Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 7. szám

86 osztrák liberálisok álláspontját foglaljuk el? nem érzik-e, hogy e téren proxinius ardet Ucalegon, és hogy az eldöntés órája közeledvén, szövetségesre leend sztikségök, kit a Moldva partjain nem fognak megtalálni, hanem a Duna mellett igenis! A centralisátió, melyet egymaguk nem birtak keresztül vinni, itt is, ott is heves ellenszegülésre talál és ez elvet bátran lehet a halottak közé vetni; vajon politikailag ildomos-e ezen többé fel nem támasztható halottnak koporsója mellett keseregni, a helyett, hogy megragadnák azt a kezet, mely őket más — véleményünk szerint sokkal fontosb — érdekek védelmében támogatni kész ? Ha Schmerling lovag sajnálkozva említi, hogy a legfőbb törvényszék egy része „keletfelé" költözködött, ez elismerésre méltó következetesség oly államférfi részéről, ki a szoros centralisátió jelszavát irta a maga zászlajára; de mivé lett e centralisátió által Ausztria befolyása Németországban, azt a tények mutatják és vajon miként rajonghatnak még most is e rendszer mellett azok, kik minden istenadta napon prédikálják, hogy Ausztriának a maga németországi befolyását minden áron fen kell tartania ? Természetes eszmelánczolatnál fogva itt át kell térnünk a pillanat legfontosb kérdésére, az osztrák-porosz viszályra. Gonosz nyelvek azt rebesgetik ugyan, hogy a dolog korántsem áll oly roszul, miként a lapok hirdetik, és hogy az uj kormány szívesen látja az egész spectaculumot, mely a közönség figyelmét magára vonván, az uj minisztereknek időt enged, hogy a belpolitika terén szándékolt átalakításokat előkészíthessék. Mi részünkről jobb véleménynyel vagyunk az uj kormány tagjairól és nem hihetjük, hogy ők a szőnyegen forgó kérdés jelentőségét kicsinyelhetnék. Meglehet, hogy húzni halogatni szeretnék az eldöntést, melyet bátran lehet azonosítani az összes német kérdés eldöntésével, hogy — mondjuk — ez eldöntést szeretnék elhalasztani mindaddig, mig a birodalom belül rendezve van, de hogy a válság ki nem maradhat, arról kétségenkivül ők is meg vannak győződve, valamint arra is el kell készülniök, hogy ravasz ellenök saját szándékukon keresztül pillantván, talán épen azért fogja siettetni a válságot, mert rá nézve nem kívánatos, hogy a döntő pillanatban Ausztria, belsejében erősödötten álljon vele szemben. Ezen szempontból kiindulva nem lehet sajnálattal nem látni, hogy — bármit mondjanak az itteni lapok — a közönség zöme teljesen közönbös e viszály irányában; de azt sem tagadhatni, hogy e közönbösség az osztrák kormány eljárásának természetes következménye. Ez eljárásra is ráillik, a mit a ragusai herczeg Metternichről mondott: „homme de concessions il ne parle que principes." Untig beszélnek az osztrák kormány félhivatalos közlönyei Ausztria feladatáról Németország irányában és hogy eb Deli hivatását soha el nem fogja feledni, de a gyakorlatban, concessióknál egyebet még nem láttunk. A ragusai herczeg fenebbi kimondására Guizot azt mondja emlékirataiban , hogy Metternich csak azért aggat valami elvet czégérül a maga cselekvései fölé, hogy elleneit boszantsa, barátjait pedig mulattassa, kik az általa követendő ut felett vitatkoznak, mig ő minden habozás nélkül halad gyakorlati czélja felé. Már ezt bizony nem mondhatni a mostani osztrák politikáról. Senki sem képes felfedezni azon „gyakorlati czélokat," melyek felé e politika Németországon törekszik ; senki sem tudja, mit akar Ausztria; csak annyit mondhatni, hogy Poroszorság terveinek valósítását nem akarja. Ily negatív programm soha nem lesz képes a tömegeket lelkesíteni. A közönség ujongott, midőn a császár két év előtt határozott reformtervvel lépett fel Frankfurtban, — ujongott, nem azért, mintha e terv részletei által el lett volna ragadtatva, hanem mivel látta, hogy Ausztria a német kérdésben valahára a positivitás terére lépett. Most közönbösen nézik Buol gróf vejének Gastein és Bécs közti zarándoklásait és a bolgogult Saphirral mondják : es kommt doch zu nichts; a kisebb német államok pedig nagy óvatosan távol tartják magukat a csípőmalomtól, megemlékezvén azon bölcs mondatról, hogy nem jó nagy urakkal egy tálból cseresznyét enni. Fájdalom, meg kell vallani, hogy e szomorú állapotot nem egyedül az erély hiánya idézte elő, hanem hogy ez erély hiánya talán nagyobbrészt csak következménye azon helyzetnek, melybe a monarchia íonák politikai, közigazgatási és financziai rendszer által sodorva lőn. Beszélhetnek aztán az itteni lapok, hogy anno 1850-ben Schwarzenberg hg. igy meg amúgy tett; ő herczegsége mögött azon Ausztria állott, melyben a centralisátió akkor még csak kezdte volt a maga pályafutását. Ha most élne a herczeg, azon Ausztriával, a melylyel ő a centralisátió pályafutásának végén rendelkezhetnék, bizony ő sem volna képes egy második Olmützet színre hozni. (Fk.) A CS. kereskedelmi minisztérium betöltésére vonatkozólag jelentik, hogy a minisztérium ideiglenes vezetője, Löwenthal min. tanácsos az államminiszterium részéről tudásíttatott, hogy e fontos állomás a napokban be lesz töltve. Bécsi lapok b. Bach Edét3 a szomorú emlékű, Bach b. öcscsét mondják ez állomásra kijelöltnek. Másféle, szintén bécsi hírek szerint azonban az alkudozások Hübner báróval újra megindultak, ki is jelenleg Párisban időz, hogy Schvarz urat a kereskedelmi minisztérium egyik nagyobb állomása elfogadására birja. Az államháztartási megtakarításokra nézve a félhivatalos „Abendpost" ugy hallja, hogy a határozó lépés legközelebb megtörténik. Legfelsőbb rendelet következtében saját költségvetési bizottmány fog kineveztetni, mely az államminiszteren kivül a pénzügyminiszterből s a legfelsőbb ellenőri hatóság elnökéből, mint állandó tagokból, és minden központi szék főnökein és azok küldöttein kivül még olyan egyéniségekből fog alakíttatni, kiknek közreműködése hivatali állásukra, vagy hivatalt nem viselésökre való tekintet nélkül, kívánatosnak fog mutatkozni, az ügy lehető legalaposabb és egységitéstöl ment kezelésére. — Valamennyi szolgálati ágra nézve tanácskozások fognak tartatni, a lehető legmesszebbható meggazdálkodások elérésének szempontjából. Az eziránt kibocsátott legfelsőbb rendeletben továbbá világosan ki van mondva, hogy a hadseregbeli szükségletnek megszorítására a. 80millio rendes határig a legkomolyabban kell törekedni, és pedig különösen a hadseregbeli ügykezelés takarékos kifejlesztése által. Külföld. Pest, aug. 13. Bismark ur folyvást csörgeti a kardot, de nem húzza ki. A porosz sajtó nem igen csinálja hozzá a chorust; azt lehet mondani, hogy a bécsi journalistika még harczvágyóbb. Németország közérzülete ellene van a viszály fegyverrel való megoldásának s igy Mensdorff grófnak sem sok kedve ahhoz, hogy hatalmának súlypontját, egy pohár bor mellett mindjárt Frankfurtba tegye át. A német közállamok Ausztriához szítanak ugyan jobban, de óvatosak magokat kettős veszélynek kitenni, hogy a bécsi udvar a körülmények kényszerénél fogva őket cserben hagyhatja s a sokfejű német nép, a polgár-háborút, tán épen a versenygő felek mellőzésével, a német egység valósítására használná fel. Beust ur, a szász miniszter testtel lélekkel Ausztria mellett van; eddig azonban az ő szerepe is csupán a közbenjárásra terjed ki. S ebből az tűnik ki, hogy nem is annyira a bécsi udvar, mint a Bund érdekeit védi. Pfordtennek a bajor miniszternek, Bismark ur kezdetben gyapottal dugta be a fülét, azzal biztatván, hogy az osztrákporosz háború lokalizálva lesz, csupán ausztriai területen fog folyni, a közép-államok területét nem sérti. Ajánlhatja annálfogva Pfordten úréknak a fegyveres semlegességet; azaz: Németország mint fegyveres csendőr, állja körül a cirkust melyben Bismark ur a bika-viadalt fogja előadni. Hanem sokszor kicsibe múlik el a nagy dolog. Igy például Párisban, Limayrac nevü újságírónak eszébe jut minden ok és alkalom nélkül, a Savoya-bekeblezését (mely a senatus nagy referendáriusává lett Thouvenelnek, még külügyminiszter korában történt) hajánál fogva előrántani. Erre minden politikus és börzeiánus ember összedugja a fejét és kisütik, hogy Francziaországnak ellenállhatlan étvágya van ismét valamely bekeblezésre. Pfordten erre Pfalz miatt kezd ' aggódni eddigi tartózkodásával felhagy; de a többi német urak is, mint Biegeleben, báró Wydenbruck, gr. Bray-Steinburg és a többi, a bécsi állam-kanczelláriában értekeződnek, s kitűnik, hogy még Hannövera sem akar semleges maradni; Würtemberg barátságáról pedig kételkedni sem lehet. A bécsi kabinetnek csak mutatnia kellett volna, hogy vezető akar lenni s e pillanatban ő exciáik, a közép államok kormányférfiai mind vele mennek.