Politikai hetilap, 1865 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1865 / 5. szám

60 nek tartjuk ezen egész — akár optimista akár pessiniista irányú — hermeneutikát; mert a hol a szavak rejtett értelmét fürkészszük, mindenekelőtt észszerű okkal kell bírnunk annak föltevésére, hogy a szóló általában,habár a felszín alá rejtve, valamit mondani akart. De itt épen az ellenkező áll; a régi minisztériumnak már nincs mit mondania, ő ugy szólván már csak testileg volt jelen a befejezési ünnepélyen; az uj kormány pedig — mig a régi miniszterek állnak a trón mellett jogilag nem létezik és igy nem is szólhat a birodalomhoz, arról nem is beszélve, hogy, ha részére a nyilatkozás ideje megérkezendett, remélhetőleg nem fogja a maga nézeteit amúgy hátsó ajtócskán át és kétértelmű szavakban becsempészni, hanem határozott és őszinteség által bizalmat gerjesztő módon a népek elé lépni. Még csak egy megjegyzésünk van, mielőtt a trónbeszédtől bucsut veszünk. Vannak ugyanis, kik attól félnek, hogy az uj rendszer az alkotmányosság ösvényén kivül fog mozogni, mert nem értesitették a beállott változásról az egyetlen alkotmányos képviselő testületet, mely ez idő szerint a birodalomban együtt van és mert a trónbeszédben hiányzott annak kijelentése, hogy az „alkotmányszerű" ut nem fog elhagyatni. Nem birjuk megérteni ez aggályoknak sem egyikét sem másikát. A rendszerváltozás kétségtelen czélja — és ezt még a különben oly tartózkodó trónbeszéd is kimondja, — hogy a közügyek elintézésében ezentúl a birodalom keleti felének is activ rész jusson, mig ez eddig a szó teljes értelmében csak passiv, — szenvedő — volt. Ily változást az összes birodalmat d'karoló formában kell hirdetni, oly formában, mely nekünk is szól és nem csak oly testületnek, melyben mi hazánk törvényes képviseletét látni nem bírtuk. Ha ezen, az egész birodalomnak szóló nyilatkozat megtörtént, csak akkor kerülhet a sor azon módra, melyen a változást a nyugati részek február 26-a szerinti képviseletének értésére kell adni, a mint ennek a magyar országgyűlés irányában szintén meg kell történni. Azon kezdeni a dolgot, hogy a mostani birodalmi tanács a birodalom összes népeinek valódi képviselőjéül tekintetik, annyi lett volna, mint a változás gyökerességét gyanússá tenni és annak hatását már előre is megsemmisíteni. A mi végre a másik aggályt illeti, megvalljuk, hogy mi sértésnek tartanok egy Majláthtól vagy Sennyeytől egyenes kijelentését követelni annak, hogy ők alkotmányosan akarnak kormányozni, sőt bizalmatlanok lennénk épen oly államférfi iránt, ki ezt nekünk minden pillanatban ismételné. Mit mondana a jószág ura oly tiszttartóról, ki minden alkalommal kezét szivére téve kijelentené : urain, én becsületes ember vagyok, lelkiismeretesen fogok sáfárkodni önnek vagyonával, nem szándékom önt károsítani vagy megcsalni, hiven teljesítendem kötelességemet .... Nemde azt mondaná rá: bizony nem igen értheti ön a maga feladását, midőn érdemnek tartja azt a mi oly természetes dolog, hogy róla szólni sem illik! Nem, mi ily általános frázisoknak semmi súlyt nem tulajdonítunk, még pedig, az emiitetten kivül, azon okból sem, mert az alkotmányosság külformáinak tiszteletben tartása mellett is tönkre lehet tenni valamely birodalmat, és mivel ennél fogva az alkotmányos formát követeljük ugyan, mint magától érthető dolgot, főfigyelmünk azonban ama concret tartalomra fog irányulni, melylyel a kormányon levő államférfiak szelleme és jelleme e formákat betölti .... A birodalmi tanács tagjai már is oly sietséggel távoztak el inneu, mintha alig várhatnák a sz. István torony közelétől megszabadulni. A többségben régóta hiányzik már a munkakedv és tettöröm, tökéletesen illett rájuk ama fran* czia vers: „tout s' y piaint, tout gémit en oherchant le bien—étre" „nul ne voudrait mourir, nul ne voudrait renaitre." Aligha bánni fogják, mind a kimúlást, mind az újjászületést, ha ez nem az ő kezdeményezésök müve. A quand mérne centralisták természetesen kétségbeesnek, de e párt, mely hajdan többségnek neveztetett, ámbár tettleg már akkor is csak a birodalom népeinek kisebbségét képviselte, jelenleg már a többség nevét sem veheti igénybe, elszakadván tőle azon nagyszámú töredék, mely mindig a hatalom csatlósa, és valamint nem volt meggyőződésből centralista, hanem mivel ez irány épen uralkodó vala, ugy, habár szintén nem meggyőződésből, de azért mégis határozottan fordita hátat a centrálisátiónak, mihelyt ennek elve magas polczáról lezuhant. A mi az önálló nem-centralista ellenzéket illeti, tegnap találkoztam ennek egyik legértelmesb tagjával} szóba került természetesen a rendszerváltozás és nevezetesen azon hír, hogy az uj kabinet a szabadelvű rendszabályok egész sorával akarja megkezdeni tevékenységét. Kérdém, mint vélekedik ő a helyzet iránt? Szótlanul fölkelt és könyvei közül egy porosz folyóiratot keresett ki, melyet e szavakkal nyujta oda: „ime, itt a magam és pártom véleménye oly szabatosan van kifejezve, hogy egy betűt sem tudnánk rajta változtatni." Az illető folyóirat 1862 vége felé jelent meg Berlinben és az akkori helyzetre nézve egy szabadelvű követ ekként nyilatkozik: „Igaz ugyan, hogy jobban szeretjük reactionárius minisztereknek szabadelvű rendszabályait az úgynevezett szabadelvű minisztereknek reactionárius rendszabályainál, hanem mindenekelőtt kezességet kivánunk az iránt, hogy az ily ellenmondásteli (widerspruchsvoll) engedmények által kihizelgett (erschli chenes) bizalom nem fog utóbb a bizakodók ellen fordítatni. majd hátul, majd a falhoz simulva, hogy a lehetőleg legkisebb helyet foglalja el, igy ment szegény tovább, elfelejtve e pillanatban még azt is, hogy Amerikában a postamestereket mind az elnök nevezi ki, mi saját hivatalának fontosságát bizonyítja, s csak arra öszpontositva lelki s testi erejét, hogy nejének drága ruhájára ne hágjon, mig az uszályával porfelleget seperve, mint egy herczegné, méltósággal haladt tovább. Szinte sajnáltam, midőn a házhoz értek, s az érdekes pár az ajtón bemenve, eltűnt. Valószínűleg a postamester tanácsára, ki helyemet a Tisza partján igen kellemesnek találta, kevéssel később a földesasszony az egész társasággal, mely férjének születése napjára házában összegyűlt, szintén a ház elébe jött, s igy, ha távolról is, részt vehettem az élvezetben. S itt mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy a postamesterné iránt elébb igazságtatan valék. Nevetségesnek tartottam pompás öltözetét, de miután az, mi által nevetségessé válunk, mindig a majoritás kérdése, meg kell vallanom, hogy az érdemes asszonyság valószinüleg az által vált volna nevetségessé, ha máskép öltözködik. Az egész társaságban nem volt aszszony, ki akár ruhája hosszúsága s bősége, akár a kelme drágaságára nézve vele nem versenyezhetett. Gondolataim uj irányt vettek. Ne féljen szerkesztő ur, hogy a krinolin ellen (a mult században, midőn e divat szintén létezett, mint egy nyelvész barátomtól haliám, táritwpnak nevezték), hogy tehát a magyar névvel élve, a táritup ellen értekezést} irok. A lapokban olvasám, hogy több franczia és német városban egyletek alakultak, melyekben száz és ezrenkint kötelezik magukat a fiatal emberek, hogy mig e pipere tart, nem házasodnak, s ha ennek, mint én hiszem, nem lesz eredménye, s ha az öreg Dupin, ki minap a franczia senatusban e divat ellen felszólalt, bizonyosan azt fogja tapasztalni, hogy az egész franczia törvénykezésnek eljárását könnyebben módosithatja, mint azt, melyet a párisi divatárusok a ruhaszabásnál követnek, akkor egy vén agglegénynek felszólalása még kevesebbet használna. Meg vagyok győződve, hogy ezen asszonyságok, mert fejőkön magyar főkötöt viseltek, s ruhájokra itt-ott egy sujtást varrattak fel, mind azon hitben éltek, hogy egészen magyarosan öltözködtek , s megengedem, hogy ruháik szabása csakugyan ahhoz hasonlitott, melyet e hazában egykor viseltek, csak azon egy különbséggel, hogy a mit a magyar asszonyoknak egykor állandó divatjának nevezhettünk, a tisztességes takarékosság hiányzott. Sőt még a fényűzés ellen sem akarok kikelni általánosan ; mert egyet nem hallgathatok el, ez pedig az: hogy midőn padomról majd a Tisza túlsó partján elterülő tájt, majd e szalagozott társaságot látám, nekemrugy látszott, hogy e kettő nem illik egymáshoz, s hogy e föld, mely Ázsiának valamely termékeny, de miveletlen síkjához hasonló, s ezen emberek, kik divatjokban Párist utánozzák; birtokunk, mely egészen a kelet jellemét viseli, s mi, kik a nyugat minden kényelme s élvezetei után sóvárgunk, nem soká maradhatnak együtt. S én nem csak költőileg értem azt, hanem száraz igazságot mondok el, mely kellemetlen lehet, de melyet nyugodtan gondolkozva senki nem tagadhat. Lehetnek a fényűzésnek nagy s látszólag üdvös eredményei. Uj szükségeket alkot, melyek tevékenységre serkentenek, és igy, habár ritkán, ^az erkölcsök kára nélkül roppant anyagi haladásnak eszköze lehet. És vannak előnyei azon kezdetleges állapotoknak is, melyeket sok helyen még most is találunk, és én részemről meg vagyok győződve, hogy ha a Tisza túlsó partján vasutakat s csatornákot látnék, s a nagyszerű sík Hollandhoz volna hasonló, e vidéken nem gyönyörködném annyira, mint most, midőn egészen ugy maradt, mint ifjú napjaimban