Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866 / 14. szám
162 többé nem fenyegethetik. Másrészről — így vélekednek — épen a részletek kidolgozása sok időt s fáradságot kiván, a mi az országgyűlés részéről való felterjesztést jelentékenyen késleltetné. Az elvi megállapodás által tehát kettős czél volna elérhető : egyrészről a korona s az országgyűlés közti kiegyezés nem szenvedne hoszszas halasztást, s másrészről nem kellene aggódni, hogy hiába volt a nagy fáradság a részletek kidolgozása körül, ha az elvben való megegyezés nem jönne létre. Ezen nézpontok folytán a „P. C." azt hiszi, s körülbelöl helyesen, hogy az országgyűlés első felterjesztése a közös ügyekre vonatkozólag csak a kérdés elvi oldalát fogja érinteni. — Ezen felterjesztésben kimentő fejtegetés foglaltatnék arról, miért nem lehet elfogadni a közös ügyek azon körvonalozását, melyet az octoberi diploma felállított; egyúttal azonban a felterjesztésben előadná az országgyűlés azt is, hogy a közös államjogi viszonyokból folyólag mely ügyek s mily határok közt tekinthetők birodalmi közös ügyeknek. Továbbá e felterjesztésben meghatároznák a módot s arányt is, mely szerint (egyszer mindenkorra) a birodalom két fele a közös terhek viselésében résztvenne. Végül pedig a közös viszonyokból eredő közös ügyek tárgyalás-módját illetőleg is megfelelő javaslat terjesztetnék fel, s az országgyűlés kijelölné azon hazai törvényeket, melyek a közös ügyek iránti tekintetből átvizsgálandók lesznek. Horvát ügyek. A magyar alsóház elnöke, márczius 26-án kelt levelében arról értesíté a horvát országgyűlés elnökségét, hogy a magyar országgyűlés 12 tagot küldött ki kebeléből, kik a horvát hason küldöttséggel értekezendök lesznek. Egyúttal fölkérte, tudatná vele a horvát küldöttség Pestre érkeztének napját. Ennek folytán a horvát küldöttség Zágrábban levő tagjai m. hó 30-án összeülvén, abban állapodtak meg, hogy f. hó 14-én, vagy legfeljebb 15-én Pestre érkeznek. A „Pozor" nem hiszi, hogy a horvát országgyűlés már május elsejétől fogva újból ülésezhetne. Mert két hét alatt a pesti nagyfontosságú értekezletet befejezni nem lehet. Addig pedig a horvát országgyűlés működése phisikailag lehetetlen, miután a bán az elnökségről tényleg lemondott, a két alelnök pedig a küldöttség tagja. A horvát országgyűlés küldöttsége márczius 24-én nyújtotta át ö felségének a vasut-hálózatra vonatkozó emlékiratot. Ebben fősuly a zimony-fiumei és a károlyváros-fiumei vonalra van fektetve. Ez utolsóra nézve Í<Z épitési engedélyt az országgyűlés kebeléből választott bizottmány számára kérik. A kamatbiztositásnak szerinte 8%-ra kellene rúgnia, és pedig 6°/0-ot biztositana a birodalom, kettőt az ország maga. A „Domobran" mult hó végével megszűnt élni. A mennyiben ez veszteség, pótolni fogja a dvoranapárt, a „Sviet." Kiadja Von c s i n a képviselő és fiumemegyei alispán, a független nemzeti párt egyik legelhatározottabb tagja. A Magyar Földhitelintézet ügyében *) Nem tudok kielégítőbb közgazdasági állapotot képzelni, mint ha a földbirtok, kellőleg felszerelve, — hogy a benne *) A Magyar Földhitelintézet igazgatósága megbízásából. Irta s közrebocsátja Csengery Antal aM. Földhitelintézet titoknoka. — Pest 1866. rejlő productiv erők, akár házi kezelés, akár czélszerű* bérrendszer mellett értékesíttessenek — adósságok nélkül létezhetnék. De miután ily állapot, mellőzve az emberi gyarlóságokat, azon eshetőségek következtében, melyeknek a termelés ki van téve, lehetetlen: az ingatlan hitel azon tényezők egyike, melyektől az országok anyagi jólléte feltételeztetik. Volt rendi törvényhozásunk s az akkori kormányok egyik nagy bűne, hogy nem tudták azon törvényeket életbe léptetni, a melyektől a reálhitel s a földhitelintézetek felállítása függenek ; sokkal nagyobb mértékben vannak egyébiránt e bűnnel terhelve azon kormányok, melyek 1850 óta hazánk fölött uralkodtak, azt direct- s indirect adókkal túlterhelték, egyszersmind akadályoztatták abban, hogy a földbirtokon a kellő jelzálogi hitel által segittessék. Mennyit kellett fáradozni, mennyi nehézséget leküzdeni, mig a magyar földhitelintézet életre vergődhetett. Nagy reménységek voltak hozzá kötve; hogy azok egészen nem teljesültek, nem az intézet az oka; de, hogy ez intézet mindig szélesebb alapokon működhessék, hogy jótéteményeiben minél több birtokos részesülhessen, s hogy ezeknek minél jutányosabb tőkét szerezhessen — az valóban országos érdek, melyet tehetségünk szerint előmozdítani, mindnyájunk kötelessége, kiket a sors a közéletben részt vehetni szerencséltetett, vagy kárhoztatott. Mit kell s mit lehet a törvényhozásnak e tekintetben tenni, azt fejtegeti a fennidézett emlékirat, melynek tanulmányozását, nem is tekintve különleges feladatát, közgazdasági érdekénél sjeles és szabatos szerkezeténél fogva is mindenkinek ajánlom. Ez emlékiratban többféle intézkedések javasoltatnak, melyek által a magyar földhitelintézet tekintélyét s erejét emelni s értékpapírjainak kelendőségét előmozdítani lehetne. Nem ^kétlem, hogy az országgyűlés e javaslatokat komoly figyelmére fogja méltatni s hogy e javaslatok foganatosítása, ha nem is valamennyi ez intézet működése körül felmerülő nehézségeken, hanem sok bajon mégis segíteni fog. E javaslatok a) az intézet tekintélyének emelése végett törvénykönyvünkbe leendő beczikkelyez 'se, b) országos dotatiónak, még pedig csak kölcsönképeni emeltetése, hogy az öt év lefolyása alatt három millió forintra rügjon. c) az alapítványi tőkéknek conversiója záloglevelekre d) törvényhozási szentesítése mindazon kiváltságoknak, vagy kedvezményeknek, melyekkel a lajtántúli intézetek is el vannak látva e) az úrbéri váltság közvetítése, s ahoz szükséges törvényes intézkedések. Az emlékirat ezen felül figyelmezteti a törvényhozást azon szolgálatokra, melyeket a földhitelintézet az árvaügynek tehet, valamint arra, hogy az inté zetnek biztosítása tekintetéből saját házra van szüksége, mihez csak ugy fog TÁRCZ A. A szülészeti tanodáról. Ha számba vesszük azon észrevételeket, melyeket a szinészeti tanoda próbatételeiről itt-ott hallottunk, lehet mondani, hogy a jelenvoltak, .tekintve talán a kezdet nehézségeit, az első évi munkásság eredményét kielégítőnek találják. Nyilvánultak azonban oly vélemények is, melyek az iskolára nézve nem igen kedvezők. Ilyen a Szerdahelyi Kálmáné is, a ki ugy látja, hogy ez intézetben a tanítási rendszer nem felel meg a feladatnak; s a Fővárosi lapokban „szerény javaslatod-kai lép fel, melyekben előadja, miként kívánná ö tanodánkat szervezni, hogy az ottani képezésnek kellő sükere legyen. Felszólalása, akár szerény akár nem, azért érdemel figyelmet, mert némi tekintetben szakembertől ered, a ki jó szándékból gáncsol; és mert eszmecserére ád alkalmat, a mi az intézet kérdéses állapotát alkalmasint kellő világosságba fogja helyezni; és ha majd ebből az tűnnék ki, hogy a tanoda szervezete s a tanárok eljárása csakugyan hibás : ebből ismét az következik, hogy rajta igy vagy amúgy segíteni keli, ha azt akarjuk, hogy rendeltetésének megfeleljen. ^ Szerdahelyi javaslatainak egy része ha nem is uj, de jó; a mi pedig jó, azt ismételni kell mindaddig, mig nem teljesül. Helyesen mondja például, hogy az éneklést a drámai növendékeknek is tanulniok kellene ; de nem csak azért, a mit ő mond, hogy hangjokat képezzék ; mert a hangképezésnek az éneklésen kivül még sok más módja van, a mit a növendék otthon, vagy a szabadban, maga is végezhet: ilyen a solfeggio, ilyen a Schreber-féle házi gymnastika; ilyen a Demosthenes-féle gyakorlat: naponkint sebesen menni fölfelé, s e közben folyvást nagy hangon s egész erőből beszélni. E gyakorlatok együtt, nem csak a mellett erő sitik, hanem az egész izom-rendszert; a tüdőt tágítják a hang intensiv erejét és külső terjedelmét egyaránt növelik; a hol pedig sok és nagy hang van: ott a képesség is megvan a hang mindenféle modulatiójára. Hanem leginkább azért van szükség az énektanulásra, hogy az, a növendék hallását és zenei érzéket művelje; hogy ez uton képessé legyen saját beszédének zenei becsét, vagy hiányait objective tisztán érezni, valamint azon egyéni hangváltozatok szükségét is, melyek szinpadunkról kezdenek kihalni, s a stereotyp általánosban semmisülni meg. Jól mondja Sz. azt is, hogy a vívás tanulását a növendéknek a belépéskor azonnal el kellene kezdeni. Csak az a baj, hogy vívómester tartására az intézetnek pénze nincs; magán társulatok vivóiskolájába pedig ingyen vétetni föl a növendékeket, még eddig nem sikerült, de reményünk van hozzá. Az is helyesen van mondva, hogy a drámai előadás művészetében az oktatás az énekesekre is ráférne; de akkor a drámai tanárok számát háromszorozni kellene, kivált ha a tanfolyam, mint Szerdahelyi kívánná, öt évig tartana; Egyébiránt az operai növendékek közül azok, kiknek órája nem ütközött össze a drámai szakéval, eddig is hallgattak nyelvtani és dramaturgiai leczkét, csak nem tettek belőle vizsgát. A „javaslatok" többi része oda mutat, hogy Szerdahelyi az iskolai tantárgyak számáról és beosztásáról szintoly rosszul vau értesülve,