Politikai hetilap, 1866 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1866 / 1. szám
2 !> jneggyőződés, hogy a birodalom jövője nem annak unificatiójától, hanem attól függ, hogy közös érdekeink, melyek fejdelmünk egysége s hosszú együttlétünk által támadtak, czélszertí institutiók által biztosíttatnak; s mindinkább szaporodik azok száma, kik átlátják, hogy az legjobban ugy érhető el, ha a dualismust mint tényt elfogadva, a birodalomnak szervezésében ezen alapból indulunk ki. A Lajtán innen nem vonja senki kétségbe, hogy, miután alaptörvényeink s felbonthatatlan szerződések által a birodalommal kapcsolatban állunk, s miután emiatt hazánknak biztossága s a befolyás, melyet más államokra gyakorolhatunk, azon állástól függ, melyet a fejdelem egysége által alakúit öszbirodalom Európában elfoglal: saját érdekünk nem az összbirodalom gyengítését, hanem azt kívánja, hogy az mentül hatalmasabbá váljék, s hogy hazánk a birodalom kormányára azon befolyást gyakorolja, mely azt megilleti, és saját érdekeinek védelmére szükséges. S a birodalom mindkét felében, habár az alkotmány formája iránti nézeteink eltérnek is, és sok egyes kérdés felett vitatkozunk, közös azon meggyőződés, hogy az alkotmányos szabadság a birodalom egyik felében nem alapíttathatik meg, ha a birodalom másik fele attól megfosztatott, s hogy ennek megállapítása legfontosabb közös ügyünk. Ennyi tapasztalás után talán senki nem kétkedik többé, hogy ha még várnunk lehet, s ha várnunk kell, mindent csak azon egyetértéstől várhatunk, melylyel mindkét oldalról alkotmányos szabadságunk megállapítása után törekszünk. Akár azon fordulatot tekintsük tehát, mely közügyeinkben, akár azt, mely a közvéleményben az utolsó év alatt történt, okunk van, hogy eredményeivel megelégedjünk, s a legnagyobb pessimista is be fogja vallani, hogy kilátásaink minden tekintetben kedvezőbbekké váltak. De épen oly bizonyos az is, hogy csakis ezek változtak, s ha azon akadályok között, melyek közügyeink kielé- j gitő rendezésének útjában álltak, sok eltávolíttatott is, sem ' közügyeink rendezve, sem az államjogi kérdések meg- ) oldva még nincsenek. S kétségtelen, hogy, midőn az új év j küszöbén a jövőbe tekintünk, ugyanazon föladat áll előt- ' TÁRCZA. Rahl emlékezete. A magyar képzőművészeti társulat mind több jelét adja annak, hogy hivatását helyesen fogja fel, s a tág programmjában eléje tűzött feladatok teljesítésében mind nagyobb buzgalommal és hűségesen fáradozik. Tevékenységének egyik leghasznosabb ágát azon nyilvános és mindenki által látogatható felolvasások rendezésében üdvözöljük, melyek, ha mind a tartalom, mind az alakra tapintatos figyelem fordíttatik, némi kitartás mellett, kiválólag alkalmasak lehetnek a művészet iránti rokonszenv és a körébe vágó ismeretek terjesztésére. Az ily felolvasások idei folyamát a m. km. társulat a kegyelet tényével nyitotta meg. Keleti Gusztáv, a társulat szerkesztője emlékbeszédet tartott Rahl Károly történelmi festész fölött, ki mint Ausztria legnagyobb művésze és kitűnő tanár, lendítő befolyást gyakorolt a hazai művészet ujabb mozgalmaira is. *) Olvasóink kivonatban veszik a tartalmas beszéd lényegét, mellőzve azon fejtegetéseket, melyek főbb érdekkel csupán szakférfiak előtt bírhatnak, s bővebben csak azon részleteket, melyek a kiváló embernek, mint ilyennek, és keserűségben gazdag küléletének jellemzéséül szolgálhatnak. A hosszabb bevezetést követő életrajzi vázlatból átvesszük a következőket: Rahl Károly Bécsben született 1812. augusztus 13-dikán. Atyja a rézmetszészet tanára volt a bécsi akadémián, és jeles művész maga is, ki a szokás ellenére nem akará hinni, hogy a művészet iránti lelkesült hajlam és képesség fiára is átszállt. Gondtalanabb pályát kívánt biztosítani fiának, s azért kereskedőnek szánta. A művészet akkori helyzete Ausztriában a józan előrelátás és apai szeretet színében tünteti fel ez elhatározását. A fiu azonban hamarabb ismerte fel hivatását, fellázadt, s az apai tekintély ellenében a siker soha jogosultabb forradalmat nem koronázott, mint ez alkalommal. Az ifjú Rahl, atyja beleegyezésével 15 éves korában kezdé látogatni a müakadémia ter*) Barabáa Miklós pedig a távlattanról értekezett, megmutatván, mily nagy szüksége van reá a festészetnek. Nagyérdekü előadása végét a haladott idö miatt máskorra kellett halasztani. Szerk. tünk, melyet tavaly, melyet évek óta magunk előtt láttunk, azon különbséggel csupán, hogy, — mert a kérdések meg oldása, mely előbb lehetetlen vala, most, miután a jogfolytonosság elve elismertetett, lehetővé vált— e megoldást többénem utasíthatjuk el. Eddig eleget tevénk hazánk iránti kötelességünknek, ha szigorúan ragaszkodva törvényeinkhez, magunkat semmi által állásunkból ki nem szoríttattuk; most tőlünk az kívántatik, hogy hazánk önállásához ragaszkodva, melynek fenntartása első kötelességünk, —oly insti tuti ókat alapítsunk meg, melyek hazánk s a birodalom érdekeinek egyiránt megfelelnek. Eddig jogaink fentartására szorítkozhattunk, most azt várják tőlünk, hogy az 1848-iki elveket kifejtve, a tért, melyet férfiasan megvédénk, hazánk s a birodalom javára gyümölcsözővé tegyük. S ha e feladat szebb, bizonyosan nehezebb is, s kétségtelen, hogy azt csak ugy oldhatjuk meg, ha azt egész nagyságában felfogva, azon öntudattal fogunk a munkához, hogy a jelenben a nemzet jólléte, a jövőben annak emelkedése, s talán fennállása függ határozatainktól. S ezen meggyőződés legyen a vezéreszme, melylyel az uj évbe lépünk. Nagy s nehéz feladat áll előttünk, és talán előre sem láthatjuk minden nehézségeit; — a siker bizonytalan, de kötelességünk tisztán áll előttünk, s ezt követve oly akadályokkal találkozhatunk, melyeket legyőzni talán nem áll hatalmunkban, de el nem tévedhetünk. Ez bátoríts on a nagy munkánál, mely reánk vár. Meglehet, hogy a remények, melyekkel az új év küszöbén átlépünk, nem teljesülnek, de legyünk meggyőződve, hogy becsületes fáradozásaink nem vesztek el sem magunkra, sem a hazára nézv e, ha az év végével nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk nagy költőnkkel: Szent hazánk [ Megfizettük mind, mivel csak Tartozánk. I B. EÖTVÖS JÓZSEF. ! —^— meit, s négy év múlva egy tekintélyes pályadíj elnyerése által már igényt szerzett a Reichl-féle ösztöndíjra, mely olaszországi úttal lett volna kapcsolatban. Az akadémia bölcs tanácsa azonban fiatalabbnak találta fél évvel, semhogy útra lehessen küldeni a művészet hónába, és Bécsben marasztá az ifjút, kit a szárnyrakelés vágya majd hogy el nem sorvasztott a czéhszellemü tanárok körében. Tevékenységét mindazonáltal megkettözteté; gyorsan alkotó keze alatt mü mü után készült; s miután Kriemhildjét végre a Belvedére számára maga a kormány megvásárolta, megkönnyült szívvel, s a fecske honvágyával sietett dél felé, — Olaszországba. 1863. december havában érkezett Rómába. A mit itten, a classikus őskor romjai között, a Tiber partján, s a Capitóliumban, a Vatican tág termeiben, és a Campagna paradicsomi vadonában, a körülfekvő villák szoborerdejében, s a palazzok duzzadt képtáraiban érzett : megérti az, ki maga is elmerült egyszer e kincsözön sodró hullámaiban. Kezdetben mámoros napokat töltött és álmatlan éjeket virrasztott át. Kínos-édesen váltakozott áradó lelkében az égre törő önbizalom s a kétségbeejtő lehangolás. — Minden fiatal művész átszenvedi e gyötrő izgalmakat Rómában, a ki fogékony lélekkel betér itt először, s a szép, a magasztos befogadására romlatlan kedélyt hoz magával. Az erösebb lelkű megtisztulva, edzett akarattal bontakozik ki e kábult önfeledés mámorából és tettekre hevül, — a gyengébbnek lelki ruganyossága örökre megbénul e bűvös légkörben. Rahl csak rövid ideig sínlett e bajban. Munkához látott és teremteni kezdett, s a lankasztó hevületet, mely fékezhetetlen fúriák módjára dúlja a művészet kéjsóvár, de tehetetlen pillangóit, ö lelkesítő geniuszszá szelídíté erélye által. Itt támadtak számos kisebb müvein kívül: „Anjoui Károly Manfréd teteménél abeneventi csatatéren;" „Manfréd bevonulása Luceriába"; s „a keresztyének üldözése. A fiatalabb tehetségek nagy reményeket keltő müvei, míg a kényelembe mélyedt idősebb kartársak megaludt hirét nem veszélyeztetik, kedvező fogadtatásra tarthatnak számot. Rahl müveit is igy fogadták Bécsben, sőt „ A n j o u i K á r o 1 y" egyenesen a császári udvar megrendelésére készült. Ez idő alatt 1843-ig csak egyszer fordult meg Bécsben; akkor is csak rövid néhány napra, hogy őszülő atyját, ki fia után vágyott, megölelje, —• másodízben, hogy a büszke öntudattal kimúlt atya sírjára koszorút tűzzön. Ez időponttól fogva a 48-as mozgalmakig majd éjsza-