Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 8. szám

nézeteit minden egyéb kérdésekről nem is ismerjük vagy előre is látjuk, hogy ezeknél vele egyet nem fogunk érthetni. A dolgoknak ezen helyzete pedig, melyben a különböző' pártok által a jelen kormány irányában elfoglalt állásnak magyarázata fekszik, a kormánynak a megyék iránt netalán hozott határozatai által nem változott meg. Sajnálhatjuk a körülményeket, melyek a kormánynak nem engedik, hogy a nemzetnek első legtermészetesebb kivánatát teljesítve, a kedélyeket megnyugtassa. Azon hangulatra utalhatunk, mely az ország minden vidékeiben nyilatkozik s túlzottnak vélhetjük az óvatosságot, mely megyei életünkben veszélyeket lát. Sö't azon meggyőződésünket is fejezhetjük ki, hogy az ország fontos ügyeinek szabad discussiója, s az, ha a közigazgatás közbizodalom által támogatott férfiak kezében volna, oly előnyöket nyújtana a kormánynak , melyek a megyék teljes helyreállításának minden lehető hátrányait messze felülmúlnák; de bár mi legyen ezek iránt nézetünk, az bizonyos marad, hogy az által, ha a megyék az 1848-dik törvények értelmében helyreállíttatnának is, helyzetünk még törvényessé nem, válik, s jelen kormányunk akkor is csak annyiban számolhatna támogatásunkra, a mennyiben benne azon szándékot tesszük fel, hogy helyzetét a törvényesség teljes helyreállítására fogja felhasználni. Ezért a megyék iránt állítólag hozott határozatot tálovatosnak tekinthetjük, hibának nevezhetjük; de nem tekinthetjük oknak arra, hogy a kormánytól támogatásunkat azokban megvonjuk, mik arra szükségesek, hogy törvényhozásunk mentül elébb megkezdhesse működését, s igy fejedelmünk szándékai s a nemzet legforróbb óhajtásai mentül elébb teljesülhessenek. Többre pedig a jelen kormánynak támogatásában, addig, mig programmját nem ismerjük ugy sem mehetnénk. Egy uj áldozat kívántatik tőlünk, s kik a bizodalmat, melylyel a nemzet helyhatósági szerkezetéhez ragaszkodik, ismerik s tapasztalták, mily módon gyakoroltatik a közigazgatás egyes megyékben, méltányolni fogják ez áldozatnak nagyságát. De feltesszük azokról, kik tőlünk ezen áldozatot kívánják, hogy a nagy erkölcsi felelősséget érzik, melyet ez" . is/ i.ii"Híu.i ".uyajAsíí/iiö T Á B 0 Z A. A budapesti zenede-ünnepély. Folyó hó 15-én folyt le a nevezett intézet negyed-évszázas fenállása ünnepélyének első napja. A magyar zeneügy barátainak soha sem volt ily kedvező alkalma eszmecserére, irányczikkek írására, s nézetek koczkáztatására zenénk múltját, jelenét s jövőjét illetőleg. Ezért nem lenne fölösleges, sőt épen helyzetünk hozza magával, hogy az e tekintetben eddig felmerült különböző, de fájdalom! többnyire az optimismus karjaiban ringatott, elkényeztető s innen folyólag önhittségre, önelégültségre, tétlenségre vezető véleményeket pár vonalba tegyem. De midőn Örömünnepét üljük a budapesti zenedének; midőn e napokban a felett örvendünk, hogy még élünk, sőt tettünk is valamit, nem tartom illőnek, mások nézeteit szellőztetni, s egyedül a magaméira szorítkozom, még pedig ezeket is — hogy örömöm annál szélesebb lehessen — oly szük helyre szorítom, a mily bokros gondolatokkal léptem ki Liszt oratóriuma hallása után a vigadó tereméből. Napjainkban változtak ugyan az idők, de oly sokat nem, hogy már elmondott nézeteimen változtassak, s legfeljebb azt a kérdést hagyom érintetlen: vajon a magyar zene alkalmas-e felülemelkedni az eddig uralkodott népiesen ? Mert ha költői szempontból nem sikerült is fényes diadalt ülni a pessimismus felett; de a zeneköltés technikáját illetőleg, minden kétely el van hárítva; s miután bebizonyult, hogy az, anyag idomítható; elöállanak immár a költök is, kik a már tört úton, az idomított anyagba lelket öntenek. Egyik zenetekintélyünk mondta volt, hogy Magyarország a középkorban hermetice el volt zárva Európától, miért akkor nemzeti zenéje tisztán, idegen elemek behatása nélkül maradt. Szükségtelen bebizonyítani ez állítás alaptalanságát; de helyesnek tartanám, ha igy volna módosítva : Magyarországot napjainkban nem áitana hermetice elzárni az európai kosmopolitikus zene betolyása elöl, a mennyiben jelenleg annyira idegen elemek s idegen kezek befolyása alatt áll, s e befolyások oly idöelöttiek, hogy a jó eredmény mellett valószinüleg nagy részét el fogja veszteni nemzeti jellemének. Hasonlít zenénk az olasz, német s jövő zenéje ölelései közt, a romlatlan keblű, tapasztalatlan serdülő ifjúhoz, kit mentor nélkül boI által magukra vállalnak, és meg vagyunk győződve, hogy a nemzet meg fogja hozni ezen áldozatot is. Nem, mintha a kormánynak ezen határozatát törvényesnek ismerné, de mert meggyőződve jogainak elévülhetlenségéről, s tudva, hogy a törvényességnek helyreállítása csak a törvényhozásnak eredménye lehet, valamint örömmel fogadta a magyar kanczellárnak s tárnoknak kinevezését, mert azt egy lépésnek tekinté, mely a törvényességhez vezet j épen ugy most panasz nélkül elfogja tűrni, hogy megyei életének helyreállítása, melyet a rendszerváltozás első szükséges következésének gondolt még néhány holnappal továbbra halasztatik. Teljes öntudattal hozza az uj áldozatot, mely tőle kívántatik habár a nézeteket, melyekből a kormány kiindult, nem oszthatja, csak hogy bebizonyítsa ez által is, miként, ha az országgyűlés összehívása még továbbra halasztatik, ha a fejedelem nemes szándékai s a nemzet legforróbb óhajtásai végre még sem teljesülnének s a birodalom azon hatalmi állásra nem emelkednék fel, melyet neki csak népeinek egyetértése s a törvényesség adhat; az ok nem bennünk, nem a nemzet türelmének s áldozatkészségének hiányában kereshető. Elmondtuk már saját nézeteinket, s midőn a sok levél közül, mely e tárgyban az utolsó napokban hozzánk érkezett, egyet közlünk, ezt azért teszszük, mert valamint kötelességünknek ismerjük, hogy e fontos kérdés iránt saját meggyőződésünket s az okokat, melyek arra birtak, őszintén előadjuk, ugy szükségesnek tartjuk , hogy olvasóink a miénktől eltérő nézeteket is, melyek az ország különböző vidékeiben nyilatkoznak, s az okokat ismerjék, melyek azok mellett felhozatnak. S most még egyet. Miután mi a kormánynak még azon határozatában is, mely szerint a megyéknek feltétlen helyreállítását elhalasztja, csak túlovatosságának jelét akarjuk látni, mely mindent kerülni kiván, mi a hazában tulizgatottságra s a Lajtán túl aggodalmakra okul szolgálhatna, s ez által országgyűlésünk összehivását késleltethetné, feltesszük kormányunkról, hogy a bizodalmatlanságnak minden okát tehetsége szerint el kívánja hárítani, s azért gondoskodni fog, hogy azon megyei csátnak a nagy világba. Nem állítom; hogy ne kövessük a külföldet, ne oltsuk át zenénkbe remek müveit, sőt csak ez úton haladhatunk a tökély felé; de akkor lesz sikere zeneköltöink ily fáradozásának, vagy jobban mondva : akkor fognak magyar zeneköltök lépni e térre, mikor a közönség benső szüksége, s nem üres divat hozza magával a klassikai irányt. Ne is legyen máskép; mert a mesterséggel hevenyészett üres divat, akár az anyagi, akár a szellemi világban, jó esetben léha idővesztegetés, mely könnyen csődre vezethet. Zeneközönségünk magasabb igényű követeléseit csak alapos jó nevelés készítheti elő, (távol legyen, hogy az úgynevezett -virtuóz-korszakot értsem) s a zeneköltőknek ezzel semmi köze, vagy legfeljebb utólagosan foglalhatják el a nevelői széket. S vajon eljött-e a magyar zene-közönségnek ama korszaka, melyben vágyainak csak a klassicismus felelhet meg, vagy legalább többek közt a klassicismusé legyen az elsőség? Ha egy pillantást vetünk zeneirodalmunkra, látni fogjuk, hogy a helyzet természeténél fogva, áldozatnak született klassikus irányú úttörők müvei halommal hevernek a müárusok boltjában; ellenben nincs oly silányság a népies zenében, alig van oly vizenyős salon-zene, melylyel jó üzletet ne lehetne kezdeni. Tehát mindeddig — s tekintetbe véve a villanygyorsaságu európai szellemi közlekedés kölcsönös hatását: minden időben legfőbb gondot kell forditnunk a nevelésre; mert csak ez uton érjük el az Önállást; s ha elértük, ezen őrizhetjük meg. Minő fontos szerepet vihet e téren a budapesti zenede, mondanom sem kell. Annak oka, hogy ez intézet huszonöt éves pályája alatt keveset tett, nem akarat hiányában, hanem a körülményekben, helyzetünk természetében keresendő. Mátrai, — kinek ernyedetlen buzgalmát kénytelenek ellenei is elismerni — már a zenede keletkeztekor arrra törekedett, hogy országos intézetet alapítson. E végett a megyéket szólította föl adakozásra, melyek közül fájdalom! csak kettő járult a művészet oltárához, még pedig hajói emlékszem : az egyik husz krajczárral, a másik valamivel többel. Ismerve a zene akkori állását, nem lehet e közönyön méltatlankodni, daczára annak, hogy akkor Magyarország áldozatok hozatalára kedvező helyzetben volt Napjainkban változtak a körülmények elannyira, hogy alig van magyar, ki ne érezze a zenemüvelése, s az ezt eszközlö tanintézetek szükségét; de fájdalom! oda a kedvező anyagi helyzet, mely lelkesedéssel párosulva csudákat szülhetne. Ily helyzetben a zenede már eddig is, erejéhez képest nagy tevé -