Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 1. szám

8 Külföld. Pest, július, 2. A bécsi miniszter-válságot, mely a nap fő eseménye, külföldön szintúgy várták, és szintúgy meg vannak általa lépetve. Csodálatosak kivált a porosz lapok nyilatkozatai. A berlini „Publicist" Schmerling urat, a „legfőbb fekete-sárga porosz-faló" czímével tiszteli meg s Ausztria súlypontját, már is Pestre látja áttétetve. Hasonló értelemben nyilatkozik Bismark ur közlönye, a „Norddeutche alig. Ztg.". Meg van nyugodva oly egyéniségek visszalépése felett, kiknek politikai feladatuk vala, Ausztriát és Poroszországot egymás iránt minél jobban elkeseríteni. Annálfogva a nevezett lap ugy vélekedik, hogy most már a schleswig-holsteini kérdést, végre-valahára meg fogják oldhatni, — természetesen porosz értelemben. Az „Indépendance" berlini levelezője elismeri ugyan, hogy a bécsi miniszter-válság, a belügyek, különösen a magyar kérdés által idéztetett elő; mindamellett nem tudná egész bizonyossággal megmondani, mily visszahatása lehet e válságnak a külügyek módosulására nézve is. Gróf Belcredi, Schmerling ur utóda, mindig jó indulattal volt Poroszország iránt. Levelező azonban még sincs oly vérmes reménynyel, mint a „Nordd. alig. Ztg." s nem merné a herczegségek kérdésének közti megoldását valószinűnek tartani. Azt beszélik — úgymond — hogy Ausztria császára legújabban úgy nyilatkozott volna: „mindaddig, míg én uralkodom , Ausztria nem fogja megengedni oly német állam feliállítását, mely Poroszország hűbérnöke legyen." Ha történt volna is ily nyilatkozat, mely elegendőleg jellemzi a két német nagyhatalmasság közt az eltérő gondolkozást, valószínű, hogy az a bécsi válság napjai előtt történt. A párisi „Moniteur" az osztrák miniszterválságnak csupán belügyi jelentőséget tulajdonit, mindamellett úgy vélekedik , hogy ez által Mensdoríf gróf állása tetemesen fontosabbá lett. így tehát a „Moniteur" is abban a nézetben van, hogy a krízisnek a külügyekre nézve is lesz érezhető hatása. A külföldre vonatkozó híreket röviden foghatjuk össze. A római olasz alkudozások megszakadtak, Vegezzi úr fizetési felszólítása mellett mutatvány-íve is megjelenvén, az Aurorakörnek alkalmat szolgáltatott, hogy mind a vállalat tervének s mutatványszámának hibáit kimutassa, mind pedig a védelmökre kelő Döbrenteit megtámadja. Vörömarty megengedte Zádornak és Bugátnak, hogy a Tudományos Gyűjteményben bírálat alá vegyék a Conversa tions Lexikon tervét és mutatvány ivét. A harczot Bajza folytatta tovább mind Döbrentei, mind Dessewffy ellen, hol Kassán , hol SzékesFehérvárott, hol a censura szabadabb volt. A harcz mind zajosabbá vált, s mint két részről mintegy hét iró küzdött. Vörösmarty csak annyiban vett részt benne, hogy kezdetének megnyitotta a Tudományos Gyűjteményt s Kisfaludyval segitette Bugátot Balog elleni polémiájában. Bugát ugyan mint orvos jól értette a vita tárgyát, az agyvelő kérdését, mihez az Aurorakör keveset értett, de nem tudott eléggé ügyesen polemizálni, miben költő barátjai segítségére szorult. E polémiáknak leginkább Vörösmarty adta meg az árát, ki legkevesebb részt vett benne, a mennyiben később Döbrentei boszuból oda dolgozott, hogy Vörösmartynak mind Vérnászát, mind Munkái első gyűjteményét elejtse az akadémiai jutalomtól. Bajzát polémiáinak sikere a Kritikai Lapok megindítására ösztönözte, melynek kiadására Kisfaludy 180 forintnyi kölcsönt szerzett Forgó és Rudics barátjaitól. Az egész kör támogatását igérte s Vörösmarty már egy pár czikket is irt a vállalat számára. Politikai becsszomj ébredt benne, mint journalista kívánt szerepelni s engedélyt kért egy irodalmi melléklappal összeköti politikai lapra, a Jelenkor- ós Társalkodóra. Maga a kör is kezdett hajlani a politika felé. Vörösmartynak a megindulandó Jelenkor szerkesztésében jelentékeny szerep volt szánva, mire ő hajlott is volt, mert a Tudományos Gyűjtemény kiadójával nem egyszer volt súrlódása, s már kétszer le akart mondani szerkesztéséről. Az oppositio és reform zászlóját tűzzük ki — mondá Kisfaludy halálos ágyán az őt meglátogató Szalaynak — minden ifjú irónak velünk kell tartani." Sokat tett erre nézve Széchenyi Hitele, mely az Aurora kört lelkesülésre ragadta, s maga Széchenyi is, ki Pestre telepedve Kisfaludyt gyakran látogatta, s a megindulandó lapot közlönyének szemelte ki. Pillanatra ugyan meg-meg hasonlottak egymással, mert Széchenyi hasztalanúl igyekezett öt és társait kibékíteni Döbrenteivel, ki aztán meg is választatott akadémiai titkárnak, holott az Aujun. 27-én már vissza is tért Florenczbe. Ha val aki bo;kodik ez alkudozások eredménytelenségén, úgy az csupán a florenczi udvar, és nem maga az olasz nép lehet. De á tapasztalás megmutatta. hogy az olasz királyi ház tud alkalmazkodni a közvélemény kívánalmaihoz és őszintén szokta gyakorolni alkotmányos kötelességeit. Párisban az a hir nyal, hogy Lamarmora helyett, Vegezzi lenne az olasz miniszter-elnök, így azt hiszik, hogy a Rómával megszakadt alkudozások, újra föl fognának vétetni. Spanyolországban O'Donnel lépett Narvaez helyére s proclamálta az 1837-iki szabadelvű alkotmányt. O'Donell az ibériai félsziget egyesítésének s az olasz királyság elismerésének híve. Francziaországban két dolog foglalkoztatja különösen az elméket. Az egyik a császár emlékirata algíri útjából. Ez Algír jövő közigazgatásának eszméit foglalja magában; az elv alapjában egy kissé a katonai túlnyomóságnak kedvez. Az arabok teljesen összevegyitetnének a francziákkal, legalább a sereg szervezésében. A másik a mexikói kérdés. A mexikói expeditió soha sem volt népszerű Francziaországban, s most még kevésbbé az, midőn Amerikából kedvezőtlen hírek érkeznek. A washingtoni kormány erősen ragaszkodik a Monroe-tanhoz, mely az európai beavatkozást Amerika ügyeibe nem töri, s kívánja, hogy a franczia hadak Mexikóból visszavonassanak. Ha aztán a mexikóiak magukra hagyatva, mégis a monarchikus kormány-formához ragaszkodnának, a washingtoni kormány tisztelni fogja a nép akaratát, de addig a xikói császárságot el nem ismeri. A csatatérről érkező hírek is kedvezőtlenek; Juarez emberei mind több előnyt vívnak ki a császáriak felett. Ha tehát a franczia kormány mint ez szándéka — uj erősítéseket küldene Mexikóba: Amerikával is könnyen törésre kerülhet a dolog. Azonban III. Napóleon, mint okos ember, nagyon tudja, hogy a levest nem szokták olyan forrón kanalazni, mint a milyen forrón főzik. Az alkudozások Rómával, mint hire járt, félben szakadtak. Az olasz meghatalmazottat Vegezzit, a pápa jun. 23-án fogadta, úgy mondják „bucsú-audientián." Az olasz lapok a felett okoskodnak, árt-e vagy használ Olaszországnak az alkudozások megszakítása Rómával ? Az „Italie" így nyilatkozik: „a római congregatiók nem fogták fel a valrora körnek Toldy volt a jelöltje. Azonban a jó viszony hamar helyre állott köztök. Széchenyi egyénisége, hazafisága ellenállhatlan vonzást gyakorlott rájuk, s ők voltak az országban az elsők, kik határozottan politikai eszméihez csatlakoztak. E közben 1830. nov. 21-én Kisfaludy meghalt, épen akkor, midőn lapját meg akarta indítani. A hü társak könnyezve állták körül szeretett barátjok és vezérök ravatalát, de egyszersmind fogadást tettek, hogy ezután is együtt tartanak s az elhunyt vállalatait nem engedik elenyészni. Először is munkái kiadásával bízták meg Toldyt, aztán emlékére pénzt gyűjtöttek s alapították a Kisfaludy-társaságot, mely az Aurora kör folytatása vagy legalább is szel lemi emléke lön. Az Aurora szerkesztését Bajza vette át, a Jelenkorra nézve pedig abban állapodtak meg, hogy Vörösmarty szerkeszsze, de minthogy a lap technikai része oly ügyességet kiván, mely benne hiányzik, társul adták melléje Helmeczyt, s rá bízták, hogy újíttassa meg e lap engedélyét is a maga nevére, minthogy két névre nem lehet engedélyt kérni s neki több ismeretsége van a Helytartótanácsnál. Helmeczy megnyervén az engedélyt, úgy kezdte viselni magát, mintha kívüle senkinek sem volna hozzá szólása a laphoz. Vörösmarty már az előfizetési felhívások szétküldésekor visszavonult a laptól, melyből, mintegy kijátszatott. Nem volt haragtartó, sem boszuálló természetű, de ezt nem tudta feledni és soha sem bocsátott meg Helmeczynek. A lovagiatlan eljáráson kivül az is bántotta, hogy a lap jövedelme kiemelte volna kedvezőtlen anyagi helyzetéből. Mindez igaz, de mégis az irodalomra nézve szerencse volt az ügy ily fordulata. Ha ő szerkeszti a.Jelenkort, meglehetősen eltemeti magát mint koltÖ, mert mi sem szokta inkább megrontani a költőket, mint a lapszerkesztés, kivált politikai lapé. Helmeczynek a Jelenkor szépen jövedelmezett ; egész 1840-ig egyetlen nagyobb lap volt, s mint félig-meddig Széchenyi közlönye népszerűségnek örvendett. Vörösmarty elesett e jövedelemtől, de az irodalom, a nemzet visszanyerte benne a költőt, ki nem hogy hanyatlott volna, hanem folyvást épen emelkedett. GYULAI PÁL.