Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 2. szám

POLITIKAI HETILAP Megjelenik hétfőn reggel másfél — két nagy íven. Elüli/.'.uósi díja, akár Budapesten házhoz hordva, akár -időkre postán küldve, egész évre ü. fél évre 4,. negyecí évre 2 t'rt. Egy s/.ám ára •>() kr. Hirdetési díj öthasábos petitsorért. (i k . Bélyeg külön :>0 kr. Első évfolyam. 1865. „Citius eniin emerget. vei itas e falsitate, <piani e confusione." B a c o. 2. szám. Szerkesztöséíi- és kiadó-hivatal. Czikkok, levelezések s átalában a lap szellemi részét illető küldemények és tudakozások a szerkesztőséghez (Aldunasor. 20 BZ.), előfizetési pénzek, reklamatiók és hirdetések a kiadó-hivatalhoz (Ha rátok-te re 7. szftni) intézendök. Pesten, Július 10. Pest, 1865. július <>. Bár mi nagy s mélyen ható azon változás, mely viszonyainkban a birodalmi minisztérium lelépése által történt : mondhatjuk, hogy e látszólag oly rögtön bekövetkezett esemény által nem lépettünk meg. — Meggyőződve azon rendszernek kivihetetlenségéről, mely február 26-dika óta követtetett, s úgy Ítélve azon férfiúnak jelleméről, ki ezen rendszert képviselé, hogy ő csak addig ragaszkodik állásához, míg saját elvének szolgálhat, s azon ösvényt követheti , melyet helyesnek tart; mi e változásra el valánk készülve. — A február 26-diki alkotmánynak hiányai, s az, mit Schmerling lovagban tisztelünk, ki ezen alkotmánynak egyik megalapítója s legerősebb támasza volt, egyiránt^meggyőztek állásának tarthatatlanságáról, s az, mi az utolsó hetekben történt, előttünk csak az idő, s pedig egy nem hosszú idő kérdése vala. Csak egy van, mire nézve meglepetésünket nem titkolhatjuk, s a mi azon megelégedést némi részben zavarja, melylyel az utolsó hetek eseményeit fogadtuk, s ez: azon mód, melylyel némelyek a Lajtán túl ezen változásról szólnak, azon aggodalmak, melyek ott a birodalom alkotmányos jövője iránt nyilvánulnak. Megfoghatjuk, ha Schmerling lovagnak lelépése számos tisztelői által fájdalommal fogadtatik. Ertjük azt is, ha a franczia modorú alkotmányos szabadságnak elkésett barátjai, kik a tapasztalásokat, melyeken Európa a júliusi forradalom óta keresztül ment, s a tanúságot, melyet a tudomány azokból vont, ignorálva, most is azt hiszik, mi 1830ban közmeggyőződés vala, hogy a rend s alkotmányos szabadság csak azon formák által egyesíthető, melyeket akkor Francziaországtól irigyeltünk. Értjük, mondom, ha az alkotmányos és gouvernementalis centralisatiónak lelkesült hívei, kik e kormányformához meggyőződésből ragaszkodnak, s azon befolyást, melyet az egyes polgár választási joga által a törvényhozásra gyakorol, a szabadság biztosítására elegendőnek tartják, midőn ezen rendszer elhagyatik, a felett nagy aggodalmakat fejeznek ki, és ha azok, kik, hogy jó ízlésöket bizonyítsák be, az államot egy nagy dinnyéhez hasonlítják, melynél csak az a kérdés, egészben emésztessék-e fel, két felé vágassék, vagy a felek még több fertályra osztassanak, ha ezek a jövőnek nyugtalansággal néznek elébe, azt épen természetesnek találjuk. — De hogy azok, kik a lelépett minisztérium eljárását nem helyeselték s csaknem minden egyes kérdésre nézve tőle eltérő nézeteket támogattak, kiknek nem a centralisatió, de az alkotmányosság fekszik szivökön; kik azt hiszik, miként e birodalomnak más feladása van, mint hogy kormánya által egy bizonyos mennyiség tinta s papir fogyasztassék el s Austriának nagyságát nem azon tér szerint mérik, melyet határai között a bureauasztalok elfoglalnak, hogy azok, kik egy nagy Austriáért lelkesülnek, kik egy oly államnak megalapításán akarnak dolgozni, mely Európa ezen részében a civilisatiónak s alkotmányosságnak képviselője legyen, s kik nem egyszer mondák ki, hogy ez csak úgy válik lehetővé, ha a birodalom két fele között megzavart egyetértés mentül elébb helyreállíttatik, hogy azok is, a minisztérium lelépésében, mely a birodalomban az utolsó évek alatt kormányozott, az osztrák ((Ikothiányomígiiak veszélyét látják, s aként szólnak, mintha a Magyar Kanczellár kinevezésével a Lajtán túli tartományok legfontosabb érdekei feláldoztattak s Magyarország kényének alárendeltettek volna : ezt, megvalljuk, nem értjük, s legjobb akarattal nem magyarázhatjuk meg magunknak. Ugy látszik, vannak emberek, kik az alkotmányos szabadságot oly tulajdonnak tekintik , mely birodalmunk körében csak mint majorátus élvezhető. Eddig Esaué volt az első születségi jog, de mig ő, ki mint később Nimród nagy vadász volt az ur előtt, kiment és a budget egyes tételeit nyomozgatá s azon fáradt, hogy aí 13. paragraphust elejtse, Jákob jött apja hajlékába, s hogy áldását elcsalja, keztyüt húzott fel, s ámbár ez még kételkedett „a kezek ugyan Esaué, de a hang Jákobé," (egészen igy gondolják maguknak némelyek Conservativeinket) az áldás kimondatott, s Jákob lett az Ur mindenek felett, s Esaunak nem maradt hátra egyéb, mint hogy felsőségét elismerje. Mi a birodalom alkotmányos szabadságának ily felfogását csak nevetségesnek tartanok, ha nem tudnók, hogy az alkotmányos szabadságot nem fenyegetheti nagyob veszély, mint midőn a nép, mely azt élvezi, annak jövőjén maga kételkedni kezd s ha a buzgóságban, melylyel e nem létező veszélyek hirdettetnek, oly törekvések jelenségeit nem látnók, melyeknek létezése aggodalommal tölt el; mert valamint mi is alig ismerünk fontosabb feladást, mint azt, hogy a birodalom s hazánk között ujabb időben felmerült nehézgek mentül előbb kiegyenlíttessenek, ugy meg vagyunk győződve arról is, hogy annak első feltételét a birodalom két felében lakó népek kölcsönös bizodalmában kell keresnünk s mi nem hiszszük, hogy a mód, melylyel az utolsó változások a Lajtán túl némelyek által fogadtattak, ezt nevelheti. Ha — mi százszor mondatott — a birodalomnak legfőbb érdekei azt kivánják, kogy a közte és Magyarország között létező viszonyok közös megegyezéssel alapitassanak meg, erre mindenek előtt az szükséges, hogy Magyarország létezése elismertessék. Ha azt akarják, hogy a viszály után kezet nyújtsunk, előbb le kell venni a bilincseket, melyek szabad mozgásunkban gátoltak, s mi nem látjuk átal: miként vonhat valaki más következést abból, hogy a minisztérium , mely a magyar alkotmánynak létezését elismerni nem akarta, hivatalából lelépett, s magyar kanczellárnak oly férfiú neveztetett ki, kinek czéljairól csak annyit mondhatunk, hogy a jogeontinuitás elvét elismerve, azt. mit a birodalom s hazánk érdekében szükségesnek tart. csak a törvény szabta uton akarja kivinni. A változás, mely helyzetünkben ez által történt, csak abban áll, hogy viszonyaink békés kiegyenlítése, melyet régen mindenki szükségesnek mondott, most lehetségessé vált, s ha nem bámuljuk is, hogy egyesek találkoznak, kik már ezt is magukra nézve veszélyesnek tartják, csudáljuk az őszinteséget, melylyel az kimondatik. De hát a ministeriumnak lelépése mi más, mint az eddig követett rendszer változása ~ mondják ők — s mi ne aggódjunk, midőn e rendszer elhagyatik — mely, mint a Botschafter kimondá — „nem egy férfiúnak egyéni nézete, hanem a birodalom történelmi kifejlődéséből kifolyó szükség, mely akkor állt elé, midőn a német császárság felbomlása az osztrák egység gondolatának practicus kivitelére helyt adott.u Azok közé tartozunk mi is, kik a történelmi fejlődésnek fontosságát elismerik, s azt hiszik, hogy az irány, melyet valamely nép századokon át követett; a viszonyok, melyek nemzetek között egész multjokból fejlődtek, egy nemzedék ellenkező törekvései által rögtön nem változtathatnak meg.