „csoportrendszert" tartjuk e programm velejének, oly csoportok rendszerét, melyek sorában Magyarország is foglalna helyt, és melyek mindegyike csak oly sokat vagy keveset kapna, mint a másik. Ha így volna a dolog, a jövőre nézve csak egyet lehetne biztossággal állítani t. i. hogy a sikertelen kísérletek száma ismét egygyel szaporodni fogna. és valóban ,.je n'en vois pas lanécéssité", mondá az egyszeri franczia miniszter. (Fk.) Külföld. Pest, aprfl 3. Ha a háború hirei a mult héten körülbelől egyensúlyban valának a béke híreivel, ugy a helyzet jelenleg annyira változott, hogy, külföldi lapok szerint, alig képzelhetni oly optimismust, mely az annyira haladt ellenségeskedés békés megoldásában bíznék. A marczius 24-kén kelt porosz kör sürgönynyel úgyszólván tetőpontjára ért Poroszország diplomatiai támadása, mely ezentúl csak karddal folytatható. A körsürgöny, mely kiáltványnak is mondhatój, lényegében ezeket mondja: Ausztria nem is várva porosz részről a kihívást, a porosz határokat fenyegető fegyverkezéseket rendelt el, melyek Poroszországot viszont-fegyverkezésekre kényszeritik, nehogy az 1860-ki helyzetet kelessék ismét látnia. Felhivja tehát az illető követeket, hogy adjanak kellő felvilágosításokat illető udvaraiknál, hogy igy a porosz készülődések helyes világításban fogassanak fel. A pillanati biztonság tekintetéből való rendszabályokon kivül a helyzet is parancsólag követeli a jövőnek szemügyre vételát és oly biztosítékok elérésére való törekvést, melyek Poroszországnak biztonságot nyújtanak, melyeket az Ausztriával szövetségben hiában keresett, s melyek tekintetében Poroszország, ennek német jelleme és uralkodójának német érzülete oda lett utalva, hogy ezen garantiákat közelebbről Németorzágban keresae. Poroszország mindig a német nemzetiség földjén kereste és találta meg a nemzetiségi függetlenség biztonságát. Itt ismét folyvást feltolul annak elismerése, miszerint a szövetség, jelenlegi szervezetében az activ politikára ki nem elégítő. Egy komoly osztrák-porosz antagonismust a szövetségi intézmények nem viselhetnek el 5 de a fenyegető szakadást és ütközést le nem győzhetik. Poroszország minden támadásnál legközelebb saját erőire van utalva, ha csak egyes szövetségi kormányok különös jóakarata segélyzése végett mozgásba nem hozza azon' eszközöket, melyek a rendes szövetségi uton nagyon késön érkeznének segélyül. Poroszország jelenleg oly helyzetben van, miszerint kérdést intézhet a szövetségi társakkoz: ha vajon, és mily mérvben számithat az ő jóakaratukra. A néhány szövetség-társak által pillanatilag talán táplált jóakarat egyébiránt nem nyugtatja meg Poroszországot a jövő veszélyek iránt, mivel a szövetség jelenlegi helyzete a jóakarat tanúsításának lehetőségét valószínűleg kizárja. Ezért Poroszországnak a szövetség oly reformját kell megpenditnie, mely a reális viszonyoknak megfelel.. Erre Poroszország annyival inkább kényszerítve van, mennél kevésbbé nyerend a fentebb feltett kérdésre megnyugtató feleletet. Poroszország érdekei, már földirati helyezeténél fogva ugyanazonosak Németország érdekeivel. Ha Németország helyzete nem biztos, ugy Poroszországé is nagyon veszélyeztetve van. Poroszország sorsa magával vonja Németország sorsát is. Poroszország erejének megsemmisítése után Németország az európai politikában kétségtelenül csupán csak passiv részt vehetne; ettől azonban megóvni az összes német kormányok szent kötelessége. A német szövetség, jelen szervezetében, egy európai válság alkalmával nem volna képes Németországot megvédeni Lengyelország sorsától. — A további nyilatkozatokat fenntartva, felkéri az illető német kormányokat, hogy legközelebb a fentebbi kérdésre válaszoljanak: vajon, és menynyiben számolhat Poroszország az ő segélyükre az esetben, ha Ausztria által megtámadtatnék, vagy nyilt fenyegetések által háborúra kényszeríttetnék. A német hatalmasságok, melyekhez e körsürgöny intézve van, tudvalevőleg mindnyájan a „Bund"-ra utalák Po roszországot, s miután Ausztria is komolyan el van határozva, hogy nem fog a szövetségi okmány 11-dik czikke ellen véteni, mely megtiltja a „Bund" német tagjainak, hogy viszályaik kiegyenlítése végett önsegélyhez folyamodjanak — ez lehet csupán ok arra, hogy Poroszország hátrál s hátrálása által kikerülje a háború oly közelről fenyegető veszélyeit. Sőt e hátrálás nem is valószínűtlen, ha tekintetbe veszszük, hogy Poroszország voltaképen szövetségesek nélkül marad; mert nemcsak Németország fejedelemei nyilatkoztak mind ellene, hanem az olasz-porosz véd- és daczszövetség, melynek a mult héten oly nagy hire járt, szintén kósza hirnek bizonyult. A tegnapelőtti „Nazione" legalább meghazudtolja a hirt, mintha Porosz- és Olaszország között egyezmény jött volna létre. Ez olasz-porosz szövetségnek különben sem volt valami okszerű alapja. Francziaország, mint tudjuk, nem kívánja őszintén Olaszország megerősödését, s továbbra is fenn akarja tartani fensőbbségét, mely okvetlenül csorbát szenved, ha Olaszország, felhasználva az osztrák-porosz viszályt, Velenczét, s tán Rómát is hatalmába keríti. Francziaország ezt nehezen nézi békén-, ha csak az olaszok irányában csökkent hatalma Németország felé kárpótolva nem lesz. A rajnai határvonal elfoglalása pedig, ha porosz közreműködés vagy csak beleegyezés folytán valósul, legott megfosztja Poroszországot azon csekély rokonszenvtől is, melylyel a német kisebb hatalmasságoknál alig a német nemzetnél már épen nem bír. Hogy a külföld beavatkozása korán sem puszta képzelet, bizonyítja Oroszország nagy készülődésén kivül, — mely szt.-pétervári hírek szerint összes hadseregét mozgósította, sőt részben már meg is indította — a német lapok véleménye is. így a „Schwab. Merkúr irja: A német háború vagy béke kérdésében eddigelé annyi világos, hogy a béke reménye csak az Ausztria és Poroszroszág közötti közvetlen egyezkedésre támaszkodhatik. A „Bund," mint olyan egészen tehetetlen. Ausztria az utóbbi években ép oly határozottan, ha nem is oly fennhangon mellőzte, mint Poroszország. Ausztria most feléje fordul, hogy számos szövetségtársat nyerjen háború esetére. Minthogy azonban Poroszország, a holsteini osztrák sereg ellenére részére hajthat néhány szövetségeket Éjszakon is, a „Bund'' előtti szemfényvesztő tárgyalások csak a középállamok háborúját s ennek következtében a külföld beavatkozását siettetnék. Azontúl Poroszország nagyon el van keseredve, mert Austria, főkép 1859 óta tetemesen áldozott csupán azért, hogy Poroszországot hatalma kiterjesztésében gátolja. Poroszország ezt most busásan visszatorolja azzal, hogy az elbai herczegségek által saját maga meg akar gazdagodni, Ausztria fele részét pedig nem akarja hasonló alakban, azaz nem területben s népségben kiszolgáltatni. E megtagadás viszont sértő támadás Austria becsülete ellen, melylyel Poroszország úgy bán, mintha becsületét pénzért kellene árúba bocsátania. így a felsőbb döntő körök mindkét részen, csak önmagukra hallgatva, úgy fogják fel a kérdést, mint becsületbeli dolgot,, mely párbajt követel. Ezen párbajt immár a nemzeteknek kell vivniok Legroszabb a dolognál, hogy mind a német szövetségi alkotmány, mind a két birodalom külön alkotmánya lényegileg csak papíron áll, nemzetei pedig, melyek véröket s vagyonukat